„Hétfő reggel volt. Megint. Ez nem jó jel. Már a Biblia is említi, hogy a hétfő bűn. Vagy valami ilyesmi. És én ezzel mindig is maximálisan egyetértettem. Egyszerre azon kaptam magam, hogy a plafont bámulom, és figyelem, ahogy egy fáradt kaszáspók tétován szerencsétlenkedik a keresztben futó hajszálrepedés mentén. Ahogy néztem, mit csinál, Isten jutott az eszembe. Az, hogy ő is elcsesz dolgokat. Most komolyan: mégis mit akarhatott ezzel a sorsüldözött fajjal? Vagy talán félrenézett egy pillanatra teremtés közben, mert csöngetett a pizzás, vagy leejtette a dugóhúzót, aztán mire megint odafigyelt, már hopp, kész is volt, és ilyen lett? Micsoda idióta egy állat! Mármint a pók. De mit is keresek én a hátamon fekve a padlón?” Ezekkel a sorokkal indul a korábban a Kaméleon és a Polip című krimikben megismert Cameron Larkin őrmester újabb kalandja. Ezúttal is vele tart két legendás segítője, Fiona és Polip. A humor és a cselekmény fordulatossága ugyanúgy beszippantja az olvasót, mint a korábbi történetek esetében. Aligha fogja tudni letenni a könyvet, s alvás helyett ön is inkább Larkinnal tart majd a San Diego utcáin folyó őrült akciók során.
A letöltéssel kapcsolatos kérdésekre itt találhat választ.
„Izgalmas új hangot hozott a műfajba.” – Mystery Scene „Eleven, remekül átgondolt, élvezetes.” – The Times (UK)Mindenkinek van gyenge pontja.Amikor David Childót, egy korrupt New York-i ügyvédi iro...
Online ár:
4 799 Ft
0
az 5-ből
0 értékelés alapján