2021 július

Hiánypótló olvasásélmény

Júliusban megérkezett az igazi nyár, s az olvasóközönség is olyan könyvek iránt érdeklődött, melyek üdítő kiegészítői lehetnek egy utazásnak, strandolásnak, vagy akár otthoni pihenésnek. A Bookline legújabb toplistáján ennek megfelelően önismereti és romantikus könyveket, krimiket és gyerekkönyveket egyaránt szép számmal találhatunk.

Júliusban a sikerlista első helyét egy országokon átívelő szerelem története szerezte meg. Szobonya Erzsébet, azaz Borsa Brown Légy(ott) Isztambulban című könyve egy középkorú nő válás utáni újrakezdését mutatja be, ami váratlan fordulatot vesz, mikor előkerül egy levél az első szerelmétől. Az erotikus-romantikus regényeiről ismert szerző pontosan tudja, mivel nyűgözze le az olvasót: könyve könnyed, szórakoztató, perzselő érzelmekkel teli lebilincselő nyári történet.

A lista második helyét Agatha Christie nyári történeteinek válogatáskötete foglalja el. A Szentivánéji krimik című könyvben a szerző leghíresebb nyomozói szembesülnek újabb kihívásokkal – no meg a sokszor fullasztó és ingerlő kánikulával. A Bookline sikerlistájának harmadik helyét Delia Owens Ahol a folyami rákok énekelnek című regénye szerezte meg, ami a szerző első – immár több mint 4 millió példányban – eladott alkotása. A könyv egy ritkán lakott mocsaras vidéken játszódik: itt él elzárkózva a fiatal Kya, akinek az élete gyökeresen megváltozik a történet során. Egy rejtélyes gyilkosság első számú gyanúsítottjává válik, ugyanakkor megtalálja a szerelem is, s ez utóbbinak köszönhetően kitárul előtte a világ.

Gyilkosságok és rejtélyek köré íródott Guillaume Musso Most! című könyve is, amely – a Bookline listája szerint – július legkeresettebb krimije lett. A regény főszereplői – Lisa és Arthur – évente csak egyszer találkoznak egymással. Kapcsolatuk titkokkal, vágyakozással, kíváncsisággal és feszültséggel teli: a történet utolsó soráig egy feltáratlan titok köti gúzsba őket, illetve az olvasót.

Musso írása mellett sokan érdeklődtek Abigail Dean „A” lány című thrillerje iránt is. A regény középpontjában álló lány gyerekként nemcsak saját magát, hanem testvéreit is megmentette kegyetlen szülei elől. Története akkor folytatódik, amikor a szülők halála után dönteni kell az örökségről – a testvérek találkozója azonban újra felszínre hozza a szörnyű múltat és a családtagok szenvedéssel teli életét. Tele van izgalmakkal a Stephen King által írt Lisey története is. Lisey elhunyt férje emlékeit, irodalmi hagyatékát és a róla szóló cikkeket, interjúkat rendezgeti, s eközben nemcsak a szép emlékek, de az írás gyötrelmes, kínzó és szorongással teli folyamata is felszínre kerül.

A feszült krimik mellett jól fogytak a romantikus nyári regények is. Erica James Nyár Korfun című könyve egy egyedülálló tanitónő életét mutatja be, aki már nem szereti a hivatását. A főhősnő, Izzy, éppen szakított, édesanyjával pedig erősen feszült a viszonya. Ebből a helyzetből menekül el a Korfu szigetére, ahol rátalál a szerelem – miközben arról is döntenie kell, hogyan folytassa életét. Egy új esélyről szól Denise Hunter Könyvesbolt a tengerparton című regénye is. Itt a főszereplő azzal szembesül húga esküvőjén, hogy a vőfély feladatait fiatalkori szerelme látja el. Találkozásuk egy izgalmas, fordulatos és pikáns történetet ígér az olvasók számára, csak úgy, mint R. Kelényi Angelika Szédítő Balaton című regénye, amelyben az újságíróként dolgozó főszereplőnek egy szállodatulajdonost kell lebuktatnia úgy, hogy séfnek adja ki magát.

A krimik, valamint a romantikus regények mellett, idén nyáron is nagy népszerűségnek örvendenek az önismereti könyvek. Ezt jól mutatja, hogy Jakobovits Kitti Irodalomterápia című írása a Bookline sikerlistájának ötödik helyét szerezte meg. Az Irodalomterápiában a szerző megmutatja, milyen kapcsolódási pontok vannak a pszichénk és az olvasás között - s ezáltal fény derül arra is, hogy az olvasás hogyan tud segíteni a problémák leküzdésében. Jakobovits Kitti mellett Lindsay C. Gibson is gyakorlati segítséget kíván adni az olvasónak. Szülősebek című könyve az érzelmileg éretlen szülők által okozott lelki sebek „begyógyítását” helyezi középpontba. Csányi Vilmos Drága barátaim, kedves majmok című írásában az egyén pszichéje helyett az általános emberi viselkedésre fókuszál: könyvében azt kutatja, hogy egykori vándorló, gyűjtögető-vadászó életmódunk milyen módon határozza meg jelenlegi mindennapjainkat.

A sikerlista állandó szereplői a gyerekkönyvek, melyekből óriási választék várja az olvasókat az utóbbi években. A Bookline egy gyerekkönyv-ajánló programmal segít eligazodni a kínálatban: a Szívünk rajta független szakértőkből álló zsűrije matricával jelöli meg a minőségi újdonságokat, s minden hónapban megnevez egy kiemelkedő alkotást is. Augusztusban a választás Várszegi Adél Zümmögés erdőn-mezőn című könyvére esett, amiről a program egyik zsűritagja, Bánfi Csilla tanár, könyvtárpedagógus így vélekedett: „Méhecskékről egy méhecskétől, avagy igaz történetek a világ legfontosabb repülő hatlábúiról. Olvasva a könyvet megismerjük a méheket, miben különböznek a darazsaktól, a mézkészítést, a méhrajzást, a növényeket, csupa olyasmit, ami körülvesz bennünket. A környezettudatos nevelés nagyon fontos könyve. Bűbájos rajzokkal. Kicsiknek is nagyobbaknak is.”.

Szívünk rajta 2021 augusztus

Szívünk rajta matricát kapott könyvek listája

Kiadó Szerző Cím Kategória
Book Kiadó Várszegi Adél Zümmögés erdőn-mezőn - Bolyhos és Szofi kalandjai 3-6 éveseknek
Pozsonyi Pagony Kathy Kacer - Eric Walters Nagyapa hegedűje 10-14 éveseknek
Menő Könyvek Marie Pavlenko Akár egy kismadár 14 év felett
Cerkabella Könyvek Kertész Erzsi Éjszakai kert 6-10 éveseknek
Digi Book Joseph Jacobs Kelta tündérmesék 3-6 éveseknek
Kolibri Fiala Borcsa Kalandok az erdő mélyén 10-14 éveseknek
Könyvmolyképző Sophie Rigal-Goulard Harminc nap szemét nélkül (vagy több) 7-10 éveseknek
Szülőföld Könyvkiadó Döme Zsuzsa Feljön még a mi csillagunk 6-12 éveseknek
Geopen Kiadó Emmanuelle Kecir-Lepetit Magyarázd el nekem... 3-6 éveseknek
Borsa Brown: Légy(ott) Isztambulban könyv
könyv

Légy(ott) Isztambulban

"Ez egy féktelen szerelem." - Bauer Barbara, író Baklavám. Csókom. Vágyam. Fanni elvált nőként, két gyermekével él Budapesten. Próbál talpra állni a csalódás után, de volt férje nem könnyíti ...

Online ár:

5 355 Ft

Eredeti ár: 6 299 Ft

Delia Owens: Ahol a folyami rákok énekelnek - puha kötés könyv

Online ár:

4 250 Ft

Eredeti ár: 4 999 Ft

Borsa Brown: Légy(ott) Isztambulban e-Könyv
e-Könyv

Légy(ott) Isztambulban

"Ez egy féktelen szerelem." - Bauer Barbara, író - Baklavám. Csókom. Vágyam. Fanni elvált nőként, két gyermekével él Budapesten. Próbál talpra állni a csalódás után, de volt férje nem kön...

Online ár:

3 999 Ft

Peter Mohlin - Peter Nyström: Az utolsó élet e-Könyv

Online ár:

2 790 Ft

Karl Ove Knausgard: Harcok - Harcom 6. e-Könyv

Online ár:

5 990 Ft

Bookline bemutatja: Top 50 és Top 10 – a magyar olvasók kedvencei

Már hatodik éve tesszük közzé a Bookline Top 50 néven ismert sikerlistánkat. A magyar könyvpiacon elérhető nyomtatott könyvekről készült havi listánk olyan hiánypótló anyag, ami bemutatja, hogy az adott hónapban milyen könyveket kerestek leginkább az olvasók. Az e-könyvekkel sincs ez másként, Top 10-es listánkon a legkeresettebbeket mutatjuk meg minden hónapban. A listák segítségével hosszabb időszakokat is áttekinthetünk, megtudhatjuk, mik azok a könyvek, amik hónapokon át a sikerlisták élén maradtak. A Bookline listáiból kiderül, mit olvasunk, mit szeretünk, egy évszak vagy időszak hogyan befolyásolja olvasási szokásainkat. Sikerlistáinkon szerepeltetjük az előző hónaphoz viszonyított változásokat és a könyvek listára kerülésének időpontját is, így a toplisták alkalmasak piaci tendenciák követésére, előrejelzések felállítására. Sikerlistáinkkal segíteni szeretnénk az olvasóknak eligazodni a könyvek között, és megbízható információt nyújtani a könyves szakma számára.

A toplistákról

A sikerlisták a Bookline webáruház magyarországi könyveladásai alapján, havi bontásban készülnek. A listák generálása során a Bookline rendszere kizárólag a Magyarországon történő értékesítéseket veszi figyelembe, és figyelmen kívül hagyja a kiadói és egyéb akciókat, akciós kedvezményeket, a tankönyv- és az adott címre leadott többdarabos nagykereskedelmi rendeléseket. A Bookline rendszere a listák generálása során minden könyvcímet figyelembe vesz, függetlenül attól, hogy az adott termék a listakészítés időpontjában kapható-e vagy sem.

Szívünk rajta

Havonta frissen ajánlott könyvlistával rukkol elő a Bookline Könyváruház és az UNICEF Magyar Bizottság együttműködésében megvalósuló „Szívünk rajta” program, ami szülőknek és gyerekeknek igyekszik segítséget nyújtani abban, hogy könnyebben eligazodjanak a gyerekkönyvek között. Célja, hogy azok a könyvek, amik a gyerekek könyvespolcaira kerülnek, valódi élményt nyújtsanak, és igazi értéket képviseljenek.
www.szivunkrajta.hu

Árinfó

Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár

Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár

Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár

Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár

Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára

További információk

Árinfó

Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár

Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár

Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár

Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár

Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára