J. K. Rowling szerző

J. K. Rowling

Joanne Kathleen Rowling angol írónő, a Harry Potter-sorozat szerzője. J. K. Rowling Chipping Sodburyben született 1965. július 31-én. Már kiskorában saját meséivel szórakoztatta húgát. Első történetét, amely egy Nyúl nevű nyúlról szólt hatéves korában írta. A középiskolában is gyakran mesélt folytatásos történeteket ebédszünetben a barátainak. J.K. Rowling a tanulmányait a kiváló Exeter Egyetemen, Dél-Angliában folytatta, ahol franciát és klasszika-filológiát hallgatott. Eközben egy évig Párizsban is tanult. Tanulmányai befejezése után Londonba ment, az Amnesty Internationalnél helyezkedett el mint titkárnő, s Afrika francia nyelvű területeinek emberi jogi problémáival foglalkozott. 1990 nyarán gyakran utazott a Manchesterből Londonba tartó vonaton, és ekkor fogalmazódott meg benne az ötlet egy fiúról, akit felvesznek a varázslóiskolába, bár mindaddig nem is tudott arról, hogy ő varázsló. Mikor négy órával később leszállt a vonatról a King's Cross Pályaudvaron, már tisztán körvonalazódott a fejében a Harry Potter sorozat cselekménye. A történeten az ebédidejében dolgozott, pubokban és kávéházakban. 1991-ben Portugáliába költözött, ahol angolt tanított. 1992-ben férjhez ment Jorge Aranteshez, és nemsokára megszületett lányuk, Jessica Rowling Arantes. Férjétől azonban hamarosan elvált és ezt követően nehéz körülmények között élt. Visszatért Angliába és Edinburgh-ba költöztek, ahol húga is lakott. Rowling tanári állást szeretett volna kapni, de előtte be akarta fejezni könyvét. Hogy ne a nyirkos, fűtetlen lakásban legyenek, az írónő egész napját egy kávéházban töltötte lányával, itt fejezte be Harry Potter történetét. Nehéz helyzetében a Skót Művészeti Tanácstól kért támogatást, amit meg is kapott, mikor a könyvét befejezte. Ezután nekilátott kiadót keresni, de sorban utasították el, a többség arra hivatkozott, hogy a könyv, cselekménye miatt, nem illik az ifjúsági irodalom sorába, ráadásul túlzottan bonyolultnak is találták. Végül Londonban mégis talált egy ügynököt, akinek sikerült eladnia a Harry Potter és a bölcsek köve (Harry Potter and the Philosopher's Stone) kéziratát az angliai Bloomsbury Children's Books kiadónak. A könyv 1997 júniusában jelent meg Angliában és hatalmas sikert aratott. Az írónő ekkor felmondta tanári állását, hogy minden idejét a Harry Potter-sorozat írásának szentelhesse. A hét részes meseregény világhírű lett, kb. hetven nyelvre fordították le, s több mint négyszázmillió példányt adtak el belőle világszerte. 2000-ben a Warner Brothers megvette a sorozat filmjogait. J. K. Rowling 2001-ben férjhez ment dr. Neil Murray orvoshoz, s két évvel később megszületett fiuk, David Gordon Rowling Murray majd újabb két év múlva lányuk, Mackenzie Jean Rowling Murray.

J. K. Rowling művei - 8. oldal

J. K. Rowling: Harry Potter and the Half-Blood Prince antikvár
antikvár

Harry Potter and the Half-Blood Prince

Bloomsbury, 2005

When Dumbledore arrives at Privet Drive one summer night to collect Harry Potter, his wand hand is blackened and shrivelled, but he does ...

 

4 190 Ft - 8 800 Ft

J. K. Rowling: Harry Potter and the Cursed Child antikvár
antikvár

Harry Potter and the Cursed Child

It was always difficult being Harry Potter and it isn't much easier now that he is an overworked employee of the Ministry of Magic, a hus...

 

4 390 Ft - 5 490 Ft

J. K. Rowling: A kviddics évszázadai antikvár
antikvár

A kviddics évszázadai

Animus Kiadó

Ha Önben valaha is felötlött a kérdés: honnan eredhet a cikesz, miként lett a játék elengedhetetlen tartozéka a grukó, és miért díszíti e...

 

1 190 Ft - 8 490 Ft

J. K. Rowling: Harry Potter and the Order of the Phoenix antikvár
antikvár

Harry Potter and the Order of the Phoenix

Harry Potter is about to start his fifth year at Hogwarts School of Witchcraft an Wizardry. Unlike most schoolboys, Harry never enjoys hi...

 

4 390 Ft - 12 500 Ft

J. K. Rowling: Harry Potter and the Chamber of Secrets antikvár
antikvár

Harry Potter and the Chamber of Secrets

Bloomsbury

Harry can't wait for his holidays with the dire Dursleys to end. But a small, self-punishing house-elf warns Harry of mortal danger await...

 

4 390 Ft - 9 990 Ft

J. K. Rowling; Jack Thorne; John Tiffany: Harry Potter és az elátkozott gyermek antikvár
antikvár

Harry Potter és az elátkozott gyermek

Animus Kiadó

Harry Potter élete sosem volt könnyű - és most sem az, amikor a Mágiaügyi Minisztérium túlhajszolt dolgozójaként, férjként és három iskol...

 

2 490 Ft - 5 990 Ft

Rowling, J. K.: Harry Potter und der Feuerkelch idegen
idegen
Rowling, J. K.

Harry Potter und der Feuerkelch - Die Jubiläumsausgabe

Der Hörverlag, 2019

Rufus Becks Lesung in der prachtvollen Jubiläumsausstattung Harrys viertes Schuljahr in Hogwarts beginnt und ein Wettkampf hält die Schül...

Online ár:

16 436 Ft

Eredeti ár: 17 301 Ft

Rowling, J. K.: Hogwarts-Schulbücher: Die Märchen von Beedle dem Barden idegen
idegen
Rowling, J. K.

Hogwarts-Schulbücher: Die Märchen von Beedle dem Barden - Aus den ursprünglichen Runen übertragen von Hermine Granger. Mit einem Kommentar von Albus Dumbledore

Carlsen, 2017

Welcher ordentliche Zauberer kennt sie nicht: die großartigen alten Märchen, die Beedle der Barde für die magische Gemeinschaft gesammelt...

Online ár:

5 351 Ft

Eredeti ár: 5 632 Ft

J. K. Rowling: Harry Potter és az azkabani fogoly antikvár
antikvár

Harry Potter és az azkabani fogoly

Animus Kiadó

A Sötét Nagyúr most erőtlen s magányos. Hívei elfordultak tőle. Szolgája tizenkét éve rabságban senyved. Ma este, még éjfél előtt, a szol...

 

2 390 Ft - 2 790 Ft

J. K. Rowling: Harry Potter and the Goblet of Fire antikvár
antikvár

Harry Potter and the Goblet of Fire

Vonnegut Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Bloomsbury, 2016

The Triwizard Tournament is to be held at Hogwarts. Only wizards who are over seventeen are allowed to enter - but that doesn't stop Harr...

Online ár:

8 990 Ft

J. K. Rowling: Harry Potter és a Titkok Kamrája antikvár
antikvár

Harry Potter és a Titkok Kamrája

Animus Kiadó

A ​szemközti falon valami fénylett. Óvatosan közelebb mentek, s közben hunyorogva fürkészték a sötétséget. A lobogó fáklyák fényében egy ...

 

2 890 Ft - 4 890 Ft

J. K. Rowling: Harry Potter 1-2. (Harry Potter és a bölcsek köve + Harry Potter és a titkok kamrája) antikvár
antikvár

Harry Potter 1-2. (Harry Potter és a bölcsek köve + Harry Potter és a titkok kamrája)

Szentendre Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Animus Kiadó, 2002

Online ár:

3 990 Ft

J. K. Rowling, John Tiffany, Jack Thorne: Harry Potter és az elátkozott gyermek - puha táblás antikvár
antikvár

Harry Potter és az elátkozott gyermek - puha táblás

Atticus

hibátlan, olvasatlan példány

Animus Kiadó, 2023

Harry Potter élete sosem volt könnyű - és most sem az, amikor a Mágiaügyi Minisztérium túlhajszolt dolgozójaként, férjként és három iskol...

Online ár:

3 550 Ft

J. K. Rowling: Harry Potter and the Philosopher's Stone antikvár
antikvár

Harry Potter and the Philosopher's Stone

Bloomsbury

Say you've spent the first 10 years of your life sleeping under the stairs of a family who loathes you. Then, in an absurd, magical twist...

 

4 000 Ft - 9 990 Ft

J. K. Rowling: Karácsony a Roxfortban könyv
könyv

Karácsony a Roxfortban

Animus Kiadó, 2024

"Közeledett a karácsony. December közepe táján, egy éjszaka fél méter hó hullott le a Roxfortra." Így kezdődik Harry első varázsvilágbeli...

Bevezető ár:

3 992 Ft

Eredeti ár: 4 990 Ft

Rowling, J. K.: Harry Potter 4 Et la coupe de feu idegen
idegen
Rowling, J. K.

Harry Potter 4 Et la coupe de feu

Gallimard, 2023

Online ár:

9 078 Ft

Eredeti ár: 9 555 Ft

J. K. Rowling: Harry Potter és a Tűz Serlege antikvár
antikvár

Harry Potter és a Tűz Serlege

Németvölgyi Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Animus Kiadó, 2024

Melyik nemzeti válogatott nyeri a Kviddics Világkupát? Ki lesz a Trimágus Tusa győztese? Utóbbiért a világ három boszorkány- és varázslók...

Online ár:

3 890 Ft

J. K. Rowling: Harry Potter és a bölcsek köve - Hollóhátas kiadás antikvár
antikvár

Harry Potter és a bölcsek köve - Hollóhátas kiadás

Mike és Tsa Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Animus Kiadó, 2019

Ez a különleges, hollóhátas kiadás a Harry Potter és a bölcsek köve megjelenésének huszadik évfordulójára készült. Sok extra tartalommal,...

Online ár:

2 990 Ft

J. K. Rowling: Legendás állatok és megfigyelésük antikvár
antikvár

Legendás állatok és megfigyelésük

Animus Kiadó

Göthe Salmander nélkülözhetetlen könyvéből választ kaphatunk a varázsvilág faunájával kapcsolatos legkülönfélébb kérdéseinkre. Megtudhatj...

 

2 790 Ft - 6 590 Ft

J. K. Rowling, Steve Kloves: Legendás állatok: Dumbledore titkai - A teljes forgatókönyv antikvár
antikvár

Legendás állatok: Dumbledore titkai - A teljes forgatókönyv

Animus Kiadó, 2022

Dumbledore professzor tudja, hogy Gellert Grindelwald át akarja venni a hatalmat a varázsvilág fölött. Azt is tudja, hogy egyedül nem kép...

 

3 600 Ft - 3 750 Ft

J. K. Rowling: Legendás állatok: Grindelwald bűntettei - Az eredeti forgatókönyv antikvár
antikvár

Legendás állatok: Grindelwald bűntettei - Az eredeti forgatókönyv

A Hely Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Animus Kiadó, 2021

A Legendás állatok és megfigyelésük végén Göthe Salmander közreműködésével sikerül New Yorkban letartóztatni Gellert Grindelwaldot, de a ...

Online ár:

2 900 Ft

J. K. Rowling: Az élet dolgai antikvár
antikvár

Az élet dolgai

Animus Kiadó, 2018

J. K. Rowling humorral és mély empátiával átszőtt beszédét - amelyet eredetileg a Harvard Egyetem végzős diákjaihoz intézett - nemcsak az...

 

1 690 Ft - 1 990 Ft

J. K. Rowling: Átmeneti üresedés antikvár
antikvár

Átmeneti üresedés

Gabo Kiadó

Nagyregény egy kisvárosról Az alig negyven-egynéhány éves Barry Fairbrother halála szó szerint felforgatja Pagford városka lakóinak él...

 

2 990 Ft - 4 490 Ft

J. K. Rowling: Harry Potter and the Deathly Hallows antikvár
antikvár

Harry Potter and the Deathly Hallows

Bloomsbury

Following Dumbledore's death, Voldemort has completed his ascension to power and gains control of the Ministry of Magic. Harry, Ron, and ...

 

1 890 Ft - 6 990 Ft

J. K. Rowling: Harry Potter és a Főnix Rendje antikvár
antikvár

Harry Potter és a Főnix Rendje

Animus Kiadó

Harry Potter nem hitte volna, hogy egyszer ő fogja megvédeni basáskodó unokatestvérét, Dudley-t. Ám amikor fényes nappal dementorok támad...

 

4 290 Ft - 5 000 Ft

J. K. Rowling: Harry Potter és a Halál ereklyéi antikvár
antikvár

Harry Potter és a Halál ereklyéi

Diófa Antikvárium Kft.

jó állapotú antikvár könyv

Animus Kiadó, 2008

Harrynek egy sötét, veszélyes és lehetetlennek tűnő feladatot kell teljesítenie: megtalálni és elpusztítani Voldemort utolsó Horcruxait. ...

Online ár:

4 990 Ft

J. K. Rowling: Harry Potter és a Főnix Rendje - Mardekáros kiadás antikvár
antikvár

Harry Potter és a Főnix Rendje - Mardekáros kiadás

Animus Kiadó, 2023

Harry ötödik roxforti évében a Mardekár-ház csillaga felemelkedőben van: Dumbledore-t eltávolítják az iskolából, és a folyosókon a Főinsp...

 

6 300 Ft - 6 390 Ft

J. K. Rowling: Harry Potter és a Főnix Rendje - Griffendéles kiadás antikvár
antikvár

Harry Potter és a Főnix Rendje - Griffendéles kiadás - Élfestett

A Hely Antikvárium

hibátlan, olvasatlan példány

Animus Kiadó, 2023

Harry ötödik roxforti évében, bár egyre sűrűsödik a sötétség, még fényesebben ragyognak fel a Griffendél-ház nemes értékei. A Weasley-k i...

Online ár:

6 500 Ft

J. K. Rowling: Legendás állatok és megfigyelésük +  A kviddics évszázadai + Bogar Bárgd meséi  (3 mű) antikvár

Online ár:

1 490 Ft

J. K. Rowling: Bogar bárd meséi antikvár
antikvár

Bogar bárd meséi

Animus Kiadó

A könyv Harry Potter világának legendás mesekönyve, amely a sorozat 7. részében fontos szerepet is játszik. A kötet öt mesét tartalmaz, v...

 

2 500 Ft - 8 880 Ft

J. K. Rowling: Harry Potter és a Félvér Herceg antikvár
antikvár

Harry Potter és a Félvér Herceg

Animus Kiadó

A Voldemort elleni harc állása igencsak aggasztó; a baljós jeleket már a mugli kormányok is észlelik. Szaporodnak a rejtélyes halálesetek...

 

3 790 Ft - 4 500 Ft

J. K. Rowling: A karácsonyi malac antikvár
antikvár

A karácsonyi malac

Animus Kiadó

A hétéves Jack mindennél jobban szereti a plüssmalacát. Aztán egyszer - épp szenteste napján - az undok mostohanővére kidobja Püsmacot az...

 

3 600 Ft - 4 990 Ft

J. K. Rowling: Harry Potter és a bölcsek köve antikvár
antikvár

Harry Potter és a bölcsek köve

Animus Kiadó

A Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolában töltött első tanév kemény erőpróba a diákok számára. Harry Potternek nem csupán a vi...

 

2 090 Ft - 4 990 Ft

J. K. Rowling: Harry Potter és az azkabani fogoly antikvár
antikvár

Harry Potter és az azkabani fogoly

Animus Kiadó

Azkabanból, a gonosz varázslókat őrző rettegett és szuperbiztos börtönből megszökik egy fogoly. A Mágiaügyi Minisztériumban tudják, hogy ...

 

2 490 Ft - 2 900 Ft

J. K. Rowling: Harry Potter és a titkok kamrája antikvár
antikvár

Harry Potter és a titkok kamrája

Animus Kiadó

Harry Potter, aki éppen egy éve tudta meg magáról, hogy varázslónak született, Dobby figyelmeztetése ellenére tovább folytatja tanulmánya...

 

2 290 Ft - 2 790 Ft

J. K. Rowling: Harry Potter 1-7. könyv
könyv

Harry Potter 1-7.

1. Harry Potter és a bölcsek köve 2. Harry Potter és a Titkok Kamrája 3. Harry Potter és az azkabani fogoly 4. Harry Potter és ...

 

Előjegyezhető

Árinfó

Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár

Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár

Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár

Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár

Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára

További információk

Árinfó

Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár

Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár

Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár

Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár

Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára