A Háború és háború főhőse egy vidéki levéltáros, Dr. Korin György, aki munkahelyén váratlanul egy különös kéziratra bukkan. Nem tudni, ki írta a szöveget, a keletkezés idejéről is csak találgatni lehet, de a tartalma fokról fokra, egyre jobban rabul ejti Korint. Négy férfiról van benne szó, akik a világtörténelem különböző fordulópontjain bukkannak föl, hol Krétán, hol Velencében, hol Kölnben, és mindig menekülniük kell a háború, a rombolás elől. A levéltárost olyannyira a hatalmába keríti az ismeretlen szerző elbeszélése, hogy úgy érzi, neki is menekülnie kell: mentenie és a világgal megismertetnie a titokzatos szöveget. Elhagyja otthonát, pénzzé teszi mindenét, és repülőjegyet vesz New Yorkba, a,,világ közepébe". Azt reméli, ott megtalálja a megoldást a kézirat rejtélyére, az értelmére és a saját életére is.A Háború és háború először 15 éve jelent meg. Azóta az ezredvégből századelő lett, a világ közepén New Yorkban pedig már nem azok a tornyok állnak, hanem a Ground Zero; a regény bábeli összefüggései, jelenprofetikus mondatai pedig folyamatos jövőidőnkben még aktuálisabbak. A mostani kiadás tartalmazza Krasznahorkai László Megjött Ézsaiás című levelét, mely eredetileg bejelentette ezt a regényt. Az idő átzökkent: az író akkori előzetes üzenete így lesz ennek a csodálatos regénynek a nyitánya. Megjelent Krasznahorkai László hatvanadik születésnapjára.
A letöltéssel kapcsolatos kérdésekre itt találhat választ.
"Soha életemben nem voltam még semmiben annyira biztos, mint most abban, hogy ezt akarom. És ha esélyt adsz nekem, egész életemben azon leszek, hogy bebizonyítsam, helyesen döntöttél! Szeretlek, Ba...
Online ár:
4 299 Ft
4.5
az 5-ből
2 értékelés alapján