A lány úgy gondolja, egy nap az apja barátsága Halállal még neki is a javára válhat. Halál felismeri majd a csatatéren, és nem viszi el. Emlékszik majd a lányra, aki időnként a lába elé ülve hallgatta a történeteit hősökről, akiket Halál megismert az idők során. Ám amikor a lány látja Halált, bármiért és bárhogyan történik is ez a találkozás, reméli, hogy az apja nem lesz ott. Mert bár érte él, érte küzd, érte edzi magát, érte vérzik, őt szolgálja, és régóta tudja, hogy egy nap érte fog meghalni, nem akarja látni azt a pillanatot, amikor az apja Halál úrnőt választja helyette.
A BIZALOM A GALAXIS LEGNAGYOBB HAZUGSÁGA
Gamora Rongydűnére érkezik - az egykor virágzó földet mostanra kizsákmányolták értékes nyersanyagai miatt, így már csak egy mérgező, sivatagos, haldokló felszín várja. Feladata nem egyszerű: meg kell szereznie a bolygó szívét. Megbízójának kilétéről fogalma sincs, ahogy arról sem, miért vágyik rá olyan elkeseredetten, vagy egyáltalán hogyan is néz ki egy bolygó szíve. De mint Thanos leánya és jobbkeze, ő a galaxis egyik legendás harcosa. Nem tesz fel kérdéseket. Csak elvégzi a rá bízott feladatot, bármi áron.
Azonban nem tudja, hogy valaki más is leszállt Rongydűnén. Nővére, Nebula ugyanazzal a céllal érkezett, és nem hagyja, hogy bárki az útjába álljon.
Thanos hosszú éveken át úgy nevelte lányait, hogy azok ellenségként tekintsenek egymásra. De vajon képesek lesznek maguk mögött hagyni a múltat?
Egy csók egy pillanat műve. De ezer csók élethosszig kitart. Van egy fiú. És van egy lány. A szerelem egy pillanat alatt szövődik köztük, de egy évtized, amíg kibontakozik. Ezt a szerelmet nem...
Bevezető ár:
3 520 Ft
Eredeti ár: 4 399 Ft
Online ár:
5 092 Ft
Eredeti ár: 5 990 Ft
Online ár:
4 080 Ft
Eredeti ár: 4 799 Ft
3
az 5-ből
1 értékelés alapján