bookline top50 - Magyarország első hivatalos könyvsikerlistája

Feltörőben a gasztro - életérzés: Ken Follett és Frei után az élvonalban a Cuba libre, a Felnőtt húsleves és a Teaültetvény

Megjelent a Bookline Top50, Magyarország kiadófüggetlen könyvsikerlistájának novemberi összesítése, amely már az egyre fokozódó karácsonyi készülődést tükrözi. A megélénkülő könyvkiadásnak köszönhetően az első tíz között hét új könyv szerepel olyan népszerű szerzőktől, mint Csernus Imre (4. hely), Fejős Éva (3. hely), Leslie L. Lawrence (5. hely) vagy Varró Dániel (9. hely). A misztikus bestsellerek szintén jól teljesítenek, mint Rhonda Byrne Az erő (8. hely) és Salinger Richard Omyno (11. hely) című könyve. Frei Tamás A megmentő és Ken Follett A titánok bukása megőrizte helyét a dobogón, illetve Elizabeth Gilbert Eat, Pray, Love - Ízek, imák, szerelmek továbbra is megtalálható a TOP 10-ben. Az ötvenes lista legrégebbi szereplője Stieg Larsson A tetovált lány című regénye, ami 575 napja van a listán és még mindig a 20. helyen tartja magát a feltörekvők sorában.

A legkisebbeknek szóló mese- és gyermekkönyvek is egyre nagyobb számban képviseltetik magukat, így Varró Dániel (9. hely), valamint Imre Zsuzsánna és Péter Kinga (43. hely) mondókás könyve, Bartos Erika Bogyó és Babóca sorozatának két kötete (26. és 50. hely) is toplistások között szerepel. A személyes elbeszélések és igaz történetek mindig nagy érdeklődést keltenek, főleg ha a média és közélet jól ismert szereplői élnek a műfaj adta lehetőségekkel. Novemberben jelent meg Bud Spencer önéletrajza (7. hely) Natascha Kampusch visszaemlékezése (24. hely) és Bárdos András Vágó Istvánról (19. hely) írt könyve, melyek azonnal bekerültek a TOP50-be, Moldova György tűzoltókról (41. hely) írt riportkönyve pedig már harmadik hónapja megtalálható benne.

A Bookline Top50 könyvsikerlista a Bookline.hu magyarországi könyveladásai alapján, automatikusan készül az adott hónap eladásai alapján. A lista generálása során a rendszer kizárólag a Magyarországon történő értékesítéseket veszi figyelembe és figyelmen kívül hagyja a kiadói és egyéb akciókat, akciós kedvezményeket, tankönyv és az adott címre leadott többdarabos nagykereskedelmi rendeléseket. A Bookline rendszere a lista generálása során minden könyvcímet figyelembe vesz, függetlenül attól, hogy az adott termék a listakészítés időpontjában kapható-e vagy sem.

Helyreigazítás: A Bookline 2010. októberi lista készítése során – tévesen – kizárólag a sikerlista készítésének pillanatában kapható könyvcímeket vette figyelembe, így 4 könyv sajnálatosan kimaradt a sikerlistáról. A novemberi sikerlista a jelen korrekció figyelembevételével készült. A 4 kimaradt könyv: Spiró György Tavaszi tárlat (21. hely), Boldizsár Ildikó Meseterápia - Mesék a gyógyításban és a mindennapokban (34. hely), Popper P. - A. J. Christian - Almási K. - Csernus I. szerkesztésében a Miért vagyunk boldogtalanok? (40. hely). Stephanie Meyer Bree Tanner rövid második élete c. könyve (2. hely) az akciós értékesítés adminisztratív hibája miatt maradt le a listáról.

Pozíció Szerző Cím Kiadó Változás …napja a listán

1.

Frei Tamás

A megmentő

Ulpius-ház

0

55

2.

Follett, Ken

A titánok bukása

Gabo Kiadó

0

66

3.

Fejős Éva

Cuba libre

Ulpius-ház

új

14

4.

Csernus Imre dr. - Pampuryk Péter

Felnőtt húsleves - Élet- és ételérzések

Jaffa Kiadó

új

19

5.

Leslie L. Lawrence

A teaültetvény I-II.

Studium Plusz Könyvkiadó

új

21

6.

Gilbert, Elizabeth

Eat, Pray, Love - Ízek, imák, szerelmek

Ulpius-ház

-1

47

7.

Spencer, Bud

Különben dühbe jövök - Önéletrajz

Nyitott Könyvműhely

új

10

8.

Byrne, Rhonda

Az e

Édesvíz Kiadó

új

18

9.

Varró Dániel

Akinek a lába hatos - Korszerű mondókák kisbabáknak

Manó Könyvek

új

28

10.

Harris, Charlaine

Vörös telihold - True Blood 9.

Ulpius-ház

új

24

11.

Salinger Richárd

OMYNO - A visszatérés képlete

Paradigma Film Int. Kft.

-3

48

12.

Müller Péter

Isten bohócai

Alexandra Kiadó

új

24

13.

Szalai Vivien

Hamis gyönyör - Egy luxusprostituált vallomásai

Art Nouveau

új

29

14.

Kiss Ádám

Szütyiő

Ulpius-ház

új

3

15.

Gilbert, Elizabeth

Hűség

Ulpius-ház

-12

48

16.

Meyer, Stephenie

Bree Tanner rövid második élete

Könyvmolyképző Kiadó

4

31

17.

Kovács András Péter

Multigáz

Ulpius-ház

új

21

18.

Bartos Erika

Bogyó és Babóca karácsonya

Pozsonyi Pagony

25

32

19.

Bárdos András

Vágó István - Kinyitom a számat!

BBMS Kiadó Kft.

új

6

20.

Larsson, Stieg

A tetovált lány

Animus Kiadó

-3

575

21.

Mead, Richelle

Véreskü - Vámpírakadémia IV.

Agave Könyvek

új

25

22.

Szendi Gábor - Mezei Elmira

Paleolit szakácskönyv

Jaffa Kiadó

új

14

23.

Vámos Miklós

A csillagok világa - Mesés regény

Európa Könyvkiadó

-16

54

24.

Kampusch, Natascha

3096 nap - A bántalmazás és megalázás 8 hihetetlen éve

Scolar Kiadó

új

13

25.

Larsson, Stieg

A lány, aki a tűzzel játszik

Animus Kiadó

-6

149

26.

Bartos Erika

Bogyó és Babóca süteményei

Pozsonyi Pagony

-4

49

27.

Young, William P.

A viskó

Immanuel Alapítvány

-11

162

28.

Larsson, Stieg

A kártyavár összedől

Animus Kiadó

-10

148

29.

Hahner Péter

100 történelmi tévhit, avagy amit biztosan tudsz a történelemről

Animus Kiadó

-17

166

30.

Meyer, Stephenie

Breaking Dawn - Hajnalhasadás

Könyvmolyképző Kiadó Kft.

-1

179

31.

Bagdy Emőke

Hogyan lehetnénk boldogabbak?

Kulcslyuk Kiadó

-25

50

32.

Cook, Robin

Beavatkozás

Alexandra Kiadó

új

26

33.

Shan, Darren

A holtak vonulása - Város-trilógia 1.

Nyitott Könyvműhely

-6

31

34.

Pál Ferenc

A függőségtől az intimitásig - Vágy, élmény, kapcsolat

Kulcslyuk Kiadó

-25

42

35.

Spiró György

Tavaszi tárlat

Magvető Könyvkiadó

-14

71

36.

Schätzing, Frank

Limit I-II.

Athenaeum 2000 Kiadó

új

29

37.

Christie, Agatha

Halloween és halál

Európa Könyvkiadó

-26

41

38.

Váncsa István

Lakoma

Vince Kiadó

-10

36

39.

Hamilton, Laurell K.

Misztrál csókja

Agave Könyvek

új

17

40.

Ulickaja, Ljudmila

Elsők és utolsók - Válogatott elbeszélések

Magvető Könyvkiadó

új

22

41.

Moldova György

Harcolj vagy menekülj - Riport a tűzoltókról

Urbis Könyvkiadó

-18

77

42.

Cast, P. C. - Cast, Kristin

Megperzselve

Kelly Kft.

-12

31

43.

Imre Zsuzsánna - Péter Kinga

Kerekecske, dombocska - Mondókák, versek, játékok óvodásoknak

Társ Kiadó

új

29

44.

Stilton, Geronimo

Kirándulás a Niagara-vízeséshez

Alexandra Kiadó

új

29

45.

Edwards, Betty dr.

Jobb agyféltekés rajzolás

Bioenergetic Kft.

-6

114

46.

Harris, Charlaine

Por és hamu - True Blood 8.

Ulpius-ház

-42

55

47.

Bárdos András

Love Story - Mit érez egy férfi?

BBMS Kiadó Kft.

-15

39

48.

Follett, Ken

Az idők végezetéig

Gabo Kiadó

2

92

49.

Harris, Joanne

Kékszeműfiú

Ulpius-ház

új

5

50.

Bartos Erika

Bogyó és Babóca az óvodában

Pozsonyi Pagony

-2

33

Árinfó

Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár

Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár

Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár

Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár

Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára

További információk

Árinfó

Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár

Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár

Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár

Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár

Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára