Bevezető
A késő császárkor anachóréta/coenobita/monasztikus mozgalma az ókorkutatás egyik speciális, világszerte alaposan feldolgozott területe. Külföldi szakirodalma – a múlt század utolsó harmadától napjainkig – áttekinthetetlenül gazdag. A magyar szakirodalom viszont, érthető okok következtében, hiányos, az esetek nagy többségében a nullával egyenlő. A Római Birodalom e történelmi eseményekben, kiváló szellemi alkotásokban gazdag korszakának nagy anachórétáira, monacháira, regulaíróira a magyar szakirodalom mindmáig szinte egyáltalán nem fordított figyelmet. Pedig három világrész olyan szellemóriásai kínálják a forrásműveket, mint karthágói Cyprianus, alexandriai Athanasius, milanói Ambrosius, hippói Aurelius Augustinus, a dalmata Eusebius Hieronymus, aquileiai Rufinus, kyrosi Theodórétos, galatiai Palladius, a szkítának gondolt Cassianus és nolai Paulinus, avagy a magyar szakirodalomban talán még névről sem ismert Gerontius.
A késői császárkor irodalmának néhány új műfaja par excellence az anachóréta- és monasztikus mozgalomhoz kapcsolódik, annak szerves, el nem hanyagolható részét alkotja.
A kötet összeállítója évtizedek óta tanulmányozza a művelődés- és az ókori irodalomtörténetnek e szerzetességtörténeti vonulatát, különös tekintettel a kezdetekre. Jóllehet semmiképp sem vállalkozhat, akár csak a IV. századra leszűkített téma teljes körű bemutatására sem – ehhez évtizedek és számos szakember rendszeres és összehangolt kutatómunkájára lenne szükség –, csapásokat próbál vágni, és irányjelző táblákkal mutatni azon területek felé, amelyeken mások továbbhaladhatnak.
Tekintettel a magyar szakirodalom hiányaira – bár az utóbbi néhány évben ezen a területen is jó néhány kiváló mű, illetve fordítás látott napvilágot – akár megközelítésben is, de e téma magyarországi feltárása, majd további kutatása, feldolgozása több mint időszerű.
A férfi és különös tekintettel a női monachizmus kibontakozása szempontjából vizsgált történelmi korszak Nagy Constantinustól kezdve a Constantinus-ház és a Valentinianus-ház uralkodóit foglalja magában. Más szóval: a kereszténység felszabadulásától (313) kezdődő időszaktól a Római Birodalom bukását (476) előkészítő vizigót, vandál és hun támadások megismétlődő hullámaiig (az V. század első fele).
Szellemtörténeti szempontból ez a korszak az ősi görög-római politeizmus erkölcsi és kulturális válságának, hanyatlásának százada, vele párhuzamosan az üldözések viharából kikerülő monoteista kereszténység megerősödésének ideje.
A vizsgált anachóréta, majd a coenobita mozgalom földrajzilag átfogja a Földközi tenger medencéjét: Európát (Itália, Gallia, Hispánia, Brit-szigetek), Afrikát (Numidia, Aegyptus, Aethiopia), Elő-, illetve Kis-Ázsiát (Pontus, Cappadocia, Palaestina, Syria, Cyprus), valamint a távolabbi Perzsiát és Mezopotámiát.
A fenti földrajzi-történelmi koordináták közé helyezett témából adódóan a tanulmány lényegében csak keresztény forrásokra épít, azon belül is csak néhány prózai műfajt részesítve előnyben.
A birodalom e viharos korszakának egyik legjellemzőbb prózai műfaja az epistula. Görög és latin irodalmi hagyománya klasszikus műfajjá avatja: Cicero, Seneca, Plinius minor „leveleskönyve” tananyag a fiatal Cyprianus, Ambrosius, Hieronymus, Nolai Paulinus, Augustinus vagy az ősi római hitvilágot szenvedélyesen védelmező Symmachus számára, akik maguk is hatalmas levélgyűjteményt hagytak az utókorra.
Jóllehet a levél személyes jellegű, gyakran túllépi kereteit, könyvnyire duzzad, csiszolt stílusa révén már ab ovo széleskörű olvasótábort feltételez. Szerzői később már libellusként, opusculumként hivatkoznak egy-egy epistulára. A vizsgált korszak bővelkedik az ilyen alkotásokban.
Ez a műfaj mindent megenged, a személyes közléstől kezdve a birodalmi szintű polémiáig. Másolják, terjesztik, híresztelik, sőt idézgetik, modellként alkalmazzák. A kor etikája nem ismeri a levéltitkot. Gyakran levélköntösben jelenik meg egy-egy laudatio funebris, epitaphium, a consolatio-irodalom halhatatlan alkotásai, máskor a legváltozatosabb témáról hosszan kifejtett tanítást tartalmaz, vagy megmarad a hétköznapi élet laza keretében, baráti jelzést ad, megörökít egy-egy életjelenetet, epizódot. Szabad, korlátlan lehetőségeket kínál a levél, kifeszíti a családi, baráti, közösségi kapcsolatok kommunikációs hálóját, így helyettesíthetetlen társadalmi funkciót tölt be: fenntartja a hatalmas birodalom kapcsolatrendszerét. A kiépített császári postaszolgálat mellett magánkézbesítők, alkalmi postások viszik-hozzák a mindig több másolatban készült papirusz- vagy pergamentekercseket. Általuk a szellem hullámai töltik be az egyre lazábban kapcsolódó, a birodalom testéről lassanként leváló provinciákat.
Az I–IV. század keresztényei a vértanúkban látják a Krisztus-követés legtökéletesebb példaképeit. Az üldözések csillapultával, az Egyház szabaddá válásával a vértanúk hősies odaadását azok az elhivatott férfiak és nők jelenítik meg, akik Krisztus szeretetéért „vértelen vértanúságot” élnek: az anachóréták, a szüzek, a remeték, a reclusák, a stiliták, majd a coenobiták. Ezen életeszmény megismertetésének igénye, új műfajt teremt, a Vitát. Ez az írásmű nem biographia, még kevésbé csodás elemeket tartalmazó elbeszélés, bár olykor ezek elemei is megtalálhatók benne. A Vita első nagy keresztény klasszikusa Athanasius, egyik legsikeresebb követője Hieronymus, jeles képviselői Pontius diakónus, Sulpicius Severus, Paulus diakónus, Palladius, Possidius, Uranus presbyter, Gerontius. Műfaját talán így határozhatnánk meg: „olyan hosszabb-rövidebb lélegzetű prózai alkotás, mely egy személy életének néhány mozzanatára fűzve fel, egy magasrendű életeszményt népszerűsít.” Ennek egyik párhuzamos válfaját alkotják a mondás- és epizódgyűjtemények (Apophthegmata). Az eredeti kopt, görög, szír – röviddel később örmény, etióp, georgiai stb. – szövegeket nyomon követi a latin fordítás. Az eszmény így igen gyorsan bekerül a köztudatba, terjed, személyeket és általuk mozgalmakat ihlet, irodalmi szinten pedig hasonló – s immár latin nyelven komponált – alkotásokra ösztönöz.
A keresztény hit alaptételeit a II. századtól hosszú tractatusok fejtegetik, nyelvileg pontosítják; az eretnek mozgalmakkal kapcsolatban megjelenik az apológia és a polémia; közkézen forog a Krisztus szülőföldjére zarándoklók néhány útleírása (Eteria); (világ)történelmi, egyháztörténeti, sőt irodalomtörténeti összeállítások látnak napvilágot; ennek is egyik első latin nyelvű képviselője Hieronymus.
Az I. századtól nagy gonddal folytatódik a Szentírás ószövetségi könyveinek őrzése, másolása, alakul az Újszövetség; a IV. században már számos szövegvariáns van forgalomban. Órigenés után most Hieronymusra vár a feladat: a leghitelesebb szöveg megállapítása (Vulgata). A Hebraica veritas és a Veritas Latina majd magas szintű polémiába sodorja Hieronymust és Augustinust.
Órigenéstől kezdve alakul a szentírási tudományos egzegézis, valamint a spirituális feldolgozás sajátos formája, a commentarius. Órigenés nyomában haladva a trilinguis tudós Hieronymus és a lángelméjű Augustinus szinte egész életműve ennek jegyeit viseli.
A IV. században, két világrészen (Észak-Afrika, Kis-Ázsia) születnek meg a coenobita élet első írott szabálygyűjteményei (Regula, Askétikon, Praecepta), valamint az evangéliumi szegénység (paupertas) és tisztaság (virginitas, castitas) erényeit magasztaló, olykor misztikus mélységű írások.
A férfi s női monachizmus kialakulásának itt vázolt évtizedei – mondhatjuk így is: első virágkora – Martinus, Ambrosius (bár ő nem volt monachus), Hieronymus és Augustinus, nolai Paulinus és Therasia, a két Melánia, Marcella, Paula személyéhez és tanítványi köréhez kapcsolódik. Ők ezen első, második és harmadik monasztikus-nemzedék meghatározó képviselői, egyesek közülük krónikásai.
A IV-V. századi anachórétizmus, ill. férfi és női monachizmus latin nyelvű irodalma rendkívül gazdag. Érintőlegesen, mintegy a levelek, életírások és regulák tartalmi kiegészítése végett más szerzők (Palladius, Heraclides, Sulpicius Severus, Rufínus) műveiből is idézünk.
A most következő összeállítás reflektorfénye végigpásztázza a Római Birodalom nagy részét, messzi határvidékeit is érintve, s hogy olykor hosszabban időzik egy-egy monachus, monacha alakjánál, nem tesz mást, mint az adott korszak krónikásainak útmutatását követi.
Puskely Mária
A görög történetírás legnagyobb alakjának nyolc könyvből álló műve a peloponnészoszi háború (Kr. e. 431-404) lefolyását Kr. e. 410-ig ismerteti. Az eseményeket saját kutatásai segítségével rekonstr...
Online ár:
5 083 Ft
Eredeti ár: 5 980 Ft
Online ár:
6 792 Ft
Eredeti ár: 7 990 Ft
Online ár:
1 530 Ft
Eredeti ár: 1 800 Ft
Online ár:
5 857 Ft
Eredeti ár: 6 890 Ft
Online ár:
1 853 Ft
Eredeti ár: 1 950 Ft