Hogy milyen is ez a lexikon? Olyan Karinthy-s, egy mondatban több csavar, humor, logika és az egészben semmi logika., viszont jókat derülhetünk rajta. „HÁZASSÁG (lásd: elmekórtan, bűnügyi perrendtartás, nehéz légzés) 1. Kölcsönös szerződés férfi és nő között, melyben kölcsönösen megállapodnak, hogy a szerződés napjától kezdve nem mondják el egymásnak, hogy kivel van viszonyuk. Aki e szerződést megszegi, akár azáltal, hogy megmondja a másiknak, miszerint ezzel és ezzel viszonya van, akár azáltal, hogy valami más módon tudtára adja, vagy nem ügyel eléggé arra, hogy a másik ne tudja meg: házasságtörést követ el.” „Öreg ember, nem vén ember. - Sajátságos patológiai kísérlet, melynek segítségével be lehet bizonyítani, hogy öreg embereknek elméje már teljesen el van gyöngülve, amennyiben nem veszik észre, hogy "öreg" és "vén" ugyanazt jelenti. Fiatal ember ugyanis nem ugrana be ilyen marhaságnak, hogy "fiatal ember nem ifjú ember".” Kellemes kikapcsolódást, jó szórakozást kívánunk!
Ez is elérhető kínálatunkban:
Ruminit nem kell bemutatni, hiszen Berg Judit szeretetre méltó hajósinasát minden nagyóvodás, kisiskolás ismeri, kalandjai közös olvasmányok az iskolákban. Most tízrészes hangjátékban tér vissza ...
Online ár:
2 542 Ft
Eredeti ár: 2 990 Ft
Online ár:
3 111 Ft
Eredeti ár: 3 660 Ft
Online ár:
2 117 Ft
Eredeti ár: 2 490 Ft
Online ár:
3 396 Ft
Eredeti ár: 3 995 Ft
Online ár:
4 242 Ft
Eredeti ár: 4 990 Ft
Online ár:
3 825 Ft
Eredeti ár: 4 500 Ft
Online ár:
2 542 Ft
Eredeti ár: 2 990 Ft
0
az 5-ből
0 értékelés alapján