Mit tegyen a gazdasszony, hogy a kecske is, a káposzta is elégedett legyen a helyzetével? Mit tegyen a gazda, hogy furfangos kosával végre megbékéljen? Mit tegyen az ember, ha csupán krumplit kínál a kamra minden napra és napszakra? Ilyen és hasonló kérdésekre kereshetjük a választ Kányádi Sándor derűvel és életbölcsességgel teljes meséiben, verseiben, miközben jólesően ízlelhetjük a megelégedés, belső békesség örömét.
Mert ennek forrása ott rejlik mindennapi viszonyainkban, ember és ember, ember és élő környezete között.
Kányádi Sándor meséiből és verseiből az ember és természet kapcsolatára, az emberi tevékenység, munka létmeghatározó jeleire figyelve készült a válogatásunk, elsősorban 8-10 éves gyerekek számára, akik már életbevágó kérdéseket tesznek fel. A szövegeket olvasva nemcsak szórakozásra, hanem életvezető válaszokra is lelhetnek a világra éhes gyerekek. Az ismeretlen vagy szokatlan kifejezéseket olvasóbarát jegyzetekkel magyarázzuk meg.
Az okos kos című kötet a 6-8 éves korosztálynak szánt Világgá ment a nyár című válogatás folytatása. A sorozat harmadik részeként az emberi kultúra és történelem, emlékezet témakörében tervezünk válogatást a 10-12 éves korosztály számára.
Nyúl Péter szülinapos! A családjával szeretne ünnepelni, de hirtelen mindenkinek dolga akadt. Vajon egész nap egyedül fog szomorkodni?
Online ár:
2 287 Ft
Eredeti ár: 2 690 Ft
Akciós ár:
2 723 Ft
Online ár: 3 307 Ft
Eredeti ár: 3 890 Ft
Online ár:
3 817 Ft
Eredeti ár: 4 490 Ft
Akciós ár:
2 723 Ft
Online ár: 3 307 Ft
Eredeti ár: 3 890 Ft
Online ár:
10 192 Ft
Eredeti ár: 11 990 Ft
5
az 5-ből
1 értékelés alapján