Anekdota - Tiltott ábrázolások könyve - Tiltott ábrázolások könyve

Összefoglaló

Nincs olyan történet, amelynek ne lenne egyszer vége - elérkezett az ideje a részleteiben 1994-től napvilágra került Tiltott Ábrázolások Könyve lapjain elmondottak befejezésének is.
"A császár azonban tudott írni, még ha azt a rómaiak nem is tekintették írásnak. Az illíreknél az volt a szokás, hogy az üzenetet kődarabkákkal írták meg: ahány szó, annyiféle színű, alakú, nagyságú kövecske; a levél készítőjének semmi mást sem kellett tennie, mint mozaikká fogalmazni az üzenetet. E szokásnak a régi rómaiak termeket díszítő mozaikjaiban rejlett az eredete, habár ők maguk elfelejtették, hiszen nehézkes és lassú volt az üzenetek megírása, s talán azért is, mert hosszú szöveget, a kirakott lap súlya miatt, vontatottan juttattak el az egyik helyről a másikra. A szöveg megalkotása a következők szerint történt: a mozaikkészítő megérkezett kövekből álló szótárával a levélíróhoz, és diktálás után összerakta a mondatokat. Legvégül összeragasztotta: az ékesszólás mestereinek kimondott mondatai alapján rendszerint pompás tájak, szép tartású ember- és állatalakok, gyümölcsökből, zöldségtermésekből és virágokból bonyolult módon egybefont füzérek alakultak ki. Ezekkel aztán, minthogy a rómaiak közül senki nem ismerte és értette a képek valódi értelmét, nemhogy olvasni tudták volna, a termek padlóját díszítették, illetve a templomok falába építették vagy fogadócsarnokok bejárata mellé függesztették, bár Justinos mozaikírási képességéről alig voltak akik tudtak, ez idővel feledésbe is merült, a mesterek munkájára igény mutatkozott: a csarnokok díszítésének egyetlen módjává változott. Ezt majd utódja, Justinianus, és neje, Theodóra megrendelései terjesztették el a maradék birodalomban, de sosem feledték el, hogy maguk is megírták az üzeneteiket s a nekik tetsző, illetve kívánatos történeteket." - állítja a szerző, akit jelenleg Géczi Jánosnak neveznek, bár hívhatnák Cholnoky Viktornak, szólíthatnák a bizánci Prokopiusnak, esetleg Romanosznak, avagy annak a déltengeri viharnak, amely a fölkavart hullámokkal betűket ír a fövenyre, hogy a szöveget onnan menten lemossa.