2017 december

Decemberben is Bödőcs íróparódiái nyertek

A Bookline utolsó 2017-es sikerlistájának több mint a fele új könyv volt, miközben Bödőcs zseniális íróparódiáit év végéig senki nem tudta letaszítani a trónról. A második és harmadik helyre is egy-egy magyar szerző került, Fa Nándor önéletrajzi írása és Leiner Laura legújabb tiniregénye nyerte el decemberben az olvasók tetszését.

Bödőcs Tibor Addig se iszik címmel megjelent zseniális paródiakötete költőket és írókat vesz górcső alá. Nem kisebb művészeket parodizál ki neves humoristánk, mint Karinthy, Örkény, Móricz, a kortársak közül pedig Krasznahorkai vagy Jászberényi sem kerülhették el Bödőcs csípős ámde tűpontos tollát. Fa Nándor minden idők legsikeresebb hazai vitorlázója Magad, uram címmel novemberben megjelent önéletrajzi kötetet áll a második helyen. Leiner Laura Ég veled című legújabb kötetében, ami a harmadik lett az évvégi sikerlistán, Újvári Hanna egy átlagos tini izgalmas mindennapjairól olvashatunk.
Sokunk kérdéseire adnak választ azok, akik vagy szakmájuknál fogva, vagy az átélt események hatására tanácsokat, életbölcsességeket tudnak megfogalmazni. Vekerdy Tamás Belső szabadság című legújabb művében például a szabadság témakörét járja körül, Al Ghaoui Hesna pedig a félelemről és a bátorságról ír Félj bátran című tavaly októberben megjelent művében.
A II. világháború egyszer és mindenkorra felforgatta az addig ismert világ szabályait. De vajon mit tehet egy Auschwitzot túlélő, magyar származású pszichológus, van-e egyáltalán lehetősége saját múltjának feldolgozására? Edith Eva Eger a bátor, ám korántsem fájdalommentes szembenézést választotta A döntés címmel megjelent könyvében.

Közelmúltbeli és régebbi idők történéseit boncolgatja több, decemberben sikerlistára került könyv is. Ungváry Krisztián A szembenézés hiánya című új tanulmánykötetében a tőle megszokott alapossággal indul egy harminc éve törlesztetlen adósság nyomába, Romsics Ignác Magyarország története címmel megjelent grandiózus történelemkönyvének vállalása pedig nem kevesebbet vállal, mint hogy teljes áttekintést adjon a magyar nép történetéről, a honfoglalástól kezdve egészen a XXI. század küszöbéig.
Egy egyedülálló alkotás is felkerült az év utolsó sikerlistájára. Csepella Olivér Nyugat + zombik című könyve, amit a szerző három éve közösségi finanszírozásból kezdett el írni és rajzolni. A történet a századforduló korába kalauzolja vissza olvasóit, ahol Ady, Kosztolányi, Móricz és a Nyugat legendás szerzői jambusokkal és puskákkal veszik fel a harcot Budapest élőhalottjai ellen.
A karácsony igazán kedvez a szakács,- és gasztronómiai könyveknek. Fördős Zé legújabb receptgyűjteménye azoknak szól, akik szeretik a gasztronómiai kihívásokat, de a konyhában eltöltött órákat szívesen cserélnék pihenésre vagy szórakozásra. Jamie Oliver új, 17 év munkáját összegző Karácsonyi receptek könyvével pedig nemcsak a már megszokott menüsort tökéletesíthetjük, hanem valódi újdonságokat is csempészhetünk az ünnepi asztalra.
Gyerekkönyvekből szerencsére sosincs hiány a sikerlistán, az év végén Jeff Kinney Ropi-sorozatának soron következő része, Beck Andrea Titoktündére, és Bartos Erika Buda hegyei című meséje is bekerült a legkeresettebb könyvek közé. Sokan választották Matt Haig A lány, aki megmenti a karácsonyt című mesekönyvét is, ami pont ott folytatódik, ahol a nagy sikerű A fiú, akit Karácsonynak hívtak véget ért. A mesekönyvek iránti folyamatos érdeklődést látva indította el három évvel ezelőtt a Bookline a Szívünk rajta programját, hogy megkönnyítse a szülők könyvválasztását. A Szívünk rajta független szakértői minden hónapban megneveznek egy-egy kiemelkedő alkotást, januárban Ruff Orsolya a Könyvesblog újságírója választotta a hónap könyvét, ami a Kisrigók - Három gyerek hazatalál című, az örökbefogadás témáját bemutató különleges alkotás lett.

A legsikeresebb e-könyvek listájának első és második helyét Yuval Noah Harari egy-egy alkotása szerezte meg, harmadik helyre Jo Nesbø Szomjúság című alkotása került és negyedik lett Bödőcs Tibor.

Szívünk rajta

Szívünk rajta matricát kapott könyvek listája

Kiadó Szerző Cím
Pagony Kiadó Paulon Viktória Kisrigók
Könyvmolyképző Kiadó Rick Riordan Tűztrónus
Kolibri Kiadó Gáll Viktória Emese Ringató-mesék
Kolibri Kiadó Farkasházi Réka és a Tintanyúl Igazi karácsony
Bookline Polgár Judit Sakklépések - 5 éves kortól

TOP50 könyv

TOP10 e-könyv

További információk:

Jávor Zsófia | pr manager | javor.zsofia@libribookline.com | +36 20 665 6458

Top50 könyv táblázat letöltése

Top10 e-könyv táblázat letöltése

a Bookline havi sikerlistájáról bővebben

Árinfó

Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár

Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár

Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár

Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár

Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára

További információk

Árinfó

Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár

Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár

Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár

Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár

Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára