bookline top50

Mit olvastunk januárban?

Erotikus regény, mesekönyv és a helyesírási szabályzat lettek a legkeresettebbek a Bookline januári sikerlistáján. Ennél különbözőbb könyveket keresve sem találhattunk volna. A folytatásban pedig a tavalyi év bestsellerei köszönnek vissza, kevés az új szereplő a toplistán.

A szürke ötven árnyalatának trilógiája minden verziójában népszerű. A tavaly bemutatott film és a szintén 2015-ben kiadott Grey – A szürke ötven árnyalata Christian szerint című könyv sokakat érint meg. A regény az izgalmas szerelmi történetet ezúttal a férfi főhős szemszögéből mutatja be. Ritkán szerzi meg gyerekkönyv az első három hely egyikét, ez Carl-Johan Forssén Ehrlin Aludj el szépen, Bendegúz! című könyvének most sikerült. A mesekönyv már megjelenése óta a legjobbak között található, 78 napja szerepel a Bookline listáján. Sikerét annak köszönheti, hogy leírása szerint bárkit elaltat, és az altatással járó, fárasztó küzdelmeket szeretetteljes, családi szertartássá változtatja. A lista harmadik szereplője A magyar helyesírás szabályai 12. kiadás, ami szeptemberi megjelenése óta, 153 napja a toplista állandó szereplője. A szabályzat sikere bizonyítja, hogy sokunk számára igenis fontos, hogy helyesen írjunk magyarul.

A tavalyi év egyik legsikeresebb regénye A lány a vonaton, ami 4. helyezett a nyomtatott könyvek, és 1. az e-könyvek között. A különleges hangulatú krimi megjelenésétől kezdve több országban vezeti szinte az összes fontos sikerlistát. Ez a krimi berobbant tavaly a piacra és egyértelműen követeli magának a figyelmet.

A nagy szerelmek, emberi küzdelmek mindig lázban tartják az olvasókat. Gárdos Péter a haláltáborokból Svédországba menekült szüleinek történetét meséli el, a könyv ötödik hónapja szerepel a Bookline sikerlistáján. Hyenseo Lee A lány hét névvel című kötetében saját menekülését írja le a világ legkeményebb diktatúrájából, Észak-Koreából. Szintén sikerlistás Anna Erelle, francia újságírónő írása. A dzsihád jegyese több hónapos oknyomozó munka eredménye, a könyvben az ISIS szélsőséges nézeteiről és eszközeiről olvashatunk.

Ungváry Krisztián Magyar megszálló csapatok a Szovjetunióban, 1941-1944 című monográfiája a megszállás történetét dolgozza fel. A könyv eseménytörténeti feltárás és társadalomtörténeti elemzés egyben. Bár a magyar megszállás és a szovjet partizánháború története nem könnyed téma, mégis az előkelő 8. helyet szerezte meg a Bookline listáján.
8 helyet lépett vissza, így most kilencedik a korábbi listavezető Nyáry-kötet. A Merész magyarok – 30 emberi történet rendíthetetlen hősökről, példamutató, erős magyarokról szól.

A tavalyi sikerkönyvek mellett egy-két új szereplőt is találunk a Bookline listáján, ilyen Steiner Kristóftól a Kristóf konyhája című vegán receptkönyv. A könyv a 12. helyen szerepel, és egyértelműen a hazai szakácskönyvpiac egyik leginspirálóbb kötete. Steiner egészséges és változatos étkezésre buzdítja a magyarokat. Szerb Antaltól az Utas és holdvilág a másik vadonatúj szereplő a toplistán. Az először 1937-ben megjelent klasszikus és méltán népszerű mű a Helikon zsebkönyvek 32. részeként jelent meg. Az új kiadás népszerűsége a zsebkönyvek sikerét is igazolja.
Új könyvként lett sikeres januárban Hal Edward Runkel kapcsolat- és házasságterapeuta könyve az Ordításmentes gyereknevelés, amiben a szerző a harmonikus kapcsolatok fenntartásának kulcsáról, az önuralomról fejti ki nézeteit.

2015. után továbbra is a lista szereplője maradt Johanna Basford Titkos Kertje, ami rekordtartó, hiszen 240 napja szerepel a Top50-ben. Giulia Enders Bélügyek című írása a 15. helyet foglalja el a januári toplistán. A könyv összefoglal mindent, amit az emésztésről tudni kell, mindezt szellemesen, ragyogó humorral, azt bizonyítva, hogy a tudomány is lehet szórakoztató.
A Google-titok is a tavalyi év sikere, hónapok óta lázban tartja azokat, akik sikeresebbek akarnak lenni munkahelyükön, vagy jól akarnak szerepelni egy állásinterjún. Laszlo Bock kötete 53 napja szerepel a Bookline listáján, januárban a 25. helyet szerezte meg.

Szintén a 2015-ös év sikere Gilles Diederichs Játékos relaxációja, ami 35 lazító játékot tanít 3-10 éveseknek, a könyv 32. a sikerlistán. Szerepel benne légzőgyakorlat, jóga, szerepjáték, torna, masszázs és még sok más olyan mozgásforma, amivel elsajátítható az ellazulás technikája. A január egy majd három évvel ezelőtti, 2013-as könyvsikert is felhozott a toplistára: D. Tóth Kriszta Jöttem, hadd lássalak című Aranykönyv-díjas regénye, ami egy anya megrázó küzdelmét mutatja be a halállal, újra a legjobbak között.

További információ:
Jávor Zsófia
pr manager
Libri-Bookline Zrt.
javor.zsofia@librishopline.com
Mobil: +36 20 665 6458

pozíció

szerző

cím

kiadó

változás

...napja a listán

1

E. L. James

Grey - A szürke ötven árnyalata Christian szerint

Libri Könyvkiadó

3

81

2

Carl-Johan Forssén Ehrlin

Aludj el szépen, Bendegúz!

KOLIBRI GYEREKKÖNYVKIADÓ KFT

4

78

3

A magyar helyesírás szabályai 12. kiadás

Akadémiai Kiadó

20

153

4

Paula Hawkins

A lány a vonaton

XXI. Század Kiadó Kft.

9

278

5

Gárdos Péter

Hajnali láz

Libri Könyvkiadó

0

145

6

Lakatos Levente

Szeress jobban!

Libri Könyvkiadó

3

59

7

Dr. Szabó Péter,

Állj félre a saját utadból!

Magánkiadás

új

29

8

Ungváry Krisztián

Magyar megszálló csapatok a Szovjetunióban, 1941-1944

Osiris Kiadó

27

48

9

Nyáry Krisztián

Merész magyarok - 30 emberi történet

Corvina Kiadó

-8

71

10

Török Eszter

Viszlát, cukor és fehér liszt!

BOOOK KIADÓ KFT

48

47

11

Hyeonseo Lee

A lány hét névvel

Libri Könyvkiadó

új

20

12

Steiner Kristóf

Kristóf konyhája

Kulcslyuk Kiadó

új

26

13

E. L. James

A sötét ötven árnyalata

Libri Könyvkiadó

32

53

14

Johanna Basford

Titkos Kert - Színezőkönyv mesébe illő rajzokkal

Manó Könyvek

5

240

15

Giulia Enders

Bélügyek

Park Kiadó

41

47

16

E. L. James

A szabadság ötven árnyalata

Libri Könyvkiadó

44

45

17

D. Tóth Kriszta

Jöttem, hadd lássalak

Bookline Könyvek

új

24

18

Hal Edward Runkel

Ordításmentes gyereknevelés

Jaffa Kiadó

új

21

19

Almási Kitti

Bátran élni - Félelmeink és gátlásaink leküzdése

Kulcslyuk Kiadó

18

127

20

Lawrence J. Cohen

Játékos nevelés

Kulcslyuk Kiadó

új

29

21

Borbás Marcsi

A sűrűje 2.

StratComm Kft.

-11

89

22

Farkas Lívia

Ennél zöldebb nem lesz!

Bookline Könyvek

új

18

23

Borsa Brown

Az Arab

Álomgyár Kiadó

4

108

24

Star Wars: Az ébredő Erő

KOLIBRI GYEREKKÖNYVKIADÓ KFT

új

25

25

Laszlo Bock

A Google titok

Bookline Könyvek

3

53

26

Elaine Mazlish, Adele Faber

Beszélj úgy, hogy érdekelje, hallgasd úgy, hogy elmesélje

Reneszánsz Könyvkiadó

új

20

27

Gilly Smith

Jamie Oliver - A pasi, az ízek, a forradalom

Egmont-Hungary Kft.

új

16

28

Anna Erelle

A dzsihád jegyese

Libri Könyvkiadó

új

23

29

Váncsa István

Lakoma 2.

Libri Könyvkiadó

-13

74

30

Jeff Kinney

Egy ropi naplója 10. - Régi szép idők

Könyvmolyképző Kiadó Kft.

-18

55

31

Horthy Miklósné

Napló 1944-45

Libri Könyvkiadó

5

72

32

Gilles Diederichs

Játékos relaxáció

Bookline Könyvek

új

16

33

Wolf Gábor

Kisvállalati marketing Biblia

Navigátor Kiadó

új

18

34

Yotam Ottolenghi

Vegetáriánus finomságok

Gabo Kiadó

új

10

35

Dr. Szabó Péter

Van élet a halál ELŐTT!

Guruló Egyetem Kft.

új

16

36

Minecraft - Az építés kézikönyve

Bookline Könyvek

-12

83

37

Nógrádi György

40 év alatt a Föld körül

Kossuth Kiadó

-7

105

38

Bartis Attila

A vége

Magvető Könyvkiadó

18

100

39

Beck Andrea

A Titoktündér

Beck & Partners Mi. Kft.

-23

447

40

John Williams

Stoner

Park Kiadó

új

22

41

Frei Tamás

Agrárbárók

Alexandra Kiadó

-40

92

42

Fábián Janka

Búzavirág

Libri Könyvkiadó

-36

75

43

Phil The Power Taylor

Erőpróba

G-ADAM STÚDIÓ KFT

új

23

44

Szerb Antal

Utas és holdvilág

Helikon Kiadó

új

12

45

Henry Kissinger

Világrend

Antall József Tudásközpont

-25

79

46

Dr. Joseph Murphy

Tudatalattid csodálatos hatalma - Kalauz a szorongás legyőzéséhez

MAECENAS KÖNYVKIADÓ KFT.

új

15

47

Győrfi Károly

Keresztényüldözés a 21. század elején

Kairosz Kiadó

új

10

48

Beck Andrea

A Titoktündér - A Titok Klub - Újabb titokmesék gyerekeknek és felnőtteknek

Beck & Partners Mi. Kft.

új

9

49

L. Stipkovits Erika

Szeretettel sebezve - Szülőkről felnőtt gyerekeknek

HVG Kiadói Rt.

új

11

50

A harmónia színei

Kossuth Kiadó

új

15




A Bookline e-könyv TOP10 lista:

pozíció

szerző

cím

kiadó

változás

...napja a listán

1

Paula Hawkins

A lány a vonaton

XXI. Század Kiadó

3

259

2

Gárdos Péter

Hajnali láz

Libri Kiadó

1

146

3

E. L. James

Grey - A szürke ötven árnyalata Christian szerint

Libri Kiadó

-2

81

4

Borsa Brown

A maffia ölelésében

Álomgyár Kiadó

új

24

5

Borsa Brown

A maffia szívében

Álomgyár Kiadó

új

17

6

Lakatos Levente

Megrepedt álarc - Szigor 1.

Lakatos Levente

8

241

7

Borsa Brown

Az Arab

Álomgyár Kiadó

új

10

8

Lakatos Levente

Feltörő ösztönök - Szigor 2.

Lakatos Levente

0

108

9

Fábián Janka

A királynő

Libri Kiadó

-7

89

10

David Lagercrantz

Ami nem öl meg

Animus Kiadó

-3

153

Bookline bemutatja: Top50 és Top10 – a magyar olvasók kedvencei

Már hatodik éve tesszük közzé a Bookline Top50 néven ismert sikerlistánkat. A magyar könyvpiacon elérhető nyomtatott könyvekről készült havi listánk olyan hiánypótló anyag, ami bemutatja, hogy az adott hónapban milyen könyveket kerestek leginkább az olvasók. Az e-könyvekkel sincs ez másként, Top10-es listánkon a legkeresettebbeket mutatjuk meg minden hónapban. A listák segítségével hosszabb időszakokat is áttekinthetünk, megtudhatjuk, mik azok a könyvek, amik hónapokon át a sikerlisták élén maradtak. A Bookline listáiból kiderül, mit olvasunk, mit szeretünk, egy évszak vagy időszak hogyan befolyásolja olvasási szokásainkat. Sikerlistáinkon szerepeltetjük az előző hónaphoz viszonyított változásokat és a könyvek listára kerülésének időpontját is, így a toplisták alkalmasak piaci tendenciák követésére, előrejelzések felállítására. Sikerlistáinkkal segíteni szeretnénk az olvasóknak eligazodni a könyvek között, és megbízható információt nyújtani a könyves szakma számára.

A toplistákról
A sikerlisták a Bookline webáruház magyarországi könyveladásai alapján, havi bontásban készülnek. A listák generálása során a Bookline rendszere kizárólag a Magyarországon történő értékesítéseket veszi figyelembe, és figyelmen kívül hagyja a kiadói és egyéb akciókat, akciós kedvezményeket, a tankönyv- és az adott címre leadott többdarabos nagykereskedelmi rendeléseket. A Bookline rendszere a listák generálása során minden könyvcímet figyelembe vesz, függetlenül attól, hogy az adott termék a listakészítés időpontjában kapható-e vagy sem.

Árinfó

Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár

Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár

Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár

Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár

Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára

További információk

Árinfó

Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár

Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár

Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár

Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár

Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára