2018 december

Nem kockáztattunk, csak olvastunk

A Bookline évvégi toplistájából az derül ki, hogy az év utolsó hónapjában inkább régi kedvenceinkből válogattunk, és ajándékba is azokat a könyveket adtuk, amiket már olvastunk és szerettünk. Olvashattunk sikerről, mesélhettünk szépeket és főzhettünk finomakat, sőt egészségeseket is. Az első helyen újrázott Kimi Räikkönen, a második helyre Michelle Obama robbant be és Kepes András regénye szerezte meg a dobogó harmadik helyét.

Egy szigorú szabályrendszerű verseny és annak kevésbé szigorú, de annál izgalmasabb szereplőjét mutatja be az Ismeretlen Kimi Räikkönen. A Forma-1 világának egyik legnépszerűbb sztárját mutatja be az egyik legnagyszerűbb mai finn prózaíró, Kari Hotakainen, egy magával ragadó irodalmi műben.
Az Egyesült Államok egykori first ladyjének személyes hangú, átütő erejű és inspiráló önéletrajza, az Így lettem lett a Bookline sikerlistájának második helyezettje. Michelle Obama most először mesél házasságáról, arról, miként próbált egyensúlyt teremteni a munkája és a családi élet között.
Kepes András a nagy sikerű Világkép után most újra regénnyel jelentkezett. Az Istenek és emberek ma játszódik Svájcban, a hegyek között, egy luxusvillában. A három magyar házaspárt, a történet hőseit látszólag a fenyegető természet ejtette csapdába, valójában a hatalom, a kapzsiság, az emberség és a párkapcsolat kelepcéjében vergődnek.

A karácsonyi időszak lehetőséget ad, hogy nagyokat főzzünk. Több szakácskönyv is felkerült a legkeresettebb könyvek közé. Borbás Marcsi Magyarország finom című új könyve egy gasztronómiai útikönyv azoknak, akiket nemcsak hazánk legfinomabb ételei nyűgöznek le, hanem az ízek és a tájak varázslatos összhangja is.
Fördős Zé Olasz kaják című új szakácskönyvében isteni olasz étkek receptjeit mutatja meg olvasóinak. Vannak benne igazi klasszikusok, Amerikába vándorolt olaszok kamu kajái, meg a gasztrofenegyerek saját receptjei is, amiket olasz utcák, emberek, éttermek, tengerpartok és piacok ihlettek az elmúlt évek során.
Vrábel Krisztina főzési stílusa nem véletlenül lett népszerű a fogyókúrázók és az egészséges életmód híveinek körében. A 160 grammos szénhidrátdiétában szereplő receptek segítségével száműzhetjük a feldolgozott élelmiszereket és az adalékokat. Nagyon mai, nagyon gyors, nagyon egészséges.

Karácsony az az ünnep, amit könyvekkel ünnepelünk és a család legkisebb tagjait is megörvendeztetjük új olvasnivalókkal. Sok különleges gyerekkönyv került fel a legkeresettebb könyvek listájára. Al Ghaoui Hesna, a haditudósításairól ismert, immár kétgyermekes riporter, új könyvében a Holli a hősben, egy csodás történettel és egy könnyen megjegyezhető bátorságinduló segítségével nyújt erőt a gyerekeknek, hogy bátran és magabiztosan nézhessenek szembe a kihívásokkal. Varró Dániel Szomjas trollja novemberben a Szívünk rajta szakmai zsűrijének tetszését is elnyerte. A gyerek-, gyereknevelési- és mesekönyvek iránti folyamatos érdeklődést látva indította el négy évvel ezelőtt a Bookline a Szívünk rajta programját, hogy megkönnyítse a szülők könyvválasztását. A Szívünk rajta független szakértői minden hónapban megneveznek egy kiemelkedő alkotást, ami decemberben a Szívünk rajta program szakmai és gyerekzsűrije szerint Igaz Dóra Egy fiú a csapatból című könyve lett. A szakmai csapat részéről Farkasházi Rékát lenyűgözte a könyv. „Nehéz szavakat találni a könyv olvasása után. Noha pont az a célja, hogy kimondja a sokszor ki nem mondott, elhallgatott történeteket. Nagyszerű, hogy megszületett Igaz Dóra regénye a Holokausztról. Gondolatébresztő, nagy beszélgetésre invitál. Tabukat döntöget. Fontos könyv.”

Szívünk rajta

Szívünk rajta matricát kapott könyvek listája

Kiadó Szerző Cím
Pozsonyi Pagony Kft Igaz Dóra Egy fiú a csapatból
Kolibri Gyermekkönykiadó Kft. Gróh Ilona Jöjj ki napocska
Könyvmolyképző Kiadó Kft. Jon Scieszka Frank Einstein és a villámkéz
Scolar Angela Weinhold Vallások a világban
Manó Könyvek Magyarné Antal Nikolett Répa, retek, mogyoró

TOP50 könyv

TOP10 e-könyv

További információk:

Jávor Zsófia | pr manager | javor.zsofia@libribookline.com | +36 20 665 6458

Top50 könyv táblázat letöltése

Top10 e-könyv táblázat letöltése

a Bookline havi sikerlistájáról bővebben

Árinfó

Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár

Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár

Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár

Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár

Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára

További információk

Árinfó

Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár

Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár

Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár

Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár

Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára