Vándorlegénységtől a Népművészet Mestere címig

Összefoglaló

Ha a népművészetről hallunk, arra gondolunk, hogy ez már a múlté, ez már történelem. Ha a hagyományokat halljuk emlegetni, úgy érezzük, ez valami statikus, megváltoztathatatlan valami, amit csak őrizni, ápolni lehet és kell. Élő népművészetről, a folyamatosan változó, alakuló hagyományokról a magyar népi kultúra megéléséről, a mindennapokban is használható magyar és népi kultúráról kevesebbet tudunk. A népi kézműves szakmák megtanulhatóak, műhelyről műhelyre, pályázatról pályázatra, kiállításról kiállításra haladva, mintegy „vándorlegényként” a tudás tovább fejleszthető, és a legjobbaknak ma is lehetőségük van a szakma legjobbjai közé emelkedve a népművészet mestereként alkotni.

A falvak életének gyökeres megváltozása, lakossága életmódváltása, az ott élők kicserélődése, megváltoztatta a népi díszítőművészet, a népi kézművesség művelőinek körét is. A népi kézművesség kedvelői és művelői nagyobb része városokban él. Megváltozott az ok és a cél, ami miatt tűt vesznek a kezükbe, szövőszék mellé ülnek, feledésbe merülni látszó szakmát tanulnak meg. A szakmák ismerőinek, védőinek kialakult egy tudományos kutatómunkát végző rétege, köztük többen, egyben alkotók is. Van, akinek munka, foglalkozás, a megélhetés forrása lett a kézművességgel való foglalkozás, másoknak az önkifejezés eszköze, megint mások számára rehabilitáció. A technika és a mintakincs lakhelytől és hovatartozástól függetlenül, „szabadon felhasználhatóvá” vált. Az ismeretek megszerzésének megsokasodtak a forrásai. Múzeumok, tájházak, magángyűjtemények, televíziós műsorok, különböző médiák, könyvek, kiadványok, oktatás. A mintakincsek jelentése csaknem feledésbe merült, a tárgyak pusztán dekorációvá, vagy használati tárggyá váltak. Azzal, hogy bárki, aki elég ügyes volt ahhoz, hogy megtanulja a népi kézműves szakmák fortélyait, készíthet bármilyen alkotást, a népművészet megszűnt lélekben teljesíteni a feladatot, amire rendeltetett. Megszületett és nevet kapott, a népi iparművészet. Az iparművészet és népi iparművészet (design) között jelentős eltérés van. Az iparművészek – egyetemi tanulmányaik során elsajátítják a tervezés tudományát – alkotói szabadsága a legnagyobb. Ők ihletadó forrásnak bármit felhasználhatnak. Az iparművészek, valamint a tehetséges és ügyes alkotók, meríthetnek a népművészet tárházából, előképzettségtől függetlenül. A népművészettel elkötelezetten foglalkozók forrásanyaga viszont kötött, mivel ők hitet tettek a népi kultúra mellett. A hagyományos népi kultúra technikai, szín- és motívumkincsét, kompozíciós törvényeit vállalták betartani, alkotásaiknak tükröznie kell a népművészet értékeit. Alkotásaik a népi kézművesség termékei. Ahhoz, hogy a népi kézműves kultúra motívumkincsét felhasználva értékes alkotást hozzanak létre, ismerniük kell azt a tájegységet, melyet forrásanyagul választottak. Tudásukat tükrözik alkotásaik.