2020 november

Újrakezdésre készülődve

A Bookline novemberi sikerlistája arról tanúskodik, hogy az emberek továbbra is kiemelkedő figyelmet fordítanak önmaguk megismerésére. Múlt hónapban a dobogó első helyét egy zenész legenda önvallomása érdemelte ki, amit a 2017-es Libri irodalmi közönségdíj nyertesének várva várt könyve követ, a listát pedig Böjte Csaba füveskönyve zárja.

Presser Gábor személyes hangú életrajzi írásából most új megvilágításba kerülnek egy legendás korszak történetei: a Presser könyve I.–et olvasva beleshetünk a stúdiók, a Vígszínház kulisszái mögé, és megtudhatjuk, milyen volt a "barátok és ellenségek" közt, munkával eltöltött több mint ötven év. Lehet-e boldog egy intelligens ember napjainkban? - erre a kérdésre keresi a választ új alkotásában Kepes András. A boldog hülye és az okos depressziós lapjain megelevenedő gondolatok magukkal ragadják az olvasót, és szinte biztos, hogy a könyv végére érve mindannyian egy kicsit okosabbak és boldogabbak leszünk. Csender Levente öt hetet töltött el Böjte Csaba ferences szerzetessel. Több ezer kilométert utaztak Erdélyben, útközben pedig beszélgettek mindenről, ami a ma emberét foglalkoztatja. Böjte Csaba füveskönyve olyan gondolatok gyűjteménye, amelyek megtisztítják az ember lelkét, és reményt, kapaszkodót adnak egyre zajosabbá váló világunkban.

Nem csak novemberben, hanem az egész évben nagyon sokan olvastak önismereti tematikájú írásokat. Előző hónapban jelent meg Dr. Csernus Imre Főnix című könyve, melyben a szerző azt járja körül, hogy a járványtól sújtott időszak milyen, soha nem látott lehetőségeket kínál a megújulásra. Edith Eva Eger Az ajándék című kézikönyve szelíden bátorítja az olvasóit mindazon gondolatok és viselkedések megváltoztatására, amelyek a múltban gúzsba kötötték őket. Almási Kitti Ki vagy Te? című könyve arra ösztönzi olvasóit, hogy gondolják végig, mi áll pontosan cselekedeteik hátterében. Többek között olyan kérdéseket vet fel a szerző, mint például hogy kiknek akarunk megfelelni, illetve miért pont nekik.

Az előző hónapban is sokan érdeklődtek gasztronómiai könyvek iránt, kedvelt volt Fördős Zé Megúszós kaják-sorozata, melynek első és második kötete is felkerült a Bookline sikerlistájára. A közismert gasztroblogger bevallása szerint könyvei közül a Megúszós kaják első kötete volt az, amire a legjobb visszajelzéseket kapta. Péterfy-Novák Éva és Szentesi Éva izgalmas gasztrokönyvvel jelentkeztek. A két író Damaszt és paprikás csirke című kötetében az olvasók bepillanthatnak a szerzők életébe, barátságába és konyhájába egyaránt.

Változatos tematikájú gyerekkönyvek kerültek fel előző hónapban a legolvasottabb könyvek listájára. Nagy Boldizsár szerkesztésében jelent meg a Meseország mindenkié című könyv tizenhét kortárs szerző meseátiratát tartalmazza, különféle marginalizált vagy hátrányos helyzetű csoporthoz tartozó szereplőkkel. J. K. Rowling sajátos hangulatú mesekönyvvel jelentkezett, melyet sokszínű szereplőgárda és fantáziadús cselekmény tesz minden korosztály számára feledhetetlen olvasmánnyá. Az Ickabog címet viselő alkotásában Duskáldia országát ismerjük meg, aminek királyát egy szörnyűséges mendemonda segítségével próbálják megbuktatni. Grecsó Krisztián Belefér egy pici szívbe című első gyerekkönyvében olyan verseket olvashatunk, amiket a Libri irodalmi közönségdíjas szerző kislánya, Hanna ihletett. A szövegeket a világra való rácsodálkozás, a dolgok megnevezése fölötti öröm inspirálta.

A gyereknevelési és mesekönyvek iránti folyamatos érdeklődést látva indította el 2014-ben a Bookline gyerekkönyvajánló programját, így könnyítve meg a szülők könyvválasztását. A Szívünk rajta független szakértői minden hónapban megneveznek egy kiemelkedő alkotást: decemberben a program szakmai és gyerekzsűrije egyaránt Takács Viktória Betlehemi mese című könyvét választotta. A szakmai csapat részéről Bánfi Csilla, könyvtárpedagógia-tanár így nyilatkozott a könyvről: „Hagyományaink csak akkor maradhatnak meg, ha megéljük őket. Sebő Ferenc gondolata pontosan illik erre a könyvre. A Hagyományaink sorozat harmadik, most megjelent kötete a Bethlehemi mese, az 1223 óta jegyzett hagyományt mutatja be a gyerekek számára is érthetően, meseszerűen, mai történetbe helyezve.”

Szívünk rajta

Szívünk rajta matricát kapott könyvek listája

Kiadó Szerző Cím
Scolar KID Takács Viktória Betlehemi mese
Teknős könyvek Gryllus Vilmos Vízcseppmesék
Móra Szlukovényi Katalin Diridongó
BOOKLINE KÖNYVEK Polgár Judit Legyél te is bajnok!
LABRISZ Leszbikus Egyesület Nagy Boldizsár Meseország mindenkién
Pagony Harcos Bálint A halandzsarablók
Naphegy Chihiro Maruyama Pierre a Labirintusnyomozó - Az égi várkastély titka
Manó könyvek Paola Peretti Én és a cseresznyefa
Maxim Harcos Bálint A halandzsarablók
Orvos-Tóth Noémi: Örökölt sors könyv
könyv

Örökölt sors - Családi sebek és a gyógyulás útjai

Amikor elkezdjük kutatni elakadásaink, szorongásaink, elhibázott párkapcsolataink, ismétlődő kudarcaink okát, gyakran kiderül, hogy saját életünk történései nem adnak megfelelő magyarázatot. Ilyenk...

 

Előjegyezhető

Delia Owens: Ahol a folyami rákok énekelnek - puha kötés könyv

Online ár:

4 250 Ft

Eredeti ár: 4 999 Ft

Bartos Erika: Bogyó és Babóca - Hónapok meséi könyv

Online ár:

5 092 Ft

Eredeti ár: 5 990 Ft

Jo Nesbo: A birodalom e-Könyv
e-Könyv

A birodalom

Az autószerelő Roy békés, egyszerű életet él tanyáján, és egy benzinkutat üzemeltet a közeli faluban. Amikor öccse, Carl hosszú idő után hazatér külföldről, nemcsak barbadosi feleségét, Shannont ho...

Online ár:

2 790 Ft

Guillaume Musso: Egy párizsi apartman e-Könyv

Online ár:

2 599 Ft

Ljudmila Ulickaja: Csak egy pestis e-Könyv

Online ár:

1 899 Ft

Árinfó

Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár

Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár

Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár

Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár

Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára

További információk

Árinfó

Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár

Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár

Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár

Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár

Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára