Késő öregségében, kilencvenöt évesen halt meg a hajdani Magay Mariska, de regénybeli vallomásait még annál is később, századik születésnapjának az éjszakáján mondja el írófiának. Szellemárnyként őt ekkor már nem köti sem társadalmi konvenció, sem családi tapintat, sem személyes szégyen: úgy eleveníthet meg mindent, ahogy a maga idején élte át, vagyis gyerek és kislány és nagylány korában. Nyíltan szól önmagáról is, külső-belső kibontakozásáról, egészen a nászéjszakájáig. De családja történetét és a békebeli -majd az első világháborúba sodródó - kisvárosi magyar világot is szinte karnyújtásnyi közelségbe hozza. Különös varázslatnak lehetünk részesei. Magay Mariska szellemárnya egy idestova száz esztendeje elsüllyedt korba vezet el minket, ahol azonban nem vagyunk idegenek: mieink a színek, a hangok, az ízek, az illatok s a gyerek- és felnőtt-lelkek minden rezdülése. Édesanyám sok szép szava nem száll el nyomtalanul az időben: e maradandó könyv által, ki tudja, hány nemzedék lányaiban, fiaiban csendül még vissza.
Ez is elérhető kínálatunkban:
"Két évvel ezelőtt kinyitottunk a padláson egy vén koffert, és találtunk benne egy csomó magnószalagot. Kiderült, hogy anyám magnóra mondta élete rejtett titkait. Hónapokig ült a félhomályos szobáj...
Online ár:
4 242 Ft
Eredeti ár: 4 990 Ft
Online ár:
3 740 Ft
Eredeti ár: 4 399 Ft
Online ár:
3 400 Ft
Eredeti ár: 3 999 Ft
Online ár:
2 975 Ft
Eredeti ár: 3 500 Ft
Online ár:
6 792 Ft
Eredeti ár: 7 990 Ft
0
az 5-ből
0 értékelés alapján