2019 május

Romantika, oknyomozás, útkeresés

Igen eklektikusan alakult a Bookline sikerlistája, szerelmesek lettünk, igazi szépirodalmat olvastunk, nyomoztunk és oknyomoztunk. Az első helyezett azt bizonyítja, hogy továbbra is nagyon rajongunk a romantikus történetekért, szívesen kutakodunk a múltban, hiszen egy oknyomozó riport került a második helyre, illetve még mindig kíváncsiak vagyunk arra, hogy miként tudunk megszabadulni felmenőink kudarcaitól.

Korántsem meglepő, hogy Rachael Lippincott Két lépés távolság című könyve egyből megszerezte a Bookline sikerlistájának első helyét, ugyanis a genetikai betegségben szenvedő tinédzser pár történetét feldolgozó film május elején került a mozikba. A második helyezett, Dezső András magyarországi szervezett bűnözés kialakulását feldolgozó Maffiózók mackónadrágban című írása továbbra is megmozgatja az emberek fantáziáját, amit a nyomtatott könyvek, illetve az e-könyvek eladási listája is igazol. Orvos-Tóth Noémi Örökölt Sorsa ebben a hónapban a harmadik, megjelenése óta a sikerlista élén szerepel, vagyis kijelenthetjük, még mindig erősen foglalkoztat minket a családkutatás.

Számos új szereplő található a májusi sikerlistán. Péterfy-Novák Éva tabuk nélkül mesél: az Apád előtt ne vetkőzz című regényében a megnyomorított gyermeksorsról és a felnőttek szörnyeteggé válásáról olvashatunk. Az új mű mellett megtalálható a sikerlistán a szerző 2014-ben megjelent könyve is, az Egyasszony, amelyben egy fiatal vidéki lány boldogságért zajló küzdelmét ismerhetjük meg

Májusban szépirodalmi mustra, a Libri irodalmi díjak idei közönségdíjazottja Krusovszky Dénes lett, akinek első regénye, az Akik már nem leszünk sosem nemcsak a személyes és a társadalmi emlékezetről, de a továbblépésről is szól. A tavalyi Libri irodalmi díjak döntős szerzője, Spiró György az Egyéni javaslat című humoreszkjeivel korunk abszurditásait ismerteti velünk. Grecsó Krisztián legújabb könyve lassan már 100 napja része a sikerlistának. A Vera emlékeztet minket arra, hogy milyen volt először megkérdőjelezni a körülöttünk lévő világ történéseit, illetve emlékeztet a fiatal szerelem első érintésének izgalmára.

Háy János nem könnyű feladatra vállalkozott legfrissebb könyvének megírása során, ugyanis a Kik Vagytok Ti? nagyító alá veszi a magyar irodalom legnagyobb alkotóit. Új megközelítésből ismerhetjük meg többek között Petőfi Sándor, Kosztolányi Dezső, Petri György vagy éppen Szabó Magda életét.

Gyerekkönyv nélkül nincs sikerlista. Bartos Erika Pest Fényei című könyvében részletgazdag rajzok segítségével a főváros történetébe és titkaiba nyújt betekintést az óvodáskorúaknak. Fiala Borcsa könyve, a Balatoni nyomozás a nyár közeledtével egyre aktuálisabb, hiszen a történet során két gyerek balatoni kincskereséséről olvashatnak a fiatalok. A gyereknevelési és mesekönyvek iránti folyamatos érdeklődést látva indította el négy évvel ezelőtt a Bookline a Szívünk rajta gyerekkönyvajánló programot, aminek független szakértői minden hónapban megneveznek egy kiemelkedő alkotást, ami májusban a program szakmai és gyerekzsűrije szerint Junot Díaz Szigetlakó című könyve lett. A szakmai csapat részéről Farkasházi Réka színésznő a következőket mondta a könyvről: „Fontos és kényes témát jár körül nagyon finoman, ugyanakkor rendkívül érzékletesen. Ez az a könyv, ami minden család könyvespolcán, minden iskola könyvtárában ott kell, hogy legyen.”

Szívünk rajta

Szívünk rajta matricát kapott könyvek listája

Kiadó Szerző Cím
CorLeonis Junot Díaz Szigetlakó
Kolibri Gyerekkönyvkiadó Kft. Fiala Borcsa Balatoni nyomozás
Manó Könyvek Kornyej Csukovszkij Doktor hű de Fáy
Könyvmolyképző Kiadó Kft. Brandon Mull Az öt királyság - égi fosztogatók
Central Media Elys Dolan Nyuszi úr csokoládégyára
Rachael Lippincott: Két lépés távolság (Filmes kiadás) könyv
könyv

Két lépés távolság (Filmes kiadás)

A mozikban Haley Lu Richardson és a Riverdale dögös bandavezérét játszó Cole Sprouse magával ragadó főszereplésével! Szerethetsz valakit, akihez sosem érhetsz hozzá? Stella Grant élete minde...

Online ár:

3 655 Ft

Eredeti ár: 4 299 Ft

Dezső András: Maffiózók mackónadrágban - A magyar szervezett bűnözés regényes története a 70-es évektől napjainkig e-Könyv
e-Könyv

Maffiózók mackónadrágban - A magyar szervezett bűnözés regényes története a 70-es évektől napjainkig

A magyar szervezett bűnözés regényes története a 70-es évektől napjainkig. „Arra viszont Markó sem számított, hogy az egykor tengerészgyalogosként is szolgáló nyomozó a földön haldokolva, utolsó er...

Online ár:

2 490 Ft

Péterfy-Novák Éva: Apád előtt ne vetkőzz e-Könyv

Online ár:

2 290 Ft

Grecsó Krisztián: Vera e-Könyv

Online ár:

2 599 Ft

Krusovszky Dénes: Akik már nem leszünk sosem e-Könyv

Online ár:

2 790 Ft

További információk:

Jávor Zsófia | pr manager | javor.zsofia@libribookline.com | +36 20 665 6458

Top50 könyv táblázat letöltése

Top10 e-könyv táblázat letöltése

a Bookline havi sikerlistájáról bővebben

Árinfó

Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár

Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár

Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár

Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár

Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára

További információk

Árinfó

Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár

Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár

Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár

Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár

Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára