bookline top50

Csak Harry Potter tudta megelőzni Kepes Andrást

A Bookline sikerlista első helyét a várva várt új Harry Potter könyv szerezte meg, második lett Kepes András Világképe, harmadik helyre pedig az érzelmes, szenvedélyes regény az Arab lánya került. A lista további folytatásában 30 új szereplő követelt magának helyet, magyar szerzők, mesék és szabályzatok a legsikeresebb könyvek listáján a Bookline Top50-ben.

Természetesen nem meglepő, hogy Harry Potter legújabb története szerezte meg az októberi sikerlista első helyét. A Harry Potter és az elátkozott gyermek című új regény, kilenc évvel a Harry Potter és a halál ereklyéi megjelenése után mutatja be a főhőst, aki felnőtt családapaként tér vissza, hogy legkisebb fiával együtt újabb varázslatos kalandokba keveredjen. J.K. Rowling és a rendező John Tiffany történetét Jack Thorne dráma-, és forgatókönyvíró ültette át színpadra, a West Enden nagy sikerrel futó előadás szövegkönyve olvasható most magyarul.
Kepes András népszerű tévés személyiség legújabb könyvében saját életfelfogását tárja elénk. A Világkép a szerzőtől megszokott könnyedséggel és humorral vezeti végig olvasóit a világ ismerős-ismeretlen tájain, Kelet-Európától Dél-Amerikán át a Közel-Keletig, miközben arra keresi a választ, hogyan lehetséges egymástól látszólag távoli kultúrák békés együttélése. Harmadik lett Borsa Brown Az Arab lánya című kötete, ahol két távoli kultúra találkozik, amelyben a szaúdi királyi családból származó Gamal és a magyar anyától született lánya együtt próbálják meg megtalálni a boldogsághoz vezető utat Közel-Kelet szabályokkal teli világában.
Az október több magyar szerzőnek is sikert hozott, 17. helyre került új szereplőként Vámos Miklós új regénye, a Hattyúk dala, aminek középpontjában egy titokzatos kézirat áll. Az izgalmas, korokon átívelő nyomozás különlegessége, hogy az időben visszafelé halad: napjainkból indul, hogy aztán eljussunk a távoli múltba, ahol remélhetőleg minden titokra fény derül.
19. lett Varró Dániel Mi lett hova? című legújabb kötete. A szerző közel tíz év kihagyás után fordult ismét a felnőttversekhez. A csodás versek többsége ezúttal a felnőtt mindennapokról szól, de a szerző jól ismert humora ezúttal is meg-megcsillan a bravúrosan megírt sorok között.
Új szereplőként csatlakozott a listához Kondor Vilmos, a budapesti krimik nagymestere, akinek legújabb regénye, a Szélhámos Budapest ezúttal a szerző kedvenc hősének, a Budapest Noir főszereplőjének fiatalkorát meséli el. A regény a 44. a listán. 39. Krasznahorkai László új regénye a Báró Wenckheim hazatér. A kötet méltatói szerint a könyv apokaliptikus hangvétele már-már a Sátántangóhoz hasonlít, egyetlen nagy különbséggel: a történet ezúttal nem a nyolcvanas években, hanem napjaink Magyarországán játszódik. Különleges alkotás Sacha Batthyany És nekem mi közöm ehhez? című könyve, ami a XX. század vészterhes történelmébe kalauzolja el olvasóját. A magyar származású, Washingtonban élő szerző saját családtörténetének ered nyomába, a háborús bűnösökkel és történelmi tragédiákkal terhes múlton keresztül mutatja be Kelet-Európa történelmének egyik legsötétebb epizódját.
Tizenegyedik a rendrakás japán varázslónőjének aposztrofált Marie Kondo legújabb kötete, a Tiszta öröm, ami a Bookline Könyvek gondozásában jelent meg. A szerző azt ígéri olvasóinak, hogy bevezeti őket a rendrakás világába, úgy hogy soha többet ne legyen nyűg, probléma annak megteremtése és megtartása. A Tiszta öröm eddig 6 millió példányban kelt el összesen 40 nyelven. Mari Kondo másik kötete a Rend a lelke mindennek jelenleg a 20. a Bookline sikerlistáján.

A gyerekeknek szánt alkotások is helyet követeltek maguknak a legkeresettebb könyvek között. Tizedik lett Kádár Annamária Lilla és Tündérbogyó című, önéletrajzi ihletésű mesekötete, és 18. Bartos Erika két vadonatúj története, a Bogyó és Babóca rollerezik. 35. a Bookline Top50-ben a svéd pszichológus Carl-Johan Forssén Ehrlin Szép álmokat, Ella! című legújabb kötete, amelyben ezúttal a kis elefánt, Ella segíti a gyerekeket az elalvásban.

Az egyik legfontosabb kortárs orosz író Ljudmila Ulickaja Jákob Lajtorjája című új regénye a XX. század viharos történelmén keresztül mesél a jelenről és a múltról. A könyv középpontjában két, egymással soha nem találkozó ember története bontakozik ki, akik a legnehezebb pillanatokban is igyekeztek saját törvényeik szerint élni, és akiknek a sorsa a legváratlanabb pillanatban mégis összekapcsolódik, valahol a XXI. század hajnalán.

Az e könyvek között már senki nem tudta legyőzni Kepes András Világképét, a folytatásban a nyomtatott könyvek sikere köszön vissza Sacha Batthyanyitól, Krasznahorkai Lászlóig és a minden rekordot megdöntő Lány a Vonatonig.



További információ:
Jávor Zsófia
pr manager
Libri-Bookline Zrt.
javor.zsofia@libribookline.com
Mobil: +36 20 665 6458

pozíció

szerző

cím

változás

...napja a listán

1

J. K. Rowling, Jack Thorne, John Tiffany

Harry Potter és az elátkozott gyermek

Animus

új

6

2

Kepes András

Világkép

Libri

új

22

3

Borsa Brown

Az Arab lánya - Első rész

Álomgyár

új

17

4

Keri Smith

Nyírd ki ezt a naplót

Maxim

-3

121

5

Paulo Coelho

A kém

Athenaeum

új

24

6

Leiner Laura

Valahol

L&L

új

13

7

Vavyan Fable

Válós regény - Puha kötés

Fabyen

új

12

8

Keri Smith

Nyírd ki ezt a naplót Mindenhol

Maxim

18

34

9

Paula Hawkins

A lány a vonaton

XXI. Század .

5

552

10

Kádár Annamária

Lilla és Tündérbogyó

Kulcslyuk

-7

45

11

Marie Kondo

Tiszta öröm

Bookline Könyvek

új

16

12

Magyar Tudományos Akadémia

A magyar helyesírás szabályai  

Akadémiai Kiadó

-10

85

13

Müller Péter

Aranyfonál

Rivaldafény

új

14

14

Ransom Riggs

Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei

Kossuth

11

42

15

Wéber Anikó

Az osztály vesztese

Pozsonyi Pagony

1

55

16

Paula Hawkins

A lány a vonaton - filmes borítóval

21. Század

új

29

17

Vámos Miklós

Hattyúk dala

Európa

új

15

18

Bartos Erika

Bogyó és Babóca rollerezik

Pozsonyi Pagony

17

34

19

Varró Dániel

Mi lett hova?

Jelenkor

új

16

20

Marie Kondo

Rend a lelke mindennek

Kiskapu Kft.

-11

116

21

Jamie Oliver

Minden napra superfood

Park

új

25

22

Beck Andrea

A Titoktündér

Beck & Partners Mi. Kft.

27

46

23

Jojo Moyes

Miután elvesztettelek

Cartaphilus

-18

123

24

Berg Judit

Rumini

Pozsonyi Pagony

-16

138

25

Jussi Adler-Olsen

Más bőrében

Animus

új

24

26

Ransom Riggs

Üresek városa

Kossuth

új

29

27

Laurelin Paige

Hudson

Libri - Insomnia

új

17

28

Lawrence J. Cohen

Legyőzzük a félelmet!

Kulcslyuk

32

31

29

Jojo Moyes

Mielőtt megismertelek

Cartaphilus

-23

150

30

Robert Lawson

A lélek útja

Trivium

új

14

31

Ransom Riggs

Lelkek könyvtára - Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei - a történet véget ér

Kossuth

új

26

32

Audrey Carlan

Calendar Girl - Január - Február - Március

Libri - Insomnia

új

19

33

Kotra Károly

Interaktív KRESZ könyv személygépkocsi-vezetők részére

KOTRA Kereskedelmi és Oktató Kft.

-15

263

34

Anne L. Green

Viharos érzelmek

Álomgyár

új

20

35

Carl-Johan Forssén Ehrlin

Szép álmokat, Ella!

KOLIBRI

új

13

36

Ljudmila Ulickaja

Jákob lajtorjája

Magvető

új

4

37

Sacha Batthyany

És nekem mi közöm ehhez?

Helikon

-26

53

38

Szabó Péter

Állj félre a saját utadból!

Magánkiadás

-8

303

39

Krasznahorkai László

Báró Wenckheim hazatér

Magvető

-27

44

40

Tolvaly Ferenc

A Zsolnay-kód

Alexandra

új

13

41

Mark Frost

Twin Peaks titkos története

Athenaeum

új

3

42

Wisinger István

A Nobel-díjas kém

Athenaeum

új

20

43

Liptai Claudia, Pataki Ádám

Édeskettes

Libri

új

10

44

Kondor Vilmos

Szélhámos Budapest

Libri

új

12

45

Borsa Brown

Az Arab szeretője

Álomgyár

-21

219

46

Jean Sasson

Hercegnő - Feltárult titkok

Gabo

új

20

47

Dinah Jefferies

A teaültetvényes felesége

Tericum

új

15

48

Borsa Brown

Az Arab

Álomgyár

új

12

49

Paul Lendvai

Új honfoglalás

Noran Libro

új

4

50

Julia Quinn

Minden és a hold

Gabo

új

25




A Bookline e-könyv TOP10 lista:

pozíció

szerző

cím

változás

...napja a listán

1

Kepes András

Világkép

Libri

új

18

2

Paulo Coelho

A kém

Athenaeum

új

26

3

Paula Hawkins

A lány a vonaton

21. Század

1

149

4

Jussi Adler-Olsen

Más bőrében

Animus

új

24

5

B. A. Paris

Zárt ajtók mögött

Művelt Nép

-3

83

6

Sacha Batthyany

És nekem mi közöm ehhez? - A családom története

Helikon

5

42

7

Daniel Silva

Az angol kém - A Moszad ügynöke és a királyi célpont

Harlequin Magyarország Kft.

új

22

8

Ransom Riggs

Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei

Kossuth

új

27

9

Camilla Läckberg

Ártatlanok

Animus

-8

87

10

Krasznahorkai László

Báró Wenckheim hazatér

Magvető

-5

43

Bookline bemutatja: Top50 és Top10 – a magyar olvasók kedvencei

Már hatodik éve tesszük közzé a Bookline Top50 néven ismert sikerlistánkat. A magyar könyvpiacon elérhető nyomtatott könyvekről készült havi listánk olyan hiánypótló anyag, ami bemutatja, hogy az adott hónapban milyen könyveket kerestek leginkább az olvasók. Az e-könyvekkel sincs ez másként, Top10-es listánkon a legkeresettebbeket mutatjuk meg minden hónapban. A listák segítségével hosszabb időszakokat is áttekinthetünk, megtudhatjuk, mik azok a könyvek, amik hónapokon át a sikerlisták élén maradtak. A Bookline listáiból kiderül, mit olvasunk, mit szeretünk, egy évszak vagy időszak hogyan befolyásolja olvasási szokásainkat. Sikerlistáinkon szerepeltetjük az előző hónaphoz viszonyított változásokat és a könyvek listára kerülésének időpontját is, így a toplisták alkalmasak piaci tendenciák követésére, előrejelzések felállítására. Sikerlistáinkkal segíteni szeretnénk az olvasóknak eligazodni a könyvek között, és megbízható információt nyújtani a könyves szakma számára.



A toplistákról
A sikerlisták a Bookline webáruház magyarországi könyveladásai alapján, havi bontásban készülnek. A listák generálása során a Bookline rendszere kizárólag a Magyarországon történő értékesítéseket veszi figyelembe, és figyelmen kívül hagyja a kiadói és egyéb akciókat, akciós kedvezményeket, a tankönyv- és az adott címre leadott többdarabos nagykereskedelmi rendeléseket. A Bookline rendszere a listák generálása során minden könyvcímet figyelembe vesz, függetlenül attól, hogy az adott termék a listakészítés időpontjában kapható-e vagy sem.

Árinfó

Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár

Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár

Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár

Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár

Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára

További információk

Árinfó

Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár

Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár

Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár

Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár

Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára