2019 február

Tavaszi zsongás helyett

Bár a tavasz itt kopogtat, és bármelyik pillanatban be is jöhet az ajtón, mi még továbbra is a befelé fordulás, az önvizsgálat mellett tettük le a voksunkat. A Bookline sikerlistájára mindössze 20 új megjelenésű könyv került, sokan mélyedtünk el az önismereti könyvekben, őseinket kutattuk és a fájdalmainktól szerettünk volna megszabadulni. Az első helyre Michelle Obama önvallomása került, második helyre került az Örökölt sors, harmadik pedig a Mit kezdjünk a szorongással? című, a gyermekkorban jelentkező félelmek és szorongások enyhítéséhez segítséget nyújtó könyv.

Az Egyesült Államok egykori first ladyjének személyes hangú, átütő erejű és inspiráló önéletrajza, az Így lettem lett a Bookline sikerlistájának első helyezettje. Michelle Obama most először mesél házasságáról, és arról, miként próbált egyensúlyt teremteni a munkája és a családi élet között.
A második helyezett Orvos-Tóth Noémi könyve, az Örökölt sors. A szerző szerint ismétlődő kudarcaink okait gyakran nem önmagunkban kell keresni: érdemes szüleink, nagyszüleink vagy akár dédszüleink életébe is betekinteni. Felmenőink traumái ugyanis bennünk élnek tovább.
A képzeletbeli dobogó harmadik fokára a Mit kezdjünk a szorongással? című könyv került. A pszichológus-pedagógus szerzőpáros új könyvében a gyermekkorban jelentkező félelmek és szorongások enyhítéséhez nyújt segítséget. A Deliága Éva – Lovász Hajnalka szerzőpáros előző könyve, a Mit kezdjünk az akaratossággal? szintén felkerült a sikerlistára.

A Bookline februári sikerlistáján több olyan könyv is szerepel, ami már több mint 100 napja az olvasók kedvence, ezekből mutatunk be párat. Edith Eva Eger A döntés című, megjelenése óta az olvasók érdeklődésére számot tartó történetében a bátor, ám korántsem fájdalommentes szembenézést választotta a II. világháborúval és saját múltjával. Története 114 napja a sikerlista elmaradhatatlan szereplője. Kepes Andrást ma már nem csak mint televíziós újságírót kell bemutatnunk, hanem mint ismert írót is. Az Istenek és emberek három magyar házaspár története, akik egy svájci luxusvillában rekednek. A természet fenyegető árnyékában, a válogatott gasztronómiai finomságok mellett terítékre kerül a múltjuk és a jelenük, miközben konfliktusaikban felsejlik napjaink emberének drámája ebben az erkölcsi és szellemi kapaszkodóit vesztett világban. Borbás Marcsi három szakácskönyve is toplistás lett februárban. Közülük is a legsikeresebb a Magyarország finom című, érzelmekkel átszőtt új könyve, ami több mint 110 napja található az olvasók kedvencei között. A könyv azokhoz szól, akik nemcsak a magyar vidék legfinomabb ételeit szeretnék otthon megfőzni, de az ízek mögött megbúvó hazai tájakat is szívesen bebarangolnák.

Mesélni továbbra sem feledtünk, a gyerekkönyvek a sikerlista állandó szereplői. A legsikeresebb gyerekkönyv februárban Beck Andrea Titoktündére volt, ami majd 300 napja ott van a legkedveltebb könyvek között. A gyereknevelési és mesekönyvek iránti folyamatos érdeklődést látva indította el négy évvel ezelőtt a Bookline a Szívünk rajta gyerekkönyvajánló programot, aminek független szakértői minden hónapban megneveznek egy kiemelkedő alkotást. Februárban a program szakmai és gyerekzsűrije szerint A világ legszebb mondái lett. A szakmai csapat részéről Ruff Orsolya író, újságíró méltatta a könyvet: „Az északi és nyugati legenda- és mitológiavilág kapuját tárja szélesre ebben a kötetben Katharina Neuschaefer. Bölecz Lilla a mondavilághoz hű rajzai nemcsak kiegészítik és illusztrálják a szöveget, de sajátos hangulatot is adnak a kötetnek, ez pedig még az olvasás után is sokáig velünk marad.” Az Unicef Magyarország által delegált gyerekzsűri pedig szintén nagy szeretettel ajánlja a könyvet az olvasóknak.

Szívünk rajta

Szívünk rajta matricát kapott könyvek listája

Kiadó Szerző Cím
Naphegy Katharina Neuschaefer A világ legszebb mondái
Kolibri Fa Nándor Kalandjaim a Föld körül
Pagony Paulon Viktória A topolai mozi titka
Central Media Tóth Krisztina Murci kandúr világot lát

TOP50 könyv

TOP10 e-könyv

További információk:

Jávor Zsófia | pr manager | javor.zsofia@libribookline.com | +36 20 665 6458

Top50 könyv táblázat letöltése

Top10 e-könyv táblázat letöltése

a Bookline havi sikerlistájáról bővebben

Árinfó

Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár

Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár

Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár

Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár

Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára

További információk

Árinfó

Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár

Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár

Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár

Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár

Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára