A mesterséges intelligencia fejlődésével az emberek már nem sokáig maradnak a Föld legintelligensebb lényei, e folyamat pedig elkerülhetetlenül új irányokat hoz a szellemi képességeink fejlődése terén.
Susan Schneider, a Baruch S. Blumberg NASA/Kongresszusi Könyvtár elnöke (asztrobiológia, felfedezés, tudományos újítás), illetve a Connecticuti Egyetem AI, elme és társadalom csoportjának elnöke. Kötetében arra hívja fel a figyelmet, hogy az önmagunkról, az elméről és az emberi természetről szerzett tudásunk mennyire drámaian meg tudja változtatni a jövőt, mind jó, mind rossz irányba. A mesterséges intelligencia pedig hatalmas, új teret nyitott az emberi elme fejlesztésére, ami az új anyagok és működési formák segítségével sokkal gyorsabb ütemben történik, mint a biológiai evolúció.
A szerző a mesterséges intelligencia és a gépek autonóm rendszerekként való működését és ennek morális kérdéseit feszegeti, úgy kezelve ezeket, mint a filozófia és a tudomány között folytatott, lebilincselő párbeszéd.
Több mint negyven év után először került aktualizálásra ez az időtlen bestseller, a Hogyan szerezzünk barátokat és bánjunk az emberekkel. Ez a klasszikus a történelem egyik legismertebb motivációs...
Online ár:
4 242 Ft
Eredeti ár: 4 990 Ft
Online ár:
3 825 Ft
Eredeti ár: 4 500 Ft
Online ár:
4 242 Ft
Eredeti ár: 4 990 Ft
Online ár:
4 165 Ft
Eredeti ár: 4 900 Ft
Online ár:
4 667 Ft
Eredeti ár: 5 490 Ft
Online ár:
8 492 Ft
Eredeti ár: 9 990 Ft
Online ár:
3 222 Ft
Eredeti ár: 3 790 Ft