Henryk Sienkiewicz lengyel író leghíresebb regénye a Quo vadis az ókori Róma legkiszámíthatatlanabb császára, az őrült Néró uralkodása idején játszódik. A léhaságra nevelt császár tetteit pillanatnyi szeszélyei befolyásolják, atlétikai és költői babérokra vágyik, miközben megszállottan igyekszik fenntartani népszerűségét. Eközben egy csodálatos szerelem bontakozik ki: Vinicius a gazdag patrícius beleszeret Lygiába, aki királylányból lett római rabnővé. A férfi élete egy csapásra megváltozik, Lygia ugyanis keresztény vallású, és ez számtalan bonyodalomhoz vezet. Noha szeretik egymást, két különböző, sőt ellentétes világot képviselnek, ráadásul egy olyan korban, amelyben kereszténynek lenni halálos veszedelmet jelent. Az ő személyükben megtestesülő kettősség jellemzi azt a világot is, amelyben élnek. Róma Néró eszeveszett dorbézolásaitól hangos, ember ember után esik áldozatul gyilkos tébolyának. Az új eszme hívei katakombákban bujkálnak, cirkuszok porondján halnak mártírhalált, de a kivégzettek helyébe mindegyre újak lépnek, mert megérett az idő a változásra, s a történelem parancsát nem semmisíthetik meg az égő Róma lángjai sem.
Ez is elérhető kínálatunkban:
Mihail Bulgakov (1891-1940) orosz író, drámaíró. A 20. századi irodalom egyik legjelentősebb szerzője. A Mester és Margarita újraíródó kéziratait az író többször tűzre vetette, tartva a sztálini re...
Online ár:
2 550 Ft
Eredeti ár: 2 999 Ft
Online ár:
3 400 Ft
Eredeti ár: 3 999 Ft
Online ár:
2 125 Ft
Eredeti ár: 2 499 Ft
0
az 5-ből
0 értékelés alapján