bookline top50

Pál Ferenc atya új könyve átvette a vezetést a TOP 50-ben

A január a pszichológia és az önmegismerés jegyében telt

Még január első heteiben is kevesen gondolták volna, hogy E. L. James világsikerű könyvsorozatának, az Ötven árnyalat-trilógiának részeit bárki is letaszíthatja a Bookline TOP 50 éléről.Legutóbb ez csak Nyáry Krisztián szerelmeskönyvének, az Így szerettek őknek sikerült, ezúttal pedig az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő katolikus pap, Pál Ferenc A szorongástól az önbecsülésig című új kötete váltotta a dobogó legfelső fokán A szabadság ötven árnyalatát.

Az év első hónapja hagyományosan az összegzés és az újrakezdés időszaka, nem beszélve az újévi fogadalmakról, amelyek ilyenkor még élénken élnek bennünk. Talán emiatt kerültek előtérbe az elmúlt hetekben a pszichológiai témájú, illetve a sokakat érintő pszichológiai jelenségeket taglaló könyvek a Bookline sikerlistáján. Az 1. helyen szereplő kötet a médiában is egyre gyakrabban szereplő Pál Ferenc atya – vagy ahogy a legtöbben emlegetik: Pál Feri – személyiségpszichológiával foglalkozó könyve: A szorongástól az önbecsülésig. Az emberi élet egyik alapértékét, az önbecsülést fókuszba helyező írás segít tisztábban látni és fejlődni, hogy felszínre hozhassuk azt a szívünk mélyén lakó valakit, aki sokkal több, mint amit valaha is reméltünk.

A másodiktól a negyedik helyig még mindig az Ötven árnyalat-trilógia uralkodik, és bár regényről van szó, a felkavaró jelenetekkel és szenvedéllyel teli sorozat középpontjában tulajdonképpen szintén az ego és a párkapcsolati pszichológia áll. A lista 5. helyén a népszerű klinikai szakpszichológus, Bagdy Emőke Utak önmagunkhoz című sikerkönyvét találjuk, amely az önismeret újabb aspektusait világítja meg. Kilencedikként ezúttal Kádár Annamária Mesepszichológiája futott be, amely különleges mesékkel segíti a gyerekek érzelmi intelligenciájának fejlesztését.

Nyáry Krisztián már említett – jelenleg a 6. helyen állomásozó – népszerű kötetének egyes történetei akár pszichológiai esettanulmánynak is beillenének: szerelmi civódásokon és legendás műveken keresztül engednek bepillantást a XX. század legnagyobb irodalmi alakjainak nem éppen szokványos életébe. Az utóbbi évtized egyik legolvasottabb szerzője, J. K. Rowling a Harry Potter után nemrég felnőtteknek szóló regénnyel jelentkezett: az Átmeneti üresedésben egy kisváros lélekrajza körvonalazódik előttünk. A világhírű szerzők sora nem ér itt véget: Ken Follett Évszázad-trilógiájának 2. része, A megfagyott világ a múlt századról mesél a 8. helyen.

E. L. James után a romantikus-erotikus irodalom újabb gyöngyszeme, Sylvia Day Crossfire-trilógiája is helyet követelt magának a legjobbak között (az első két epizód a 10-11.), az intimitás pedig egy újabb Pál Ferenc-kötetben is felbukkan: A függőségtől az intimitásig - Vágy, élmény, kapcsolat éleslátóan mutatja be, hogyan is szeretünk mi, emberek.

pozíció szerző cím kiadó változás ...napja a listán

1

Pál Ferenc

A szorongástól az önbecsülésig

Kulcslyuk Kiadó

14

43

2

E. L. James

A szabadság ötven árnyalata

Ulpius-ház

-1

51

3

E. L. James

A sötét ötven árnyalata

Ulpius-ház

1

126

4

E. L. James

A szürke ötven árnyalata

Ulpius-ház

-1

219

5

Bagdy Emőke

Utak önmagunkhoz

Kulcslyuk Kiadó

45

40

6

Nyáry Krisztián

Így szerettek ők - Magyar irodalmi szerelmeskönyv

Corvina Kiadó

-4

106

7

J. K. Rowling

Átmeneti üresedés

Gabo Kiadó

-2

51

8

Ken Follett

A megfagyott világ

Gabo Kiadó

9

135

9

Kádár Annamária

Mesepszichológia - Az érzelmi intelligencia fejlesztése gyermekkorban

Kulcslyuk Kiadó

26

243

10

Sylvia Day

Melléd láncolva

Ulpius-ház

3

54

11

Sylvia Day

Hozzád kötve

Ulpius-ház

11

113

12

J. R. R. Tolkien

A Hobbit

Európa Könyvkiadó

22

57

13

Charlaine Harris

Véres csapda - True Blood 12.

Ulpius-ház

új

24

14

Paul "Coach" Wade

Fegyencedzés

Jaffa Kiadó

új

21

15

Adele Faber, Elaine Mazlish

Beszélj úgy, hogy érdekelje, hallgasd úgy, hogy elmesélje

Reneszánsz Könyvkiadó

új

18

16

Leiner Laura

A Szent Johanna gimi 2. - Együtt

Ciceró Könyvstúdió Kft.

új

18

17

J. R. Ward

Újjászületett szerető

Ulpius-ház

-7

55

18

Steve Berry

A császár sírja

Ulpius-ház

27

54

19

Csányi Vilmos

A kutyák szőrös gyerekek

Libri Könyvkiadó

5

91

20

Christopher Paolini

Örökség avagy A Lelkek Sírboltja - Az örökség IV.

Európa Könyvkiadó

-13

63

21

Britannica Hungarica Nagylexikon 10.

Kossuth Kiadó

új

17

22

Joanne Harris

Csokoládés barack - Csokoládé 3.

Ulpius-ház

-13

50

23

Pál Ferenc

A függőségtől az intimitásig - Vágy, élmény, kapcsolat

Kulcslyuk Kiadó

új

17

24

Kiss Tibor

Neonradír

Bookline Könyvek

-13

51

25

Frei Tamás

A Megmentő

Ulpius-ház

új

20

26

Kotra Károly

KRESZ könyv személygépkocsi-vezetők részére

Kotra Ker. és Oktató Kft.

új

21

27

Vámos Miklós

Szitakötő - Nemzedékünk regénye

Európa Könyvkiadó

-13

120

28

Yann Martel

Pi élete

Európa Könyvkiadó

új

8

29

Rhonda Byrne

A Varázslat

Édesvíz Kiadó

-1

149

30

Dr. Almási Kitti

Hűtlenség ...és ami mögötte van

Kulcslyuk Kiadó

új

27

31

Debreczeni József

A 2006-os ősz

De.hu Kft.

-23

58

32

Ken Follett

A titánok bukása

Gabo Kiadó

új

19

33

Leiner Laura

A Szent Johanna gimi 6. - Ketten

Ciceró Könyvstúdió Kft.

új

19

34

Bárdos András

Kern András - Ezt nem lehet leírni

Bookline Könyvek

-28

76

35

Popper Péter, Bagdy Emőke, Koltai Mária, Pál Ferenc

A belénk égett múlt - Elengedés, megbocsátás, újrakezdés

Kulcslyuk Kiadó

új

24

36

Leiner Laura

A Szent Johanna gimi 5. - Remény

Ciceró Könyvstúdió Kft.

új

19

37

Leiner Laura

A Szent Johanna gimi 3. - Egyedül

Ciceró Könyvstúdió Kft.

új

17

38

David Mitchell

Felhőatlasz

Cartaphilus Könyvkiadó

4

64

39

Leiner Laura

A Szent Johanna gimi 4. - Barátok

Ciceró Könyvstúdió Kft.

új

21

40

M. C. Beaton

Agatha Raisin és a vizes viszály

Ulpius-ház

új

31

41

Ungváry Krisztián

A Horthy-rendszer mérlege - Diszkrimináció, szociálpolitika és antiszemitizmus Magyarországon

Jelenkor Kiadó

5

46

42

Stephenie Meyer

Twilight - Alkonyat

Könyvmolyképző Kiadó Kft.

új

19

43

Fábián Janka

Emma fiai

Ulpius-ház

új

24

44

Liptai Claudia

Az álomnő

Libri Könyvkiadó

-17

105

45

Leiner Laura

A Szent Johanna gimi 7. - Útvesztő

Ciceró Könyvstúdió Kft.

új

18

46

Leiner Laura

A Szent Johanna gimi 1. - Kezdet

Ciceró Könyvstúdió Kft.

új

2

47

J. R. R. Tolkien

A szilmarilok

Európa Könyvkiadó

új

24

48

Székely Kalendárium 2013

Pro Press Egyesület

új

16

49

Berg Judit

Rumini

Pozsonyi Pagony

új

16

50

William P. Young

A viskó

Immanuel Alapítvány

új

16

Árinfó

Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár

Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár

Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár

Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár

Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára

További információk

Árinfó

Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár

Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár

Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár

Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár

Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára