2023 november

Ezek a könyvek kerülnek a legtöbb karácsonyfa alá – Itt a Bookline sikerlistája

Igazi sztárparádét hozott a Bookline novemberi sikerlistája, ugyanis számos olyan szerző található rajta, akik könyveikkel szinte minden alkalommal az eladási listák élén szerepelnek. A tíz legkeresettebb kötet között Frei Tamás, Náray Tamás, Kepes András, Bödőcs Tibor, valamint Almási Kitti írásait is megtalálhatjuk.

A Bookline sikerlistájának első helyén Frei Tamás Puccs Moszkvában című könyve áll. Legújabb könyve november elején került a könyvesboltok polcaira, de így is az év legtöbb példányszámban értékesített kötete lett. Története fordulatos akcióthriller, amelyben egy lehetséges oroszországi puccs eseményeivel kelti fel az olvasók figyelmét.
A második helyet szintén egy népszerű közéleti szereplő könyve szerezte meg. A divattervező-író Náray Tamás nemrég megjelent regényében, a Barbara 2. - A találkozás című kötetben, mely a Barbara című sorozat második része, újra a 1920-as évek eseményeit tárja az olvasók elé egy családjával együtt menekülő kislány szemszögéből. Náray az elmúlt években számos sikeres könyvsorozatot jelentetett meg, új regényfolyama is az év egyik legnépszerűbb alkotása, aminek befejezése 2024-re várható.
A dobogó harmadik fokára Matthew Perry Jóbarátok, szerelmek és az a Rettenet című kötete került. Perry a Jóbarátok című sorozat Chandlerjeként szerzett magának világhírnevet, könyve tavaly jelent meg magyar nyelven, azonban nemrég bekövetkezett halála után újra megnőtt az érdeklődés a kiváló színész önéletrajza iránt.
A Bookline sikerlistájának negyedik helyét Rácz Zsuzsa Kovácsné kivan című könyve szerezte meg, amelyben a modern női szerep dilemmáival, olykor humoros kérdéseivel foglalkozik. A szerző első írása, az Állítsátok meg Terézanyut! a 2000-es évek egyik legnépszerűbb olvasmánya volt, amit jól mutat, hogy a történet alapján 2004-ben, Hámori Gabriella főszereplésével nagyjátékfilm is készült.
Az ötödik legkeresettebb alkotás Kepes András legújabb regénye, a Két macska voltam. A volt televíziós műsorvezető a nagysikerű A boldog hülye és az okos depressziós után ezúttal egy, a hetvenes években játszódó, lélektani krimiket idéző sorsregényt írt, mely a diktatúra elől a tanyavilágba húzódó család mindennapjait tárja elénk.
Kepes András könyvét az elmúlt évek legnépszerűbb ifjúsági könyves szerzője, Leiner Laura Nem egyszerű című írása követi a sorban. A számos tiniregényt, köztük a Szent Johanna Gimi-sorozatot jegyző író ezúttal nem egy tipikus kamasz történetet mutat be, ugyanis főhőse egy 23 éves, karrierjét épp elkezdő lány.
A tíz legkeresettebb mű listáján további izgalmas alkotások találhatók. A hetedik helyen a népszerű klinikai szakpszichológus Almási Kitti Elvarratlan szálak című írása áll, amelyben az olvasók abban kaphatnak segítséget, hogy hogyan kezeljék a múlt sérelmeit. Sorban a következő Bödőcs Tibor legújabb kötete, a Prímszámok hóesésben, amelyben hazánk egyik legkedveltebb humoristája rövid, mozaikszerűen kapcsolódó történeteken keresztül tárja elénk világunk tragikomikus képét. A kilencedik helyen újfent egy pszichológiai témával foglalkozó írás áll, Bibók Bea Ellopott gyermekkor című könyve a parentifikációval foglalkozik, azaz azzal a jelenséggel, amikor a gyermekektől a felnőttekre jellemző szerepvállalást és felelősséget várnak el. Az elmúlt hónap tizedik legnépszerűbb alkotása Vavyan Fable Szemenszedett mese című regénye lett. Az álnéven dolgozó magyar író első könyve 1987-ben jelent meg, azóta számos sikerkönyv fűződik a nevéhez, köteteit több mint 3 millió példányban értékesítették.

Frei Tamás: Puccs Moszkvában könyv
könyv

Puccs Moszkvában - Putyin végnapjai - André Calvi visszatér

Putyin napjai meg vannak számlálva. Vajon mire képes a hatalmához végsőkig ragaszkodó modern kori cár? És ki lesz az, aki megállítja? Valahol Oroszországban, a közeljövőben. Teherszállító repülő...

Online ár:

5 525 Ft

Eredeti ár: 6 499 Ft

Náray Tamás: Barbara - A találkozás (2. kötet) könyv

Online ár:

5 525 Ft

Eredeti ár: 6 499 Ft

Matthew Perry: Jóbarátok, szerelmek és az a Rettenet könyv

Online ár:

5 015 Ft

Eredeti ár: 5 899 Ft

Rácz Zsuzsa: Kovácsné kivan könyv

Online ár:

5 092 Ft

Eredeti ár: 5 990 Ft

Frei Tamás: Puccs Moszkvában e-Könyv
e-Könyv

Puccs Moszkvában

Putyin napjai meg vannak számlálva. Vajon mire képes a hatalmához végsőkig ragaszkodó modern kori cár? És ki lesz az, aki megállítja? Valahol Oroszországban, a közeljövőben. Teherszállító repü...

Online ár:

4 299 Ft

Jo Nesbo: Éjszakai Ház e-Könyv

Online ár:

1 990 Ft

Kepes András: Két macska voltam e-Könyv

Online ár:

4 799 Ft

Orvos-Tóth Noémi: Szabad akarat e-hangos
e-hangos

Szabad akarat

„Mire felnövünk, sorsunk forgatókönyvéből már jelentős fejezetek megváltoztathatatlannak tűnnek. Sejtjeinkben hordozzuk felmenőink traumáinak nyomait; szüleink, nagyszüleink ránk örökítették a megd...

Online ár:

4 499 Ft

Karl May: Winnetou 1. - Old Shatterhand e-hangos

Online ár:

1 490 Ft

Thomas Erikson: Idiótákkal körülvéve e-hangos

Online ár:

4 690 Ft

Nick Trenton: Ne agyald túl, engedd el e-hangos

Online ár:

4 590 Ft

További információk:

Bistey Attila PR-koordinátor
Libri-Bookline Zrt.
bistey.attila@libribookline.com
Mobil: +36 70 285 0554

Bookline bemutatja: Top 50 és Top 10 – a magyar olvasók kedvencei
Már hatodik éve tesszük közzé a Bookline Top 50 néven ismert sikerlistánkat. A magyar könyvpiacon elérhető nyomtatott könyvekről készült havi listánk olyan hiánypótló anyag, ami bemutatja, hogy az adott hónapban milyen könyveket kerestek leginkább az olvasók. Az e-könyvekkel sincs ez másként, Top 10-es listánkon a legkeresettebbeket mutatjuk meg minden hónapban. A listák segítségével hosszabb időszakokat is áttekinthetünk, megtudhatjuk, mik azok a könyvek, amik hónapokon át a sikerlisták élén maradtak. A Bookline listáiból kiderül, mit olvasunk, mit szeretünk, egy évszak vagy időszak hogyan befolyásolja olvasási szokásainkat. Sikerlistáinkon szerepeltetjük az előző hónaphoz viszonyított változásokat és a könyvek listára kerülésének időpontját is, így a toplisták alkalmasak piaci tendenciák követésére, előrejelzések felállítására. Sikerlistáinkkal segíteni szeretnénk az olvasóknak eligazodni a könyvek között, és megbízható információt nyújtani a könyves szakma számára.

A toplistákról
A sikerlisták a Bookline webáruház magyarországi könyveladásai alapján, havi bontásban készülnek. A listák generálása során a Bookline rendszere kizárólag a Magyarországon történő értékesítéseket veszi figyelembe, és figyelmen kívül hagyja a kiadói és egyéb akciókat, akciós kedvezményeket, a tankönyv- és az adott címre leadott többdarabos nagykereskedelmi rendeléseket. A Bookline rendszere a listák generálása során minden könyvcímet figyelembe vesz, függetlenül attól, hogy az adott termék a listakészítés időpontjában kapható-e vagy sem.

a Bookline havi sikerlistájáról bővebben

Árinfó

Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár

Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár

Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár

Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár

Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára

További információk

Árinfó

Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár

Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár

Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár

Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár

Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára