Egyszer régen, amikor az apja feleségül vette Sage anyukáját, Daisy izgatottan várta a találkozást az új testvérével. Vele ellentétben Sage gyönyörű volt, és népszerű, amit igyekezett is tudatosítani mindenkiben.
Viszont nem volt olyan okos, mint Daisy - így egy osztállyal lejjebb kellett beiratkoznia a gazdag gyerekek divatos iskolájába. A népszerűségét fegyverként használta, hogy megalázza Daisyt, magát pedig minél jobb színben tüntesse fel. A szülők válása után a mostohanővérek rivalizálása tovább folytatódott, míg végül Daisy feleségül ment Sage első szerelméhez, Sage pedig elutazott Európába.
Tizennyolc év, két gyerek és egy válságba került házasság után Daisy nem számít rá, hogy viszontlátja Sage-et - sőt a háta közepére sem kívánja őt. Ám amikor a közös húguknak szüksége lesz rájuk, félreteszik a nézeteltéréseiket, hogy segítsenek neki. Bízni kezdenek egymásban, és ők maguk lepődnek meg a legjobban, amikor lassan barátság bontakozik ki köztük.
Egy meggondolatlan cselekedet azonban veszélybe sodorja ezt a törékeny bizalmat. Választhatnak, hogy ismét hátat fordítanak-e egymásnak - vagy megtanulnak megbocsátani, és végre szerető nővérek lesznek...
Dingelbach, 1923. Németország nehéz gazdasági helyzetbe került, a pénznek nincs értéke, a férfiak egy része odaveszett az első világháborúban, a kis települések magukra vannak utalva. Az özvegyen m...
Online ár:
5 177 Ft
Eredeti ár: 6 090 Ft
Online ár:
3 307 Ft
Eredeti ár: 3 890 Ft
4
az 5-ből
1 értékelés alapján
Jó kis könyv volt, nyárra, napozás mellé ideális. :)