Napóleon sok különleges képességgel rendelkezett. Ami azonban kiemelte a többi katona közül az két dolog volt: matematikai képességei, valamint a rettenthetetlen bátorsága.Egy „nincstelen” kapitányból kevesebb mint tíz év alatt vált Franciaország legnagyobb uralkodójává. Rövid idő leforgása alatt létrehozta a legnagyobb birodalmat a Római Birodalom fennállása óta. De hogyan jutott el idáig?Napóleon maga írta, hogy az egész Toulon ostrománál kezdődött 1793-ban. Itt történt meg először ugyanis, hogy a francia vezetők fölismerték kiemelkedő taktikai képességeit, rettenthetetlen bátorságát és határokat nem ismerő ambicióját. Ez a győzelem volt az, ami Napóleonban is tudatosította, hogy bármit el tud érni amire csak vágyik.Fontos győzelem volt, aminek következtében három nemzet csapatai kényszerültek kivonulni a francia földről. Ezzel megmenekült a Forradalom és Napóleon is elindult a legendává válás útján.A csata után Napóleont bátorsága, lélekjelenléte és keménysége miatt tábornokká nevezték ki. Ez a pillanat pedig örökre megváltoztatta őt magát és a történelmet is.
16 éven aluliak számára nem ajánlott - NFT/22399/2015
DVD 1 Ember a vadonban Szahara DVD 2 Dominikai köztársaság Kína DVD 3 Brit Kolumbia Arizona Sky Island DVD 4 Borneói dzsungel Globális túlélési útmutató DVD 5 Szibéria - 1. rész Szibéria - 2. rész ...
Online ár:
4 990 Ft
0
az 5-ből
0 értékelés alapján