2018 január

Januári begubózás

Nem mertünk kísérletezni, jóval kevesebb új könyv került fel a Bookline első 2018-as sikerlistájára. Az emberiség rövid története sokakat érdekelt, Bödőcs zseniális íróparódiái a szeptemberi megjelenésük óta az olvasók kedvencei, Edith Eva Eger tanácsait pedig egyre többen szeretnék megfogadni.

Januári első helyezett Yuval Noah Harari könyve, a Sapiens, amiből kiderül, hogyan válhatott egy négylábú emlős a Föld uralkodó fajává, és megtudhatjuk azt is, milyen stációkon ment végig az ember fejlődése során.
Bödőcs Tibor Addig se iszik című könyvének elsöprő sikere azt bizonyítja, hogy a rajongók nemcsak azt várják el Búcsúszentlászló első számú poéngyárosától, hogy a színpadon villogtassa frenetikus humorát, hanem igenis jó néven veszik tőle, ha bálványozott írói bőrébe bújik, és az ő hangjukon szólal meg, követve a Karinthy által jól kitaposott paródia útját.

Harmadik lett a Bookline januári sikerlistáján A Döntés, Edith Eva Eger, az Auschwitzot túlélő magyar származású pszichológus könyve, aki a lehetetlenre tett kísérletet, és saját feldolgozhatatlannak tűnő múltjával nézett szembe.
Az év első hónapjában rendszerint nagy érdeklődés övezi azokat a könyveket, amelyek önmagunk és környezetünk jobb megértését segítik. Kádár Annamária két könyvével is felkerült a listára; a Mesepszichológia a gyakorlatban című kötet a legkisebbek lelki egészségére koncentrál, míg a szerzőtársaival közösen jegyzett Fejben dől el? című munka a pozitív gondolkodásra helyezi a hangsúlyt. Philip Zimbardo, Robert Johnson és Vivian McCann Pszichológia mindenkinek című sorozatának első és második része közérthetően vezeti be az olvasót a lélektan tudományába. Szabó Péter Állj félre a saját utadból! című kötete visszatérő vendége a januári toplistáknak, ahogy a szerző másik Van élet a halál előtt! című könyve is.
A 2017-es év második felének nagy könyvsikere volt a televíziós haditudósító, Al Ghaoui Hesna kötete. A Félj bátran!-ból megtudhatjuk, miként meríthetünk erőt és motivációt félelmeinkből. Ugyancsak a televízióból vált ismertté Jakupcsek Gabriella, aki a tavalyi sikerkönyve után ismét közös gondolkodásra hívja az olvasókat az És te hogy vagy? című könyvében.
Margaret Atwood kötetei a Szolgálólány meséje, és az Alias Grace is páratlan népszerűségnek örvendett nemcsak a tévénézők, de az olvasók körében is, az általa felvázolt tragikus női sorsok milliókhoz jutottak el.
2017-ben ünnepeltük Szabó Magda születésének 100. évfordulóját. A Jaffa Kiadó életműsorozatában jelent meg a jubileum alkalmából A Nyuszik című kiadvány, ami Szabó Magda naplóit gyűjtötte egybe, és ahol a szerzőnő szenvedélyes oldalát ismerhetjük meg.

A sikerlista állandó szereplői a gyerekkönyvek, Berg Judit, Kertész Erzsi, a két szerző ezúttal A négy madár titka címmel egy közös történettel lepte meg az olvasókat. Tittel Kinga Mesélő Budapestje több év idegenvezetői tapasztalatait és a város legendáit gyűjtötte össze olvasmányos és szórakoztató nyelvezettel megírva.

A mesekönyvek iránti folyamatos érdeklődést látva indította el három évvel ezelőtt a Bookline a Szívünk rajta programját, hogy megkönnyítse a szülők könyvválasztását. A Szívünk rajta független szakértői közül januárban Magyarósi Éva képzőművész választotta a hónap könyvét, ami a Mimbó Jimbó és a hosszú tél című, igazi mesekönyv lett.

Az e-könyvek listáján szintén Yuval Noah Harari vezeti, ráadásul két könnyvel is, nemcsak Sapiens című könyve, de a Homo Deus is sikeres lett. Harmadik helyre pedig egy magyar újságíró, Donáth Miriam könyve, a kivándorlást feketén-fehéren bemutató könyve, a Mások álma került.

Szívünk rajta

Szívünk rajta matricát kapott könyvek listája

Kiadó Szerző Cím
Kolibri Jakob Martin Strid Mimbó Jimbó és a hosszú tél
Bookline Salinger Richárd Erdei jógakaland
Manó könyvek David Macaulay Hogy működik?
Kolibri Caleb Krisp Állítsátok meg Ivyt! - Ivy Pocket 2
Bookline Polgár Judit Sakk és matt - 6 éves kortól
Könyvmolyképző Kántor Kata Sakk és matt - 6 éves kortól
Kolibri Lars Joachim Grimstad Eltűnt gyerekek

TOP50 könyv

TOP10 e-könyv

További információk:

Jávor Zsófia | pr manager | javor.zsofia@libribookline.com | +36 20 665 6458

Top50 könyv táblázat letöltése

Top10 e-könyv táblázat letöltése

a Bookline havi sikerlistájáról bővebben

Árinfó

Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár

Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár

Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár

Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár

Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára

További információk

Árinfó

Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár

Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár

Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár

Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár

Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára