Annak ellenére, hogy emlékiratai igazi könyvsikernek bizonyultak, a magyar származású François de Tott báró még napjainkban is meglehetősen titokzatos és kevéssé ismert személyiségnek számít. Egyfelől e diszkrét és rejtélyes egyéniség a korszak titkos diplomáciájában tevékenykedett ahogyan már zsenge gyermekkorától erre a szerepre szánták, másfelől pedig Tott báró teljes mértékben megtestesítette a felvilágosodás korának kozmopolita európaiságát, mivel élettörténete egyik nemzet történelmének konvencionális keretébe sem illeszkedik igazán. Emiatt az életéről szóló levéltári források többségét mindeddig sem a francia, sem a magyar történészek nem dolgozták fel kellő alapossággal ahhoz, hogy azokból egy valóban részletes és átfogó életrajz álljon össze. A kötet szerzőjének a célja, hogy történelmi forrásokon alapuló hiteles képet rajzoljon a felvilágosodás kori nemzetközi kapcsolatok e kiemelkedő képviselőjéről. Elsősorban történelmi életrajzról van szó, amelynek segítségével megérthetjük, hogy e személyiség életpályája milyen helyet foglalt el a francia diplomácia összetett palettáján.
A szerző geográfus, tudománytörténész 1983 óta az érdi Magyar Földrajzi Múzeum igazgatója. Fő kutatási területe a magyar utazók, földrajzi felfedezők tevékenysége. Már pestszentlőrinci gimnazistaké...
Online ár:
8 415 Ft
Eredeti ár: 9 900 Ft
Online ár:
3 230 Ft
Eredeti ár: 3 800 Ft
Online ár:
5 100 Ft
Eredeti ár: 5 999 Ft
Akciós ár:
4 900 Ft
Online ár: 5 950 Ft
Eredeti ár: 6 999 Ft
Online ár:
5 347 Ft
Eredeti ár: 6 290 Ft
0
az 5-ből
0 értékelés alapján