"Eljöttem eléd, Unennefer, és elhoztam neked Ozirisz Anit, az írnokot, akinek igaz a szíve a mérlegelés után, és nem vétkezett egyetlen isten vagy istennő ellen sem."
A Halottak könyve papirusztekercsre írt rövid szövegekből álló válogatás, mágikus és rituális ismereteket megörökítő mondások gyűjteménye, mely útikalauzként mutatja be az elhunytnak a túlvilági tereket, a túlvilágot benépesítő lényeket, és egyben védelmül is szolgál a halottra leselkedő veszélyekkel, ártó erőkkel szemben. Maguk az egyiptomiak a szöveggyűjteményre "A nappali előjövetel mondásaiként" utaltak, mely azt a kívánságot fejezi ki, hogy a halott lelke elkerülje a második halált, és újjászületve visszatérhessen a nappali világba, vagyis a fénybe. Ennek előfeltétele, hogy az Ítélet Csarnokában, az istenekből álló bíróság előtt az elhunyt szíve egyenlőnek találtasson Maat, az igazság istennője tollával. Aki itt igaznak és bűntelennek bizonyul, az csatlakozhat a megistenült lelkekhez Ozirisz birodalmában.
A Halottak könyve fennmaradt példányai különböznek egymástól - ez a kötet a leghíresebb változatot, az Újbirodalom korában, a XIX. dinasztia alatt élt thébai Ani, az isteni áldozatok királyi írnoka papiruszának fordítását tartalmazza a tekercs összes kísérő képével együtt.
Az élet növekedése csendben, sötétben történik. Nem akkor, amikor mindent átlátsz. Nem akkor, amikor tudod, hova tartasz. Tanulj bizalommal várni, kivárni! Időre van szükséged ahhoz, hogy a lelked,...
Online ár:
3 060 Ft
Eredeti ár: 3 600 Ft
Online ár:
3 995 Ft
Eredeti ár: 4 700 Ft
Online ár:
1 995 Ft
Eredeti ár: 2 100 Ft
Online ár:
2 975 Ft
Eredeti ár: 3 500 Ft
Online ár:
1 995 Ft
Eredeti ár: 2 100 Ft
5
az 5-ből
3 értékelés alapján