Bálint Ágnes szerző

Bálint Ágnes

1922. október 23-án született a Fejér megyei Adonyban, a Duna mellett. József Attila díjas író - szerkesztő - dramaturg A Magyar Televízió első gyermekműsor-szerkesztője, a magyar gyermek- és ifjúsági televíziós-műsorkészítés egyik megalapozója, a televíziózás hőskorának meghatározó egyénisége, számtalan közkedvelt mesesorozat, hangjáték, mese és meseregény írója, fordítója. Nemzedékek nőttek fel Mazsolán, a kismalacon, Kukori és Kotkoda párosán, vagy Frakkon és a kényes macskákon, de neki köszönhetjük úgy a Futrinka utcát, mint a tévémaci ötletét is. Első meseregénye 1936-ban jelent meg, Magyar Úriasszonyok nevű folyóirat mellékletében a Fanni, a modern tündér címmel, az utolsó pedig 2000-ben jelent meg. 1989-ben halt meg férje, ezek után visszavonultan élt, letette a tollat. Mesesorozatait majd minden európai országban és a világ számos más országában is vetítették, töretlen sikerrel és népszerűséggel.

Bálint Ágnes művei - 2. oldal

Bálint Ágnes: Bóbita + Labdarózsa lámpája ( 2 kötet ) könyv
könyv

Bóbita + Labdarózsa lámpája ( 2 kötet )

Bóbita Weöres Sándor Móra Könyvkiadó, 1955 - 78 oldal Összefoglaló A magyar gyermeklíra művészi rangra emelésében nagy része van Weör...

 

Előjegyezhető

Hárs László (szerk), Kántos Zsuzsa, Magyar Katalin, Bálint Ágnes: Biri és Bori + Anonymus diplomatatáskával + Ének a küszöb előtt  + Madárfürdő  ( 4 kötet -Pöttyös könyvek ) könyv
könyv

Biri és Bori + Anonymus diplomatatáskával + Ének a küszöb előtt + Madárfürdő ( 4 kötet -Pöttyös könyvek )

Hárs László - Biri és Bori Móra Könyvkiadó, 1978 - 168 oldal - Pöttyös könyvek Összefoglaló FÜLSZÖVEG Hárs László nagy sikerű regényé...

 

Előjegyezhető

Bálint Ágnes: Egy egér naplója (GRAFIKUS Szabó Szabolcs) - (Saját képpel, Szent. antikv.) antikvár
antikvár

Egy egér naplója (GRAFIKUS Szabó Szabolcs) - (Saját képpel, Szent. antikv.)

Szentendre Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Móra Ferenc Ifjúsági Könyvk., 1983

FÜLSZÖVEG "Atyám azelőtt a templom egere volt, de visszavonult, mert reumát kapott a hideg kövek között. A templomból anyám egy sajtrakt...

Online ár:

2 490 Ft

Bálint Ágnes: A szitakötők szigetén antikvár
antikvár

A szitakötők szigetén

Bunker Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Santos Kiadó, 1999

Giduci, a kecskegida kissé akaratos jószág - fő szórakozása, hogy mindent, illetve mindenkit felökleljen, ami vagy aki útjában áll. A köt...

Online ár:

4 990 Ft

Bálint Ágnes: Szeleburdi család + Hajónapló  ( 2 kötet ) könyv
könyv

Szeleburdi család + Hajónapló ( 2 kötet )

Szeleburdi család- Bálint Ágnes - Móra Könyvkiadó - 2014 - 150 oldal Összefoglaló Megbeszéltük a Radóval, hogy naplót fogunk írni, és...

 

Előjegyezhető

Bálint Ágnes: Az elvarázsolt egérkisasszony könyv
könyv

Az elvarázsolt egérkisasszony

Mi történik egy kisegérrel, ha minden tilalom ellenére megeszik egy mézeskalács boszorkányt? Bizony maga is boszorkánnyá változik! Ez ese...

 

Előjegyezhető

Bálint Ágnes: A szép lakás antikvár
antikvár

A szép lakás

Táncsics Kiadó, 1978

 

2 490 Ft

Bálint Ágnes: Szeleburdi család - (Móra Könyvkiadó 2020) könyv
könyv

Szeleburdi család - (Móra Könyvkiadó 2020)

TARTALOM "Megbeszéltük a Radóval, hogy naplót fogunk írni, és majd ha öregek leszünk, jót derülünk rajta" - így kezdi naplóját a tizenké...

 

Előjegyezhető

Heltai György, Bálint Ágnes: Kémiai gyakorlatok I. (Egyetemi jegyzet) antikvár
antikvár

Kémiai gyakorlatok I. (Egyetemi jegyzet)

Oskola Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Gödöllői Agrártud. Egyetem, 1984

Online ár:

2 990 Ft

Bálint Ágnes: Koránkelő darázs könyv
könyv

Koránkelő darázs

Fülöp Gábort osztálytársai csak így emlegetik: Koránkelő Darázs. Ez a sajátos becenév akkor ragadt rá, amikor biológiaórán egyéb - a hárt...

 

Előjegyezhető

Bálint Ágnes: Hajónapló könyv
könyv

Hajónapló

FÜLSZÖVEG Hajónaplót nem írhat akárki! És nem is akárhol. Ehhez a ténykedéshez hajóra van szükség. Faragó Laci, aki él-hal azért, hogy h...

 

Előjegyezhető

Bálint Ágnes: Pszichobiográfia és irodalom antikvár
antikvár

Pszichobiográfia és irodalom

Németvölgyi Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Kronosz Kiadó, 2014

A lélektan, a történelem és az irodalom különleges találkozásának dokumentuma ez a könyv. A lélektané, amely az ember megismerését tűzi k...

Online ár:

1 990 Ft

Bálint Ágnes: Brúnó kapitány antikvár
antikvár

Brúnó kapitány

Móra Könyvkiadó, 2008

Brúnó kapitány békésen tengeti nyugdíjas napjait vén hajója fedélzetén, amely lehorgonyozva vesztegel a kapitány nővérének, Özvegy Póknén...

 

1 890 Ft - 1 990 Ft

Bálint Ágnes: Skót hitvallás antikvár
antikvár

Skót hitvallás

Könyvtársaság Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Kolozsvár, 1998

Online ár:

4 890 Ft

Mezei Éva, Pénzes Bethen, Takács Imre, Bálint Ágnes, Mikszáth Kálmán: 5 db mesekönyv: Bölcső a víz alatt; Hókirály; Iskola a faliszekrényben; Mi mozog?; Páskomi lakodalom antikvár

Online ár:

2 490 Ft

Bálint Ágnes, Cseh András, Várnai György: Frakk... - zöld erdőben jártam... antikvár
antikvár

Frakk... - zöld erdőben jártam...

A Hely Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Pannónia Film Vállalat, 1987

Mese a Frakk, a macskák réme c. filmsorozatból ELŐSZÓ Részlet: "Húsvét előtt minden rendes házban kezdetét veszi a tavaszi nagy...

Online ár:

5 500 Ft

Bálint Ágnes: Duruzsoló antikvár

 

890 Ft - 1 900 Ft

Bálint Ágnes: Brúnó kapitány antikvár
antikvár

Brúnó kapitány

Aranyhal Könyvkiadó

Bálint Ágnes gyerekverse színes rajzokkal illusztrálva.

 

1 800 Ft - 1 990 Ft

Bálint Ágnes, Kaminski György: Szimat Szörény, a szupereb antikvár
antikvár

Szimat Szörény, a szupereb

Könyvlabirintus Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Kandi-Európa Kft.

Online ár:

3 600 Ft

Bálint Ágnes: Szeleburdi család könyv
könyv

Szeleburdi család

Megbeszéltük a Radóval, hogy naplót fogunk írni, és majd ha öregek leszünk, jót derülünk rajta - így kezdi naplóját a tizenkét éves Laci,...

 

Előjegyezhető

Bálint Ágnes; Németh Ágnes: Kukori és Kotkoda - Születésnapi szemétdomb és más történetek - Dedikált antikvár
antikvár

Kukori és Kotkoda - Születésnapi szemétdomb és más történetek - Dedikált

Könyvmámor Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Móra Könyvkiadó, 2010

Kukori, a széltoló kakas mindent megtesz, hogy kivonja magát a ház körüli munkákból: karatetanfolyamra jár, műmenyéttel hadakozik, sőt mé...

Online ár:

12 990 Ft

Bálint Ágnes: Micsoda pók a vízipók! antikvár
antikvár

Micsoda pók a vízipók!

Pestszentlőrinci antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Móra Ferenc Könyvkiadó, 1985

Volt ​egyszer egy kisfiú, aki csuda dolgot kapott születésnapjára: egy egész víziországot. Nem volt túl nagy területe ennek az országnak,...

Online ár:

14 890 Ft

Bálint Ágnes: Iskola a faliszekrényben antikvár
antikvár

Iskola a faliszekrényben

„Szilvi és Tatuska olyan jól megértik egymást, hogy csuda!” – mondogatja mindig Szilvi édesanyja. A kislány és nagyapja között valóban kü...

 

990 Ft - 1 990 Ft

Bálint Ágnes: Hol a cica? antikvár

 

890 Ft - 2 150 Ft

Bálint Ágnes: Kukori és Kotkoda - A végtelen giliszta és más történetek antikvár
antikvár

Kukori és Kotkoda - A végtelen giliszta és más történetek

Móra Könyvkiadó, 2010

Ki ne ismerné Kukorit, a naplopó kakast, és az ő párját, a szorgalmas Kotkodát, aki legszívesebben egész nap csak kapirgálna? Kettőjük sz...

 

19 890 Ft - 19 999 Ft

Bálint Ágnes: Vizitündér, vizimanó antikvár

 

1 890 Ft - 2 390 Ft

Árinfó

Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár

Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár

Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár

Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár

Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára

További információk

Árinfó

Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár

Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár

Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár

Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár

Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára