Szándékunk az volt, hogy Zsigó Jenő szavaival élve feltárjuk és megnevezzük az elnyomások direkt rendszerét, vagyis hogy rávilágítsunk arra, hogyan függenek össze a romák helyzetét meghatározó törvényi, intézménybeli és személyközi feltételek. Azt kívántuk megérteni és megértetni, hogy milyen okok, milyen tényezők állnak a tudatos politikai döntések mögött, valamint azt, hogy milyen hatásai lehetnek a nem szándékolt, de a romák sorsát nagymértékben befolyásoló intézkedéseknek. Bár véleményünk szerint a romák életfeltételeit, az egyéni sorsokat és a közösségi mozgásteret elsősorban azok a struktúrák befolyásolják, amelyek létrehozásában döntő szerepet játszik az a politikai intézményrendszer, amely immár nemcsak hazai, hanem európai keretek között is formálódik, de azt is tudjuk, hogy mindenki szem a láncban, mindannyiunknak megvan a maga felelőssége a meghatározó keretek fenntartásában vagy megváltoztatásában. Reméljük, hogy kötetünk inkább a megváltoztatás irányába tett lépésként értékelhető.
Muammar al-Kaddáfi gondolkodóban az a sajátos, hogy eszméit nem a szórakoztatás kedvéért tárja az olvasó elé, s nem is a szalonok látogatóinak szánja,hanem azoknak akiknek a gondolkozás csak rejtvény.
Online ár:
2 990 Ft