A teológiát a nyugati egyházban több mint ezer éven át latin nyelven művelték. Az alapvető teológiai fogalmakat latinul fogalmazták meg, ezért megértésükhöz szükséges és hasznos a nyelv ismerete. Azon túl, hogy a tudományos kutatáshoz különösen is fontos a latin tudás, az Egyház liturgiájában és mindennapi életében napjainkban is használjuk e nyelvet. Az Egyházi Törvénykönyv és a Római Nevelési Kongregáció a teológiát tanulók számára előírja, hogy a latin nyelvet jól ismerjék (Egyházi Törvénykönyv 249. kán.). Ezért XVI. Benedek pápa 2012. november 10-én aláírt motu propriójával létrehozta a Latinitás Pápai Akadémiáját, amelynek elsődleges feladata az Egyház hivatalos nyelve, a latin tanításának elősegítése és támogatása. E nyelvkönyv is ezt a célt hivatott szolgálni. Bár elsősorban teológiai hallgatóknak és papságra készülő fiataloknak íródott, hogy könnyebbé tegye a számukra nélkülözhetetlen latin nyelv alapfokú elsajátítását, haszonnal forgathatja bárki, aki érdeklődik a római egyház anyanyelve iránt. Napjainkban többféle (egyházi, orvosi, jogi) latinról is beszélhetünk. A klasszikus latinnak a Kr.e. I. század és a Kr. u. I. század irodalmi nyelvét tartjuk, ezen belül Cicero és Julius Caesar nyelvhasználata jelenti a klasszikus normát. Az egyházi latin valamelyest egyszerűbb, könnyebben elsajátítható, de ugyanolyan szép, mint a római birodalom hivatalos nyelve. Könyvünkben, főleg a mondattanban mindig jelezzük az egyházi latin sajátosságait. Könyvünket, mely elsősorban az egyházi felsőoktatás céljait szolgálja, a latin nyelvnek nemcsak csoportos, hanem egyéni tanulás útján való elsajátítására is eszközül szántuk.
Az élet növekedése csendben, sötétben történik. Nem akkor, amikor mindent átlátsz. Nem akkor, amikor tudod, hova tartasz. Tanulj bizalommal várni, kivárni! Időre van szükséged ahhoz, hogy a lelked,...
Online ár:
3 060 Ft
Eredeti ár: 3 600 Ft
Online ár:
3 995 Ft
Eredeti ár: 4 700 Ft
Online ár:
1 995 Ft
Eredeti ár: 2 100 Ft
Online ár:
2 975 Ft
Eredeti ár: 3 500 Ft
Online ár:
1 995 Ft
Eredeti ár: 2 100 Ft
0
az 5-ből
0 értékelés alapján