A kiadó Japán Cédrus haikusorozatának negyedik tagja a 103 Géczi-remeklést tartalmazó ősz vagy júlia.
Százhárom, mert az általunk kifundált szerkezet maximum ennyit bírhat el. Így volt ez Zalán Tibor Váz című gyűjteményében, így a Vihar Judit fordította klasszikus japán szerzők kötetében, az Ősi fenyőben, kevesebb szerepelt ennél a mindig sajátos Fodor Ákos külön kérésére Pontok címet kapott válogatásában.
E spirálos, kartonpapíron előállított (nyomdailag szokatlanabb) elegáns könyvecskék sorában lesz negyedik Géczi mesteré. Mesterségbeli tudásait a hozzáértők ismerik, haikuművé-szete is régi keletű.
Mítoszcserepek? Kritikaegészek. Tanulmánnyal felérő bírálatok; rajtuk esszé-erezés. Az összetett szó második eleme a kritikus mindenkori szerénységére, egyben a művészeti tényre utal: bármely közelítéssel csak töredékes jelentésadásokig, cserepekig jutunk. A mítosz e tény ellensúlya. A nagy, a teljes, az örök, a gyönyörű. A mítoszcserép: egész és rész egyszerre. Az égig emelt fej és a földet érintő homlok számára egyszerre jeleket kínáló tárgyi való. Megírt szöveg a megírt szövegről.
Bodor Béla 2010. augusztus 10-én elhunyt. A mobilja nincs kikapcsolva.
Tarján Tamás
A horvátországi meséket olvasva lehetőségünk nyílik, hogy mindkét nép nyelvét – a horvát és a magyart – tanulva, átlépve a tér és idő koordinátáit, könnyeden szárnyalhatunk az irracio-nális mesék világban, míg a mesehőseinkkel együtt el nem jutunk a vágyvilág, illetve arany-mennyországba. Másként értelmezve a mondottakat, a főhősnek, legyen az akár a fonni nem tudó leány vagy a sárkányt legyőző juhászlegény, a gyermeki képzeletnek semmi sem szabhat határt, és senki sem parancsolhat megálljt!
Kézbe véve e két mesét, melyek olyanok éppen, mintha magyar mesék volnának, és mégis horvátok, sajátosságaik révén jó azokat megismerni.
Jó ízlelgetni a mesét, annak a tudatnak a birtokában, hogy közös szomszédainkkal, közös történelmi múltat írtunk évszázadokon át, s egyáltalán csodának számíthat-e, ha oly sok a kö-zös e két nép mentalitásunkban, képzeleti világunkban - köztük meséinkben is! -, vágyainkban s reményeink szerint az egymásra utaltság jegyében - az európai népek nagy családjában -, közös jelent és jövőt építhetünk, ha élünk a lehetőségekkel.
S ehhez a mesék is hozzájárulhatnak egymás mesevilágának megismerése révén, egymás nyelvének a tanulásával és elsajátításával.
Lapozgassuk, tanulgassuk, ismerjük meg egymás világát - szeretettel!
Ez is elérhető kínálatunkban:
Jézus sosem gördeszkázott volna a kicsinyekkel. Vagy mégis? Istennek annyi dolga van, meghalni sem ér rá. Vagy mégis? És pont énértem? Jézus profilképet váltott: I stand with humanity. És bűnösök...
Online ár:
4 242 Ft
Eredeti ár: 4 990 Ft
Online ár:
2 542 Ft
Eredeti ár: 2 990 Ft
0
az 5-ből
0 értékelés alapján