"Letép ruhát, kombinét, közszemlére teszi a meztelen testet, hasonlóképpen, mint úrfelmutatáskor szokta a szent ostyát. Belemarkol a hajba, annál fogva forgatja a fedetlen teremtményt. Inganak összevissza a mellek. Lássa az anyja és az apja, lássa a lánya és fia, íme itt van, tényleg olyan halvány, mint az ostya, és nem védi már semmi. Lássák a nyilas testvérek és testvérnők! Ez a mai napra rendelt kinyilatkoztatás. Ebben a szégyenben kell megmerülniük, mielőtt külföldre viszik őket, és megnyílik alattuk az idegen föld. Ez Isten akarata! Lássátok!""
Zoltán Gábor (1960)
A Városmajor múltjával, az 1944-45 telén történtekkel és a XII. kerületi nyilasok tetteivel számot vető regénye, az Orgia 2016-ban jelent meg először. Ez a könyv egyike az évtized 50 legemlékezetesebb magyar irodalmi megjelenéseinek – Könyves Magazin"
Ez is elérhető kínálatunkban:
Az évtized legfontosabb magyar szépirodalmi megjelenéseit vesszük sorra a héten. Ötvenes listánkat közel harminc felkért szakértő, kiadóvezető, szerkesztő, kritikus, egyetemi tanár és újságíró segítségével állítottuk össze. A folyamat úgy zajlott, hogy egyre rövidebb listákra kellett szavazniuk a voksolóknak, majd végül a szerkesztőség úgy döntött, hogy egy szerző egy könyvvel kerülhet fel a listára (ez persze azt is jelenti, hogy voltak szerzők, akik többel is szerepelhettek volna). Az évtized magyar listáján, ugyanúgy, ahogy a gyerek- és világirodalmi listán is, elkerültük a sorrendezést (az eladási listán sorrend is volt), helyette a következő napokban bemutatott 50 könyvet ünnepeljük. El kell mondjuk, hogy most is sok fontos lemaradó van, de erről mi csak részben tehetünk, hiszen mi is szavaztunk. Az első, a második, a harmadik és a negyedik után itt a befejező ötödik rész.
"Soha életemben nem voltam még semmiben annyira biztos, mint most abban, hogy ezt akarom. És ha esélyt adsz nekem, egész életemben azon leszek, hogy bebizonyítsam, helyesen döntöttél! Szeretlek, Ba...
Bevezető ár:
5 200 Ft
Eredeti ár: 6 499 Ft
0
az 5-ből
0 értékelés alapján