Európai Iskola: a negyvenes évek végének stílusirányzatokhoz nem kötődő, szívesen kísérletező magyar képzőművészeinek egy csoportja nevezte így magát. Európai Iskola: az ezredelő Magyarországának megújulást kereső, értékteremtésre és -megőrzésre egyaránt vállalkozó tudósai, szakemberei, gondolkodói e könyvsorozatban osztják meg velünk bölcselkedésük, kutatásuk eredményét.Európai Iskola: a Nemzeti Tankkönyvkiadó jelzése arról, hogy a szerzőiben tovább él az európai kultúrából táplálkozó gondolat, amely szellemiségében, spirituális erejében és mondandója igényességében a több ezer éves európai műhelyek, oktatási intézmények, alkotó értelmiségi csoportulások hagyományaihoz kötődik. GYÁNI GÁBOR (Hódmezővásárhely, 1950) Város- és társadalomtörténész. 1974-ben végzett a KLTE Bölcsészettudományi Karán, Debrecenben. Budapest Főváros Levéltárában dolgozott 1974 és 1982 között, azóta pedig az MTA Történettudományi Intézetének munkatársa, jelenlegi beosztása tudományos tanácsadó. 1994-től az ELTE Szociológiai Intézetében tanít magyar társadalomtörténetet. 1989-től a BUKSZ, 1998-tól a Történelmi Szemle szerkesztője, továbbá szerkeszti a L'Harmattan könyvkiadó A múlt ösvényein című könyvsorozatát. Legutóbb megjelent könyvei: Történészdiskurzusok (2002), Parlor and Kitchen. Housing and Domestic Culture in Budapest, 1870-1940 (2002).
Új könyvében Romsics Ignác azoknak a bölcselőknek a munkáit tekinti át az ókortól napjainkig, akik az emberiség történetének alapkérdéseiről alkotott véleményükkel meghatározták a történeti gondolk...
Bevezető ár:
5 600 Ft
Eredeti ár: 6 999 Ft
Bevezető ár:
7 992 Ft
Eredeti ár: 9 990 Ft
Online ár:
6 792 Ft
Eredeti ár: 7 990 Ft
Online ár:
4 233 Ft
Eredeti ár: 4 980 Ft
Online ár:
4 242 Ft
Eredeti ár: 4 990 Ft
Online ár:
5 092 Ft
Eredeti ár: 5 990 Ft
Online ár:
4 497 Ft
Eredeti ár: 5 290 Ft