"A pillanat végül nő képében jön.
Retiküljébe nyúl, elővesz egy fotót.
„Azt ábrázolja, hogy nem vagy rajta. Érted?”
Vörös sivatagi táj, hegyek ékágéja.
Út nincs, minden hely utakból szőtt.
Nézem, a reményfal szétnyílik,
sirokkó üvölt, homokszemcsék
karcolják arcomat. „Értem. Már nem lehetnék
bárhol.” És a megértésben, a gyíktüskés,
árnyékszín bokrok közt már emeli fejét
egy illattalan, fekete virág."