Csunderlik Péter történész és Pető Péter újságíró lassan már hosszabb ideje működik együtt, mint a Lennon-McCartney-páros, közösen írják a Page Not Found történelmi stúdióblogot, amelyen tízes listákban szintetizálják a történelem legfontosabb, legszebb, legaljasabb vagy éppen leghitványabb eseményeit, szereplőit és termékeit. Mivel a toplistáikból közölt 2017-es első válogatáskötet akkora siker volt, hogy a menekültválságnál is jobban felforgatta Európát, nagyobb igény lett a folytatásra, mint a Magyar Liberális Pártra. Az Újabb TOP 10-es történelmi slágerlisták című kötetükben ezúttal a Nemzeti Együttműködés Rendszerének „elmúlt nyolc évét” tekintik át, és listázzák a megkerülhetetlen csúcseseményeit a rezsicsökkentéstől a Soros-ellenes kampány meghirdetéséig, Pumped Gabo táncától a határokat és identitásokat elmosó székelykáposztás pizza megjelenéséig. A NER történetének bemutatása mellett, amely garantáltan befolyásolja majd a Freedom House jövő évi Magyarország-értékelését, klasszikusabb történelmi top tenek is helyet kaptak a könyvben, amelyben ezúttal is minden megtörténhet, miközben felidézik a magyar és a világtörténelem legnagyobb párbajait, vagy éppen elszámoltatják a legnagyobb árulóit.
A letöltéssel kapcsolatos kérdésekre itt találhat választ.
Bolgár Dániel történész amellett érvel nagy anyagot feldolgozva, egyszerű szavakkal és merész humorral, hogy mindenki azt kapta, amit nem érdemelt.A teljesítmények elbírálását ugyanis elfogulttá te...
Online ár:
4 599 Ft
0
az 5-ből
0 értékelés alapján