A sorozatról: Az Ószövetség ún. "deuterokanonikus" könyvei - Tóbiás/Tobit, Judit, 1-2 Makkabeusok, Sirák fia, Salamon bölcsessége, Báruk, Jeremiás levele, Eszter és Dániel kiegészítései - elsőrendű fontosságú információkat szolgáltatnak a Kr. e. két évszázadban élő zsidóság teológiájának, illetve tágabban vett eszmetörténetének és világlátásának megértéséhez. A deuterokanonikus könyvek, jóllehet a Héber Bibliába, és ebből következően a protestáns közösségek Szentírásába nem kerültek bele, máig részei a keleti egyházak és a római katolikusság Ószövetségének; történeti értékük mellett tehát figyelemreméltó az is, ahogy egyes vallási közösségek gondolkodását alakítják. A Pápai Református Teológiai Akadémia Simeon Kutatóintézete átfogó, nemzetközi kutatóprogramot indított e művek vizsgálatára. A Simeon Kutatóintézet és a L'Harmattan Könyvkiadó új könyvsorozata e kutatási program eredményeit szeretné megismertetni a hazai olvasóközönséggel. 2003. május 22-én, hogy a hazai kutatók számára mintegy előkészületi alkalmat biztosítson nemzetközi konferenciákon való részvételükre, a Simeon Kutatóintézet egy bevezető konferenciát szervezett Pápán, "A deuterokanonikus irodalom alapvető kérdései" munkacímmel. Jelen kötet ennek a konferenciának anyagát adja közre, kiegészítve két vonatkozó, de Pápán el nem hangzott előadással. A kötet szerzői a hazai teológia és hebraisztika három egymást követő generációját képviselik; oktatói és kutatói tevékenységük során mindannyian mélységében foglalkoztak a deuterokanonikus irodalommal. Tanulmányaik alkalmasak arra, hogy valóban átfogó, általános bevezetést nyújtsanak ezen iratcsoport alapvető kérdéseibe. (szerk. Xeravits Géza és Zsengellér József)
Az élet növekedése csendben, sötétben történik. Nem akkor, amikor mindent átlátsz. Nem akkor, amikor tudod, hova tartasz. Tanulj bizalommal várni, kivárni! Időre van szükséged ahhoz, hogy a lelked,...
Online ár:
3 060 Ft
Eredeti ár: 3 600 Ft
Online ár:
3 995 Ft
Eredeti ár: 4 700 Ft
Online ár:
2 975 Ft
Eredeti ár: 3 500 Ft
Online ár:
2 083 Ft
Eredeti ár: 2 450 Ft
Online ár:
4 250 Ft
Eredeti ár: 4 999 Ft
Online ár:
2 375 Ft
Eredeti ár: 2 500 Ft
0
az 5-ből
0 értékelés alapján