Bálint Ágnes szerző

Bálint Ágnes

1922. október 23-án született a Fejér megyei Adonyban, a Duna mellett. József Attila díjas író - szerkesztő - dramaturg A Magyar Televízió első gyermekműsor-szerkesztője, a magyar gyermek- és ifjúsági televíziós-műsorkészítés egyik megalapozója, a televíziózás hőskorának meghatározó egyénisége, számtalan közkedvelt mesesorozat, hangjáték, mese és meseregény írója, fordítója. Nemzedékek nőttek fel Mazsolán, a kismalacon, Kukori és Kotkoda párosán, vagy Frakkon és a kényes macskákon, de neki köszönhetjük úgy a Futrinka utcát, mint a tévémaci ötletét is. Első meseregénye 1936-ban jelent meg, Magyar Úriasszonyok nevű folyóirat mellékletében a Fanni, a modern tündér címmel, az utolsó pedig 2000-ben jelent meg. 1989-ben halt meg férje, ezek után visszavonultan élt, letette a tollat. Mesesorozatait majd minden európai országban és a világ számos más országában is vetítették, töretlen sikerrel és népszerűséggel.

Bálint Ágnes művei - 3. oldal

Bálint Ágnes: 4 db Bálint Ágnes: Duruzsoló; Hajónapló; Mi újság a Futrinka utcában?; Szeleburdi család antikvár
antikvár

4 db Bálint Ágnes: Duruzsoló; Hajónapló; Mi újság a Futrinka utcában?; Szeleburdi család

Weöres Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Budapest

A Futrinka utca közepes, laza könyvtest, pici külalak hibák

Online ár:

4 990 Ft

Bálint Ágnes: A repülő dívány antikvár
antikvár

A repülő dívány

Juli eddigi nyarait keresztanyja , luxusvillájában töltötte a Balaton partján, nem csoda hát, ha lógó orral és lázadozó szívvel készül a ...

 

1 990 Ft - 2 500 Ft

Bálint Ágnes: Jó éjszakát, Maci! antikvár
antikvár

Jó éjszakát, Maci!

"Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer egy Tévé-Maci, aki minden este szépen rendesen megmosta a fogát, s akit ezért mindenki nagyon t...

 

890 Ft - 4 990 Ft

Bálint Ágnes: Lepke az írógépen antikvár
antikvár

Lepke az írógépen

"Az én gyerekszobám a Duna volt" - így kezdődik a könyv, s azután történetek következnek ennek a "gyerekszobának" a játékairól, csigákról...

 

1 120 Ft - 8 490 Ft

Bálint Ágnes: Micsoda pók a vízipók! antikvár
antikvár

Micsoda pók a vízipók!

Diófa Antikvárium Kft.

jó állapotú antikvár könyv

Móra Ferenc Könyvkiadó, 1985

Online ár:

14 990 Ft

Bálint Ágnes: Frakk és a macskák antikvár
antikvár

Frakk és a macskák

Boontiwa Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Pergamen Kft., 1990

A könyv borítója kopottas.

Online ár:

9 490 Ft

Bálint Ágnes: Kukori és Kotkoda képeskönyv antikvár

 

4 790 Ft - 4 990 Ft

Bálint Ágnes: Az elvarázsolt egérkisasszony antikvár
antikvár

Az elvarázsolt egérkisasszony

Móra Ferenc Könyvkiadó

Mi történik egy kisegérrel, ha minden tilalom ellenére megeszik egy mézeskalács boszorkányt? Bizony maga is boszorkánnyá változik! Ez ese...

 

1 500 Ft - 9 990 Ft

Bálint Ágnes: Frakk, a macskák réme antikvár
antikvár

Frakk, a macskák réme

KÉREM A KÖVETKEZÕT Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Móra Ferenc Könyvkiadó, 2023

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy szép kis kertes ház. Abban lakott két kövér macska. Rajtuk kívül ott lakott még Károly bácsi és ...

Online ár:

3 650 Ft

Bálint Ágnes: Mi újság a Futrinka utcában? antikvár
antikvár

Mi újság a Futrinka utcában?

A bájos meseregényt bizonyára sokan ismerik a tévé gyerekműsoraiból. Ezúttal könyv alakban ismerkedhetünk meg a futinka utcával - ahol mi...

 

1 590 Ft - 3 490 Ft

Bálint Ágnes: Egy egér naplója antikvár
antikvár

Egy egér naplója

Templomárnyéki Egbert a múzeum szülői egérlyukából világot látni indul. Kíváncsisága életveszélyes kalandokba sodorja, melyek során barát...

 

1 190 Ft - 9 990 Ft

Bálint Ágnes: Cimborák antikvár
antikvár

Cimborák

Bálint Ágnes - a Mazsola-könyvek szerzőjének - regénye megható és izgalmas történet az elkóborolt vörös kismacska és az aranytüskés sündi...

 

2 390 Ft - 9 990 Ft

Bálint Ágnes: Gücülke és cimborái antikvár

 

5 890 Ft - 6 990 Ft

Bálint Ágnes: A Szitakötők Szigetén antikvár
antikvár

A Szitakötők Szigetén

Giduci, a kecskegida kissé akaratos jószág - fő szórakozása, hogy mindent, illetve mindenkit felökleljen, ami vagy aki útjában áll. A köt...

 

3 990 Ft - 8 990 Ft

antikvár

Mazsola

Móra Könyvkiadó

Manófalvi Manó, a madárijesztők barátja egy szép napon födél nélkül maradt. Szerencsére talált a mezőn egy jókora sütőtököt, aminek a cin...

 

2 290 Ft - 4 990 Ft

Bálint Ágnes: Labdarózsa antikvár
antikvár

Labdarózsa

Labdarózsa nem egy virág, hanem egy jóságos, bölcs öreg vizsla, Barbara dajkája. A kislány kisöccsével, Ádámkával és a még járókás Dóra-R...

 

2 690 Ft - 7 400 Ft

Bálint Ágnes: Frakk és a foci antikvár
antikvár

Frakk és a foci

Frakk, a macskák réme művelődni akar, ezért addig rágja Károly bácsi fülét, míg az beíratja a kutyaiskolába. Ugyanakkor addig rágja Irma ...

 

6 390 Ft - 24 990 Ft

Bálint Ágnes: Madárfürdő antikvár
antikvár

Madárfürdő

Emmike és népes családja a külvárosi Gőzmozdony utcai lakásból költözött a lakótelepre, ahol végre nem kell többé lavórban mosakodni, jut...

 

990 Ft - 1 490 Ft

Bálint Ágnes: Tündér a vonaton antikvár
antikvár

Tündér a vonaton

A kis virágtündér, Flórika egy mályvakehelybôl pottyan a vonatülések mögé. Hamar barátokra lel, és e titkos rejtekhelyen az ott felejtett...

 

1 850 Ft - 3 990 Ft

Bálint Ágnes: Labdarózsa - Reich Károly rajzaival antikvár
antikvár

Labdarózsa - Reich Károly rajzaival

Vonnegut Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Móra Könyvkiadó, 1976

Labdarózsa ebben az esetben nem egy virág neve, hanem egy bölcs, öreg gyermekszerető vizsláé, aki szeretettel foglalkozik a kisebb-nagyob...

Online ár:

7 990 Ft

Bálint Ágnes: Tomcsányi visszazökken és más színdarabok antikvár
antikvár

Tomcsányi visszazökken és más színdarabok

Pestszentlőrinci antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Móra Ferenc Könyvkiadó, 1960

Online ár:

3 990 Ft

Bálint Ágnes: Szeleburdi család antikvár
antikvár

Szeleburdi család

Móra Könyvkiadó

Megbeszéltük a Radóval, hogy naplót fogunk írni, és majd ha öregek leszünk, jót derülünk rajta - így kezdi naplóját a tizenkét éves Laci,...

 

1 490 Ft - 1 900 Ft

Bálint Ágnes: Az elvarázsolt egérkisasszony antikvár
antikvár

Az elvarázsolt egérkisasszony

Ki gondolná, hogy egy falatnyi édesség megváltoztathatja egy kisegér életét? Szegény Fáni csak egyetlen harapást eszik az ínycsiklandó, b...

 

1 390 Ft - 4 590 Ft

Bálint Ágnes: Labdarózsa lámpája antikvár
antikvár

Labdarózsa lámpája

Weöres Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Holnap Kiadó, 2002

Ez a kötet a Labdarózsa című Bálint Ágnes mesekönyv folytatása. A mesebeli kertben játszódó történet főszereplője a bölcs, öreg vizsla, a...

Online ár:

2 790 Ft

Bálint Ágnes: Mazsola antikvár
antikvár

Mazsola

Manófalvi Manó, a madárijesztők barátja egy szép napon födél nélkül maradt. Szerencsére talált a mezőn egy jókora sütőtököt, aminek a cin...

 

1 690 Ft - 3 250 Ft

Bálint Ágnes: Mazsola és Tádé antikvár
antikvár

Mazsola és Tádé

Holnap Kiadó

A Mazsola, Megint Mazsola meséskönyvek után most a televízióból is jól ismert zöld kismalac váratlanul testvért kap. Ő is - éppúgy, mint ...

 

3 290 Ft - 4 390 Ft

Bálint Ágnes: Szeleburdi család antikvár
antikvár

Szeleburdi család

Megbeszéltük a Radóval, hogy naplót fogunk írni, és majd ha öregek leszünk, jót derülünk rajta - így kezdi naplóját a tizenkét éves Laci,...

 

1 600 Ft - 4 990 Ft

Bálint Ágnes: Megint Mazsola antikvár
antikvár

Megint Mazsola

A nagy sikerű Mazsola kalandjai folytatódnak! A Bálint Ágnes által megálmodott és Bródy Vera bábtervező által létrehozott bájos malacka, ...

 

1 290 Ft - 5 900 Ft

Bálint Ágnes: Foltoskönyökű antikvár
antikvár

Foltoskönyökű

Móra Könyvkiadó

A boltok ajtaja fölött lógó cégérek élete néha mozgalmasabb, mint hinnénk. A tarka dolmányos, hiú fahuszár belepottyan egy tócsába, és le...

 

1 490 Ft - 2 990 Ft

Bálint Ágnes: Én vagyok a Tévé-Maci antikvár
antikvár

Én vagyok a Tévé-Maci

Nem vagyok közönséges játékmackó. Tévésztár voltam, esténként sok-sok gyereket hívtam a képernyő elé, hogy együtt nézzük a mesét. Amikor ...

 

1 500 Ft - 2 990 Ft

Bálint Ágnes; Lévai Sándor: A Futrinka utca lakói antikvár
antikvár

A Futrinka utca lakói

Móra Könyvkiadó, 2011

Cicamica, Böbe baba, Morzsa kutya, Sompolyogi-Mosolyogi, a róka, Egerenytűék, Kacsa Karola, Liba Leontin, Mókus bácsi, Tyúkanyó - a Futri...

 

3 990 Ft - 8 990 Ft

Bálint Ágnes: Hajónapló antikvár
antikvár

Hajónapló

Hajónaplót nem írhat akárki! És nem is akárhol. Ehhez a ténykedéshez hajóra van szükség. Faragó Laci, aki él-hal azért, hogy hajónaplót v...

 

1 190 Ft - 1 490 Ft

Bálint Ágnes: Frakk, a macskák réme antikvár
antikvár

Frakk, a macskák réme

"Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy szép kis kertes ház. Abban lakott két kövér macska. Rajtuk kívül ott lakott még Károly bácsi és...

 

1 700 Ft - 3 990 Ft

Bálint Ágnes: Mi újság a Futrinka utcában? - Hangoskönyv hangos
hangos

Mi újság a Futrinka utcában? - Hangoskönyv

Móra Könyvkiadó, 2011

Mi újság a Futrinka utcában? Gyertek, nézzünk be, régi ismerősök laknak itt: Sün Sámuel, a Csőr című újság főszerkesztője, Liba Leontin é...

 

Előjegyezhető

Bálint Ágnes: Mazsola és Tádé - Hangoskönyv hangos
hangos

Mazsola és Tádé - Hangoskönyv - Für Anikó előadásában

Kossuth Kiadó / Mojzer Kiadó, 2008

Mazsola váratlanul testvért kap. Kicsit duzzogva, kicsit féltékenykedve figyeli, hogy Manócska megosztja szeretetét közte és Tádé között....

 

Előjegyezhető

Bálint Ágnes: Frakk, a macskák réme - hangoskönyv hangos
hangos

Frakk, a macskák réme - hangoskönyv - Előadja: Zsurzs Kati

Móra Könyvkiadó, 2010

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy szép kis kertes ház. Abban lakott két kövér macska. Rajtuk kívül ott lakott még Károly bácsi és ...

 

Előjegyezhető

Bálint Ágnes: Megint Mazsola - Für Anikó előadásában hangos
hangos

Megint Mazsola - Für Anikó előadásában - Für Anikó előadásában

Kossuth Kiadó / Mojzer Kiadó, 2007

Mazsola és barátai újabb történetekkel térnek vissza kedves hallgatóik körébe. Tartalom 1. A tavasz hírnöke 2. Sövényen innen, sövén...

 

Előjegyezhető

Bálint Ágnes: Mazsola - Hangoskönyv hangos
hangos

Mazsola - Hangoskönyv - Für Anikó előadásában

Kossuth Kiadó / Mojzer Kiadó, 2006

Manófalvi Manó, a madárijesztők barátja egy szép napon födél nélkül maradt. Beköltözött hát egy jókora sütőtökbe, melyet kívülről egy ind...

 

Előjegyezhető

Bálint Ágnes, Nagy-Kálózy Eszter: Megint Mazsola - Hangoskönyv hangos
hangos

Megint Mazsola - Hangoskönyv

Holnap Kiadó, 2019

A nagy sikerű Mazsola kalandjai folytatódnak! A Bálint Ágnes által megálmodott és Bródy Vera bábtervező által létrehozott bájos malacka, ...

Online ár:

2 975 Ft

Eredeti ár: 3 500 Ft

Bálint Ágnes, Nagy-Kálózy Eszter: Mazsola és Tádé - Hangoskönyv hangos
hangos

Mazsola és Tádé - Hangoskönyv

Holnap Kiadó, 2019

A mazsola, Megint Mazsola meséskönyvek után most a televízióból is jól ismert zöld kis malac váratlanul testvért kap. Ő is- éppúgy, mint ...

Online ár:

2 975 Ft

Eredeti ár: 3 500 Ft

Bálint Ágnes: Mazsola - Hangoskönyv hangos
hangos

Mazsola - Hangoskönyv

Holnap Kiadó, 2018

Manófalvi Manó, a madárijesztők barátja egy szép napon födél nélkül maradt. Szerencsére talált a mezőn egy jókora sütőtököt, aminek a cin...

Online ár:

2 975 Ft

Eredeti ár: 3 500 Ft

Kék egér 1. - Végzetes festék DVD
DVD

Kék egér 1. - Végzetes festék

2009

Az egérfogóban talált szürke egeret két rosszcsont fiúcska kékre festi. A macskának akarják adni szegény párát, de ő megszökik. Rémülten ...

Online ár:

990 Ft

Szeleburdi vakáció DVD
DVD

Szeleburdi vakáció

2008

A Faragó család gyerekei munkát vállalnak, hogy a család együtt tölthesse a jól megérdemelt nyaralást. Ezalatt megismerkednek Dédikével, ...

Online ár:

999 Ft

Kék egér 2. - Tolakodó tündérek DVD
DVD

Kék egér 2. - Tolakodó tündérek

2009

A végzetes festék eredményeként kék egérkénk tovább keresi helyét a világban. Útja során megismerkedik a csúnya tündérrel, a rettegő rózs...

Online ár:

990 Ft

A szeleburdi család DVD
DVD

A szeleburdi család

2008

A háromgyerekes Faragó család önfeledten éli mozgalmas mindennapjait a VII. kerületi bérházban. Ebben a családban mindig történik valami ...

Online ár:

399 Ft

Vízipók-csodapók - Egész estés rajzfilm - DVD DVD
DVD

Vízipók-csodapók - Egész estés rajzfilm - DVD

2014

"A televízióból ismert rajzfilmsorozat alapján készült egész estés film, amely a korábban megismert, víz alatti rovarok és kisállatok vil...

 

Előjegyezhető

Bálint Ágnes; : Egy egér naplója - Hangjáték CD
CD

Egy egér naplója - Hangjáték

Holnap Kiadó, 2011

Templomárnyéki Egbert a múzeum szülői egérlyukából világot látni indul. Kíváncsisága életveszélyes helyzetekbe sodorja melyek során barát...

Online ár:

3 700 Ft

Bálint Ágnes: Télemakhosz bolyongásai e-Könyv
e-Könyv

Télemakhosz bolyongásai

Kronosz Kiadó, 2020

Ma az a bölcs, aki hallgat Németh Lászlóról, nem az, aki beszél. Bálint Ágnes mégis arra vállalkozik, hogy új diskurzust indít a huszadik...

Online ár:

1 680 Ft

Bálint Ágnes: Pszichobiográfia és irodalom e-Könyv
e-Könyv

Pszichobiográfia és irodalom

Kronosz Kiadó, 2020

A lélektan, a történelem és az irodalom különleges találkozásának dokumentuma ez a könyv. A lélektané, amely az ember megismerését tűzi k...

Online ár:

1 500 Ft

Bálint Ágnes: Az elvarázsolt egérkisasszony e-hangos
e-hangos

Az elvarázsolt egérkisasszony

Móra Hangoskönyvek, 2022

Ki gondolná, hogy egy falatnyi édesség megváltoztathatja egy kisegér életét? Szegény Fáni csak egyetlen harapást eszik az ínycsiklandó, b...

Online ár:

2 699 Ft

Bálint Ágnes: Mi újság a Futrinka utcában e-hangos
e-hangos

Mi újság a Futrinka utcában

Móra Hangoskönyvek, 2022

Mi újság a Futrinka utcában? Gyertek, nézzünk be, régi ismerősök laknak itt: Sün Sámuel, a Csőr című újság főszerkesztője, Liba Leontin é...

Online ár:

2 499 Ft

Árinfó

Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár

Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár

Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár

Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár

Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára

További információk

Árinfó

Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár

Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár

Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár

Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár

Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára