Ez a napló Boldog Emmerick Anna Katalin látomásainak kivonata, amelyeket 1821-24-ben, majdnem három teljes éven át közölt Clemens Brentanóval. Jelen kötet segédeszköz szeretne lenni a látomások követéséhez. Szerzője, aki egyszerűen káplánnak nevezi magát, Boldog Emmerick Anna Katalin látomásait dolgozta fel egy három részes nagy műben. Első részében Aquinói Szent Tamás krisztológiáját ismerteti, ezt követi a jelen kötetben közzétett Napló, majd a harmadik részben az evangéliumban szereplő személyeket mutatja be Boldog Katalin látomásai alapján.
A Napló a Szent István Társulatnál 2017-2018-ban megjelent hat kötetből a 2-4. kötetet dolgozza fel az Úr Jézus nyilvános működésének kezdetétől, amit a Szerző "vándorlás"-nak nevez, az Utolsó Vacsoráig.
E naplóval szeretnénk emlékezni a 200 évvel ezelőtt meghalt Boldog Anna Katalinra, hálát adva mindazért, amit általa nekünk is ajándékoz a mi Urunk, Jézus Krisztus. Adja Isten, hogy e Napló olvasása is közelebb hozza hozzánk Urunk evangéliumát.
"A Vatikán ördögűzőjének tapasztalatai az emberek életébe közvetlenül beavatkozó sátán elleni küzdelemről. ""Nagy örömmel írok néhány szót Gabriele Amorth atya könyve elé, aki számos éven át vol...
Online ár:
2 125 Ft
Eredeti ár: 2 500 Ft
Online ár:
2 117 Ft
Eredeti ár: 2 490 Ft
Online ár:
2 550 Ft
Eredeti ár: 3 000 Ft
Online ár:
2 890 Ft
Eredeti ár: 3 400 Ft
0
az 5-ből
0 értékelés alapján