Tisztelt Olvasó! Diákvárosi hagyományai mellett Pápa a múltban jelentős katonaváros is volt. A város helytörténészei már sokat tettek azért, hogy a jelentős katonai események, a helyőrségben történtek feldolgozva eljussanak az olvasóközönség széles rétegeihez. Színvonalas tanulmányok jelentek meg a végvári küzdelmekről, nevezetes várostromokról, a szabadságharcok helyi eseményeiről, a pápai huszárság első világháborús szerepléséről. A tanulmányokból megismerhettük a repülőtér és a városunkban létrehozott ejtőernyős ezred történetét is. Az 1945 után történtek számbavétele azonban mindezidáig nem került sorra. Talán azért, mert rendkívül munkaigényesnek látszott feltárni a hadsereg számos, itt állomásozó katonai egységének adatait, történetét. Homor György nyugalmazott ezredes vállalkozott erre a feladatra, aki Két hadosztály Pápán című értékes helytörténeti munkájában az 1. gyaloghadosztály és a 32. lövészhadosztály Pápán töltött éveire derített fényt. Mindez talán az utolsó órában történt, hiszen a szerző alig-alig talált az alakulatoknál szolgáló, hiteles szemtanút. A könyv három fejezetből áll. Az első bemutatja a gyaloghadosztály megalakulásának körülményeit, személyi állományának összetételét, felszereltségét, hadműveleti területre való kivonulását. Ismerteti a parancsnokság és érintett alegységeinek a környező falvakba telepítését, majd fokozatos leépítését. A második fejezet a 32. lövészhadosztály történetén keresztül ábrázolja a hidegháborús korszak erőltetett hadseregépítésének folyamatát. Foglalkozik a pápai laktanya építésének körülményeivel, a hadosztály és az alegységek mindennapjaival, a Varsói Szerződésnek a hadosztályra gyakorolt hatásával, végül az egység teljes felszámolásával. A harmadik fejezetben egyéb alakulatokról, intézményekről, objektumokról esik szó. A műben több mint hetven fotó és tizenkilenc melléklet található, ezek döntő többsége a Hadtörténeti Levéltár eredeti dokumentumainak másolata.
Online ár:
1 990 Ft