A "Berchtesgaden" írójának újabb könyve csaknem negyedszázadot ölel fel hazánk történelméből, az 1919. augusztus 1-től, a Tanácsköztársaság bukásától 1941. június 27-ig, Magyarországnak a II. világháborúba való belépéséig tartó időszakot tárgyalja.
Felvonulnak az olvasó előtt az ellenforradalmi korszak jellegzetes alakjai, Horthy Miklós kormányzó és miniszterelnökei: Teleki, Bethlen, Károlyi, Gömbös, Darányi, Imrédy, Bárdossy. Bemutatja azonban Karsai a „mellékkormányok” jól-rosszul leplezett akcióit, s a nemzetközi erők hatásait is. A nagypolitika mellett szó esik a nagyarányú visszaélésekről, az Esküdt-Nagyatádi, a Dréhr-Vass panamáról, a frankhamisításról, az erőszakos képviselőválasztásokról, az elsikkasztott földreformról. A kötet bőségesen ismerteti a Sándor-palotában bizalmasan megtanácskozott akciókat, a bécsi döntések, Imrédy bukása és más események kulisszatitkait. Számos – részben eddig ismeretlen – okmány, bizalmas feljegyzés, levél, közlemény, jegyzőkönyv, jelentés, intim napló anyaga szolgál dokumentumokkal a két világháború közötti időszak krónikájához.
Ifj. Horthy Miklós személye, élettörténete néhány évvel ezelőtt keltette fel figyelmemet a brazil történelemmel, illetve a brazíliai magyar emigrációval kapcsolatos kutatásaim során. A kormányzó ki...
Online ár:
890 Ft
Online ár:
2 150 Ft