bookline top50

Frei Megmentője és A titánok bukása mindent tarolt

Megjelent a Bookline TOP50, Magyarország első hivatalos könyvsikerlistájának októberi összesítése

A 2010. októberi sikerlista már a piac karácsonyi felkészülését tükrözi, hiszen a listán szereplő TOP 10 könyv egy kivételével mind új megjelenés A legnagyobb sikert Frei Tamás első regénye, A megmentő könyvelheti el, ezzel a második helyre szorítva Ken Follett A titánok bukása című könyvét. Az Eat, Pray, Love - Ízek, imák, szerelmek októberi filmbemutatója a könyv népszerűségét is magával hozta, így Elizabeth Gilbert azonos című regénye az ötödik, a Hűség című folytatás pedig a harmadik helyre ugrott rögtön a megjelenéskor.

Vámos Miklós állandó népszerűségnek örvend az olvasók körében: új könyve, A csillagok világa, a vártnak megfelelően teljesített és a TOP 10-ben szerepel. A legjelentősebb változás Stephenie Meyer Twilight sorozatának fokozatos kiszorulása a listáról, bár az Alkonyat több mint 600, az Újhold több mint 500 napot töltött az élmezőnyben. Jelenleg már csak a Hajnalhasadás található a listán, de az is 18 helyet zuhant. Meyer új könyve a Bree Tanner rövid második élete - ami az Alkonyat saga sikerét meglovagolva az egyik mellékszereplő történetét meséli tovább -, a listán a 20. helyen fedezhető fel.

Az utóbbi időben a pszichológia iránti érdeklődés megerősödött, ami a könyvpiacon is erőteljesen megmutatkozik. Októberben több olyan témába vágó könyv jelent meg, amelyek az élvonalba küzdötték fel magukat, így Bagdy Emőke Hogyan lehetnénk boldogabbak?, Pál Ferenc A függőségtől az intimitásig és Csíkszentmihályi Mihály Tehetséges gyerekek című könyve. Csíkszentmihályi azon szerzők közé tartozik, aki a Flow – a tökéletes élmény pszichológiája című könyv sikere óta a nem szakmabeliek között is nagy népszerűségnek örvend.

A Stieg Larson Millennium trilógia, William P. Young A viskó, Hahner Péter 100 történelmi tévhit megjelenésük óta a lista élvonalába tartoznak, bár több helyet csúsztak hátra októberben, de jelenlétük jelzi a még mindig jelentős érdeklődést.

A Bookline.hu 2010. október 1-étől havi rendszerességgel közzéteszi Magyarország első hivatalos könyvsikerlistáját, amely jellegét tekintve hiánypótló összesítés a magyar könyvpiacon. A havi bontású lista tartalmazza az előző hónaphoz viszonyított változásokat és a könyvek listára kerülésének időpontját is, így alkalmas a piaci tendenciák követésére, előrejelzések felállítására. A Bookline TOP50 segítségével figyelemmel kísérhetővé válik az olvasói érdeklődés iránya és főbb preferenciái, hosszú távon jelzi az olvasási szokások, a különböző műfajokhoz való viszonyulás alakulását. A sikerlista a Bookline.hu adatbázisai, valamint az eladott példányszámok alapján készül el, így reprezentatív módon tükrözi az országos eladásokat. A lista készítése során a rendszer figyelmen kívül hagyja a kiadói és egyéb akciókat, akciós kedvezményeket, tankönyvrendeléseket és a nagykereskedelmi rendeléseket.

Pozíció Szerző Cím Kiadó Változás …napja a listán
1. Frei Tamás A megmentő Ulpius-ház új 25
2. Follett, Ken A titánok bukása Gabo Kiadó -1 36
3. Gilbert, Elizabeth Hűség Ulpius-ház új 18
4. Harris, Charlaine Por és hamu - True Blood 8. Ulpius-ház új 25
5. Gilbert, Elizabeth Eat, Pray, Love - Ízek, imák, szerelmek Ulpius-ház új 17
6. Bagdy Emőke Hogyan lehetnénk boldogabbak? Kulcslyuk Kiadó új 20
7. Vámos Miklós A csillagok világa - Mesés regény Európa Könyvkiadó új 24
8. Salinger Richárd OMYNO - A visszatérés képlete Paradigma Film Int. Kft. új 18
9. Pál Ferenc A függőségtől az intimitásig - Vágy, élmény, kapcsolat Kulcslyuk Kiadó új 12
10. Csíkszentmihályi Mihály Tehetséges gyerekek Nyitott Könyvműhely 3 31
11. Christie, Agatha Halloween és halál Európa Könyvkiadó új 11
12. Hahner Péter 100 történelmi tévhit, avagy amit biztosan tudsz a történelemről Animus Kiadó -8 136
13. Büky Dorottya - Feldmár András A barna tehén fia Jaffa Kiadó új 22
14. Monaldi, Rita - Sorti, Francesco Veritas Nyitott Könyvműhely -12 50
15. Stiefvater, Maggie Linger - Várunk Könyvmolyképző új 25
16. Young, William P. A viskó Immanuel Alapítvány -8 132
17. Larsson, Stieg A tetovált lány Animus Kiadó -7 545
18. Larsson, Stieg A kártyavár összedől Animus Kiadó -7 118
19. Bartos Erika Bogyó és Babóca süteményei Pozsonyi Pagony új 29
20. Meyer, Stephenie Bree Tanner rövid második élete Könyvmolyképző Kiadó új 1
21. Larsson, Stieg A lány, aki a tűzzel játszik Animus Kiadó -12 119
22. Moldova György Harcolj vagy menekülj - Riport a tűzoltókról Urbis Könyvkiadó -19 47
23. Millan, Cesar - Peltier, Melissa Jo A csodálatos kutyadoki Gabo Kiadó -8 93
24. Singh, Nalini Angyalvér - Angyali vadász 1. Egmont Kiadó új 22
25. Shan, Darren A holtak vonulása - Város-trilógia 1. Nyitott Könyvműhely új 1
26. Feehan, Christine Sötét vágyak Ulpius-ház új 18
27. Váncsa István Lakoma Vince Kiadó új 6
28. Cast, P. C. - Cast, Kristin Megperzselve Kelly Kft. új 1
29. Meyer, Stephenie Breaking Dawn - Hajnalhasadás Könyvmolyképző -18 149
30. Quinn, Julia Tisztességes ajánlat Gabo Kiadó új 19
31. Bárdos András Love Story - Mit érez egy férfi? BBMS Kiadó Kft. új 9
32. Faber, Adele - Mazlish, Elaine Beszélj úgy, hogy érdekelje, hallgasd úgy, hogy elmesélje Reneszánsz Könyvkiadó -10 96
33. Lindsey, Johanna Kalandos szerelem Gabo Kiadó új 14
34. Ali, Nudzsúd Nudzsúd vagyok, 10 éves elvált asszony Nyitott Könyvműhely új 23
35. Ungvári Tamás Nyomtalanul Scolar Kiadó új 15
36. Edwards, Betty dr. Jobb agyféltekés rajzolás Bioenergetic Kft. -9 84
37. Moore, Christopher Csak egy harapás Agave Könyvek új 2
38. Göncöl Kiadó Színezd ki... és rajzolj te is Göncöl Kiadó új 13
39. Bartos Erika Bogyó és Babóca karácsonya Pozsonyi Pagony új 2
40. Brown, Dan Az elveszett jelkép Gabo Kiadó -2 82
41. Göncöl Kiadó Színezd ki... és számolj te is Göncöl Kiadó új 9
42. Bartos Erika Bogyó és Babóca az óvodában Pozsonyi Pagony új 3
43. Vavyan Fable Tűzvarázs Fabyen Kiadó új 0
44. Smith, Lisa Jane Vámpírnaplók 4. - Sötét szövetség Könyvmolyképző -31 66
45. Hay, Louise L. Éld az életed! - Lehetőségeink korlátlanok! Édesvíz Kiadó új 3
46. Follett, Ken Az idők végezetéig Gabo Kiadó -16 62
47. Berner, Rotraut Susanne Őszi böngésző Naphegy Kiadó új 0
48. Szendi Gábor Paleolit táplálkozás Jaffa Kiadó új 30
49. Smith, Lisa Jane Vámpírnaplók 2. - Küzdelem Könyvmolyképző új 17
50. Varró Dániel Akinek a lába hatos Manó Könyvek új 4
Árinfó

Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár

Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár

Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár

Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár

Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára

További információk

Árinfó

Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár

Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár

Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár

Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár

Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára