J. R. Ward szerző

J. R. Ward

J. R. Ward 1969-ben Jessica Rowley Pell Birdként látta meg a napvilágot. Nyolc esztendős kora óta írogatott, első romantikus regényét tizenhét évesen fejezte be. A Smith College-ban történelmet és középkori művészettörténetet hallgatott, majd jogi diplomát szerzett. Sokáig az egészségügy irányításában dolgozott, az egyik legjobb amerikai egyetemi klinika, a bostoni Beth Israel Deaconness Medical Center igazgatója is volt. A szenvedélye azonban az írás maradt. Miután 2001-ben feleségül ment John Neville Blakemore-hoz, a férje biztatására elküldte egy irodalmi ügynöknek a "fióknak írt" kéziratait. És 2002-ben meg is jelent Jessica Bird első romantikus regénye, amelyet kilenc további követett. 2007-ben RITA díjat kapott. A nagy áttörést mégiscsak a JR Wardként jegyzett, lenyűgöző vámpírvilág hozta meg számára, a paranormális szerelmes regények, amelyek megjelenésük óta olvasók millióit ejtették bűvöletbe. Ward saját bevallása szerint a férfialakjai kemények, elbizakodottak és arrogánsak, főhősnői pedig erősek és okosak. Számára mindig az a kérdés, hogy a bonyodalomba sodródott szerelmesek, miként találnak ismét egymásra, miközben fenyegető belső és külső erők el akarják szakítani őket. J. R. Ward megírta korunk legsikeresebb "véres-romantikus" sorozatát, melynek világszerte szép számmal vannak hódolói. Az Ulpius-ház a Fekete Tőr Testvériség sorozattal csábítja olvasóit Ward káprázatos, rémséges, baljós és szenvedélyes világába.

J. R. Ward művei

J. R. Ward: Újjászületett szerető könyv
könyv

Újjászületett szerető - Fekete Tőr Testvériség 10.

ALEXANDRA KÖNYVESHÁZ KFT., 2018

Várandós felének tragikus halála óta Tohrment csak árnyéka önmagának. Testileg megtörve, lelkileg szinte megsemmisülve kerül vissza a tes...

 

Előjegyezhető

J. R. Ward: Éjsötét szerető könyv
könyv

Éjsötét szerető - Fekete Tőr Testvériség 1.

ALEXANDRA KÖNYVESHÁZ KFT., 2018

Az éjszaka sötétjében halálos küzdelem folyik a vámpírok és az alantasok között. A Fekete Tőr Testvériség hat vámpírharcosa felesküdött r...

 

Előjegyezhető

J. R. Ward: Az árnyékok könyv
könyv

Az árnyékok - Fekete Tőr Testvériség 13.

Art Nouveau, 2015

Trez "Latimer" valójában nem létezik. Árnyékként él és dolgozik az emberi világban ezzel a kitalált személyazonossággal. Kisgyermekként a...

 

Előjegyezhető

J. R. Ward: A tolvaj könyv
könyv

A tolvaj - Fekete tőr testvériség

ALEXANDRA KÖNYVESHÁZ KFT., 2020

Sola Morte, a besurranó tolvaj és kódfejtő megelégeli az alvilági játszmákat, és elhatározza, ezután tisztességes életet él. Caldwelltől ...

 

Előjegyezhető

J. R. Ward: A bourbon királyai könyv
könyv

A bourbon királyai

Art Nouveau, 2015

A Bradford-dinasztia generációk óta uralkodik a bourbon fővárosában. Vagyonuk tiszteletet és kiváltságos helyzetet biztosít számukra, és ...

Online ár:

3 400 Ft

Eredeti ár: 3 999 Ft

J. R. Ward; S. Squires; D. Love; Sherrilyn Kenyon: Halálos csók könyv
könyv

Halálos csók

Ulpius-ház, 2009

Hiszel a halál utáni szerelemben? Angelia szülőföldjén harcok dúlnak, és a lány megesküszik, hogy legyőzi a farkasemberek klánját, de a...

Online ár:

2 975 Ft

Eredeti ár: 3 499 Ft

J. R. Ward: Megbosszult szerető könyv
könyv

Megbosszult szerető - Fekete Tőr Testvériség 7.

ALEXANDRA KÖNYVESHÁZ KFT., 2018

Rehvenge, az alvilág drogbárója, kétes hírneve miatt egy titokzatos megbízótól azt a feladatot kapja, hogy ölje meg Wratht, a Testvériség...

Online ár:

3 800 Ft

Eredeti ár: 3 999 Ft

J. R. Ward: Felszabadított szerető könyv
könyv

Felszabadított szerető - Fekete Tőr Testvériség 9.

ALEXANDRA KÖNYVESHÁZ KFT., 2018

Payne, Vishous iker lánytestvére ugyanaz a sötét, elszánt egyéniség, mint a fivére. Amikor egy sérülést követően lebénul, egy emberi sebé...

Online ár:

3 800 Ft

Eredeti ár: 3 999 Ft

J. R. Ward: Birtoklás könyv
könyv

Birtoklás - Bukott angyalok 5.

Art Nouveau, 2016

Cait Douglass úgy dönt, hogy túlteszi magát a szerelmi csalódásán, levetkőzi gátlásait, és végre igazán elkezd élni. De váratlanul éri, h...

Online ár:

3 800 Ft

Eredeti ár: 3 999 Ft

J. R. Ward: Beavatás könyv
könyv

Beavatás - Fekete Tőr Testvériség 6.5

ALEXANDRA KÖNYVESHÁZ KFT., 2018

Ez a kötet beavatás a Fekete Tőr Testvériség sötét és szenvedélyes világába, számos, rajongók számára élvezetes csemegével. Kimaradt é...

Online ár:

3 800 Ft

Eredeti ár: 3 999 Ft

J. R. Ward: Végre szeretők könyv
könyv

Végre szeretők - Fekete Tőr Testvériség 11.

ALEXANDRA KÖNYVESHÁZ KFT., 2018

Qhuinn - ismeretlen apa fia - hozzászokott, hogy egyedül van. A családja kitagadta, az arisztokrácia hátat fordított neki, ő azonban végü...

Online ár:

3 600 Ft

Eredeti ár: 3 999 Ft

J. R. Ward: A király könyv
könyv

A király - Fekete Tőr Testvériség 12.

ALEXANDRA KÖNYVESHÁZ KFT., 2018

Miután évszázadokig hátat fordított a trónnak, Wrath, Wrath fia végül apja nyomdokaiba lép imádott fele segítségével. A korona azonban má...

Online ár:

3 600 Ft

Eredeti ár: 3 999 Ft

J. R. Ward: Az árnyékok könyv
könyv

Az árnyékok - Fekete Tőr Testvériség 13.

ALEXANDRA KÖNYVESHÁZ KFT., 2018

Trez "Latimer" valójában nem létezik. Árnyékként él és dolgozik az emberi világban ezzel a kitalált személyazonossággal. Kisgyermekként a...

 

Előjegyezhető

J. R. Ward: Megsebzett szerető könyv
könyv

Megsebzett szerető - Fekete Tőr Testvériség 3.

ALEXANDRA KÖNYVESHÁZ KFT., 2018

A New York-i Cladwell éjszakai sötétjében halálos háború folyik a vámpírok és gyilkosaik között. A harcot a négy vámpír harcosból álló cs...

 

Előjegyezhető

J. R. Ward: Megváltott szerető könyv
könyv

Megváltott szerető - Fekete Tőr Testvériség 6.

ALEXANDRA KÖNYVESHÁZ KFT., 2018

A Fekete Tőr Testvériség elkötelezetten hűséges tagja, a lenyűgözően jóképű Phury felel a testvériség vérvonalának életben tartásáért. Mi...

 

Előjegyezhető

J. R. Ward: Feloldozott szerető könyv
könyv

Feloldozott szerető - Fekete Tőr Testvériség 5.

ALEXANDRA KÖNYVESHÁZ KFT., 2018

A könyörtelen Vishous pusztító átokkal kénytelen együtt élni, és azzal a rémisztő képességgel, hogy a jövőbe lát. A Feloldozott szerető a...

 

Előjegyezhető

J. R. Ward: Síron túli szerető könyv
könyv

Síron túli szerető - Fekete Tőr Testvériség 2.

ALEXANDRA KÖNYVESHÁZ KFT., 2018

Rhage a Fekete Tőr Testvériség legveszélyesebb vámpírja. Nincs nála keményebb vagy gyorsabb harcos, és telhetetlenebb szerető sem. Kegyet...

 

Előjegyezhető

J. R. Ward: A megmentő könyv
könyv

A megmentő - Fekete Tőr Testvériség 17.

ALEXANDRA KÖNYVESHÁZ KFT., 2021

A Fekete Tőr Testvériség tiszteletre méltó történelme alatt csak egyetlen harcost zártak ki, ám Murhder tébolya nem hagyott választási le...

 

Előjegyezhető

J. R. Ward: A Kiválasztott könyv
könyv

A Kiválasztott - Fekete Tőr Testvériség 15.

ALEXANDRA KÖNYVESHÁZ KFT., 2019

A Fekete Tőr Testvériség nagyszabású győzelmet aratott az Alantasok Társasága fölött, ám az életmódjukat továbbra is veszély fenyegeti. E...

Online ár:

3 825 Ft

Eredeti ár: 4 500 Ft

J. R. Ward: Az ördög martaléka könyv
könyv

Az ördög martaléka - A bourbon királyai 3.

ALEXANDRA KÖNYVESHÁZ KFT., 2021

Miután bevallja, hogy végzett gyűlölt ellenségével, saját édesapjával, Edwardot őrizetbe veszik. A férfi szívét elönti a szomorúság és a ...

Online ár:

4 675 Ft

Eredeti ár: 5 499 Ft

J. R. Ward: Halhatatlanság könyv
könyv

Halhatatlanság - Bukott angyalok

Art Nouveau, 2017

Ahogy a háború a végkifejlethez közeledik, az emberiség megmentője bármit megtenne a győzelemért. De egyetlen reménye a túlélésre, és arr...

Online ár:

3 800 Ft

Eredeti ár: 3 999 Ft

J. R. Ward: Életre keltett szerető könyv
könyv

Életre keltett szerető - Fekete Tőr Testvériség 4.

ALEXANDRA KÖNYVESHÁZ KFT., 2018

Butch O'Neal természeténél fogva harcos. Az egykori gyilkossági nyomozó az egyetlen ember, aki valaha is bebocsátást nyert a Fekete Tőr T...

Online ár:

3 800 Ft

Eredeti ár: 3 999 Ft

J. R. Ward: Az angyalok jussa könyv
könyv

Az angyalok jussa - A Bourbon királyai 2.

Art Nouveau, 2017

Egy déli dinasztia magával ragadó sagája. A Bradford család Charlemontban a felső tízezer krémjéhez tartozik - csakúgy, mint az exkluzív ...

Online ár:

4 230 Ft

Eredeti ár: 4 699 Ft

J. R. Ward: A vadállat könyv
könyv

A vadállat - Fekete Tőr Testvériség 14.

ALEXANDRA KÖNYVESHÁZ KFT., 2018

A Fekete Tőr Testvériség számára már semmi sem olyan, mint korábban. Miután elkerülték a háborút az árnyékokkal, megváltoztak a szövetség...

Online ár:

3 600 Ft

Eredeti ár: 3 999 Ft

J. R. Ward: Halhatatlan szerető könyv
könyv

Halhatatlan szerető - Fekete Tőr Testvériség 8.

ALEXANDRA KÖNYVESHÁZ KFT., 2018

John Matthew valódi kilétét homály fedi. A Testvériség befogadta, de senki sem tudja, honnan jött, vagy ki is ő valójában. Pedig halott t...

Online ár:

3 800 Ft

Eredeti ár: 3 999 Ft

J. R. Ward: Perzselő vágy könyv
könyv

Perzselő vágy

Maxim Könyvkiadó, 2019

Szexi tűzoltók. Egy sérült lelkű rosszfiú. És egy igazi kemény csaj. Anne tűzoltóként a rengeteg izmos, tetkós pasi között mindig is ...

Online ár:

3 400 Ft

Eredeti ár: 3 999 Ft

J. R. Ward: A sakál könyv
könyv

A sakál - Fekete tőr testvériség - Fogolytábor

ALEXANDRA KÖNYVESHÁZ KFT., 2023

Te meddig mennél el azért, akit szeretsz? Amikor Nyx egy véletlen balesetnek köszönhetően felfedezi az elit hírhedt börtönének bejáratát,...

Online ár:

4 675 Ft

Eredeti ár: 5 499 Ft

J. R. Ward: Fekete Tőr Testvériség 1-4. könyv
könyv

Fekete Tőr Testvériség 1-4.

A New York-i Caldwell éjszakai sötétjében halálos háború folyik a vámpírok és gyilkosaik között… Fekete Tőr Testvériség hat vámpír harco...

 

Előjegyezhető

J. R. Ward: Fekete Tőr Testvériség 1.-2.-3 (Ulpius-ház akciós csomag) könyv
könyv

Fekete Tőr Testvériség 1.-2.-3 (Ulpius-ház akciós csomag)

J. R. WARD megírta korunk legsikeresebb „véres-romantikus” sorozatát, melynek világszerte szép számmal vannak hódolói. Az Ulpius-ház az É...

 

Előjegyezhető

Lesley Pearse; J. R. Ward: Titkok + Éjsötét szerető - Ulpius-ház akciós csomag könyv
könyv

Titkok + Éjsötét szerető - Ulpius-ház akciós csomag

Az akciós csomagban szereplő termékekről bővebb információt itt talál:

 

Előjegyezhető

Karen Rose; J. R. Ward: Halj meg értem + Éjsötét szerető - Ulpius-ház akciós csomag könyv
könyv

Halj meg értem + Éjsötét szerető - Ulpius-ház akciós csomag

Az akciós csomagban található termékekről bővebb információt itt talál:

 

Előjegyezhető

Steve Berry; J. R. Ward: A Borostyánszoba + Éjsötét szerető - Ulpius-ház akciós csomag könyv
könyv

A Borostyánszoba + Éjsötét szerető - Ulpius-ház akciós csomag

Az akciós csomagban található termékekről bővebb információt itt talál:

 

Előjegyezhető

Doris Lessing; J. R. Ward: Megint a szerelem + Éjsötét szerető - Ulpius-ház akciós csomag könyv
könyv

Megint a szerelem + Éjsötét szerető - Ulpius-ház akciós csomag

Az akciós csomagban szereplő termékekről bővebb információt itt talál:

 

Előjegyezhető

J. R. Ward: Éjsötét szerető (Fekete tőr testvériség 1.) könyv
könyv

Éjsötét szerető (Fekete tőr testvériség 1.)

Az éjszaka sötétjében halálos küzdelem folyik a vámpírok és a vadászok között. A Fekete Tőr Testvériség hat vámpírharcosa felesküdött rá,...

 

Előjegyezhető

J. R. Ward: J. R. Ward: A Fekete tőr testvériség 1.-6. könyv
könyv

J. R. Ward: A Fekete tőr testvériség 1.-6.

1. Éjsötét szerető – FTT 1. Wrath-Beth 2. Síron túli szerető – FTT 2. Rhage-Mary 3. Megsebzett szerető – FTT 3. Zsadist-Bella 4. Életr...

 

Előjegyezhető

J. R. Ward: Síron túli szerető könyv
könyv

Síron túli szerető

Rhage a Fekete Tőr Testvériség legveszélyesebb vámpírja. Nincs nála keményebb vagy gyorsabb harcos, és telhetetlenebb szerető sem. Kegyet...

 

Előjegyezhető

J. R. Ward: Megsebzett szerető (Fekete Tőr Testvériség 3.) könyv
könyv

Megsebzett szerető (Fekete Tőr Testvériség 3.)

A New York-i Cladwell éjszakai sötétjében halálos háború folyik a vámpírok és gyilkosaik között. A harcot a hat vámpír harcosból álló csa...

 

Előjegyezhető

J. R. Ward: Fekete Tőr Testvériség 1-15. (+6,5) könyv
könyv

Fekete Tőr Testvériség 1-15. (+6,5)

1. J. R. Ward: Éjsötét szerető 2. J. R. Ward: Síron túli szerető 3. J. R. Ward: Megsebzett szerető 4. J. R. Ward: Életre keltett szere...

 

Előjegyezhető

J. R. Ward: Sóvárgás antikvár
antikvár

Sóvárgás

Tűzőr Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Ulpius-ház, 2010

Hét főbűn. Hét lélek, akiket meg kell menteni. Egy újabb harc, amelyben minden megtörténhet. Isaac Rothe egy titkos szervezet katon...

Online ár:

11 990 Ft

J. R. Ward: Bűvölet könyv
könyv

Bűvölet

Miután Mels Carmichael riporter a helyi temető közelében elüt egy zilált külsejű férfit, meglátogatja az idegent a kórházban. A férfi csu...

 

Előjegyezhető

J. R. Ward: Fekete Tőt Testvériség 1-17. A 16-os kötet hiányzik!(A Tolvaj) Éjsötét szerető+Síron túli szerető+Megsebzett szerető+Életre keltett szerető+Feloldozott szerető könyv
könyv

Fekete Tőt Testvériség 1-17. A 16-os kötet hiányzik!(A Tolvaj) Éjsötét szerető+Síron túli szerető+Megsebzett szerető+Életre keltett szerető+Feloldozott szerető

Megváltott szerető Beavatás Megbosszult szerető Halhatatlan szerető Felszabadított szerető Újjászületett szerető Végre szeretők A ...

 

Előjegyezhető

J. R. Ward: Birtoklás antikvár
antikvár

Birtoklás

Art Nouveau, 2016

Cait Douglass úgy dönt, hogy túlteszi magát a szerelmi csalódásán, levetkőzi gátlásait, és végre igazán elkezd élni. De váratlanul éri, h...

 

1 280 Ft - 2 990 Ft

J. R. Ward: Felszabadított szerető antikvár
antikvár

Felszabadított szerető

ALEXANDRA KÖNYVESHÁZ KFT., 2018

Payne, Vishous iker lánytestvére ugyanaz a sötét, elszánt egyéniség, mint a fivére. Amikor egy sérülést követően lebénul, egy emberi sebé...

 

2 990 Ft - 3 150 Ft

J. R. Ward: Megbosszult szerető könyv
könyv

Megbosszult szerető

A New York állambeli Caldwellben halálos harc folyik a vámpírok és gyilkosaik között... Rehvenge, az alvilág drogbárója a városba érkez...

 

Előjegyezhető

J. R. Ward: Végre szeretők - Fekete Tőr Testvériség 11. antikvár
antikvár

Végre szeretők - Fekete Tőr Testvériség 11.

Qhuinn – ismeretlen apa fia – hozzászokott, hogy egyedül van. A családja kitagadta, az arisztokrácia hátat fordított neki, ő azonban végü...

 

2 990 Ft - 14 990 Ft

J. R. Ward: Kapzsiság könyv
könyv

Kapzsiság

Jim Heron a bosszú angyala. Nem ismer sem kegyelmet, sem szánalmat. A bűn a lételeme. Amikor bukott angyalként a Földre érkezik, mégis so...

 

Előjegyezhető

J. R. Ward: Az árnyékok antikvár
antikvár

Az árnyékok

Art Nouveau, 2015

Trez "Latimer" valójában nem létezik. Árnyékként él és dolgozik az emberi világban ezzel a kitalált személyazonossággal. Kisgyermekként a...

 

11 990 Ft - 17 990 Ft

J. R. Ward: Felszabadított szerető - Fekete Tőr Testvériség 9. antikvár
antikvár

Felszabadított szerető - Fekete Tőr Testvériség 9.

Ulpius-ház, 2011

Payne, Vishous iker lánytestvére ugyanaz a sötét, elszánt egyéniség, mint a fivére. Mivel természetét tekintve harcos és nem illik rá a k...

 

3 000 Ft - 9 990 Ft

Árinfó

Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár

Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár

Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár

Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár

Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára

További információk

Árinfó

Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár

Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár

Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár

Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár

Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára