bookline top50

Dan Brown Infernója újra az élen

Akik azt gondolták, hogy Dan Brown legújabb sikerkönyvének nagy pillanata elmúlt a szeptemberi megjelenést követő 1. helyezéssel, nagyot tévedtek. Az októberben már „csak” 3. Inferno novemberben újra a Bookline TOP 50 élére tört, megelőzve az egyik új kedvencet, Frei Tamás 2015 című regényét, míg a 3. ezúttal a népszerű pszichológus, Vekerdy Tamás újdonsága, a Jól szeretni – Tudod-e, milyen a gyereked?

Napjaink legnépszerűbb szerzői itthon és a világ más tájain is előszeretettel időzítik új könyvük megjelenését a karácsonyt megelőző hónapokra. Így nem csak ők, de a megajándékozottak is jól járnak, a bestsellertermés pedig idén különösen gazdagra sikeredett. Elég csak Dan Brown Infernójára gondolnunk, amely már megjelenése előtt lázban tartotta az olvasókat, és rögtön az első helyen kezdett a Bookline sikerlistáján: bár októberben a harmadik helyre csúszott vissza, néhány hét leforgása alatt visszaszerezte elsőségét.

Frei Tamás trilógiájának befejező része továbbra is a kedvencek közé tartozik, a 3. helyen pedig egy újdonságot találunk, Vekerdy Tamás Jól szeretni – Tudod-e, milyen a gyereked? című kötetét. Míg előző írásában előadásainak válogatását osztotta meg velünk (Érzelmi biztonság – a 23. helyen), ezúttal az elmúlt 6-8 évben lezajlott nyilvános szerepléseinek néhány száz megszólalóját teszi meg „szerzőtárssá”. „Ezek a beszélgetések mindig abba az irányba mutattak, hogy miképp is kellene, hogyan is lehetne ezt az együttélést – a gyerekkel és tágabban: egymással – jól csinálni, hogyan is lehetne jól szeretni” – írja a szerző. Családosoknak, fiatal szülőknek ideális választás karácsonyra.

Az élmezőny további helyezettjei is válogatott sikerszerzők: negyedikként Nyáry Krisztián második irodalmi szerelmeskönyve, az Így szerettek ők 2 futott be, amelyből újabb izgalmas szerelmi sztorikat tudhatunk meg a XX. század magyar irodalmi életéből, az első rész pedig a 8. helyen állomásozik. Csernus Imre A kiút című könyve az 5., amelyben az ismert pszichológus ezúttal a huszonévesek kétségeiről, problémáiról mesél. Egy másik nagy kedvenc, Müller Péter a férfilélek katarzisát és a női lélek önmagára ébredését vesézi ki Férfiélet, női sors című írásában (6.), de a női szerzők is szép számmal képviseltetik magukat a legjobbak között.

Fejős Éva Nápolyi vakáció címmel újabb, romantikával átszőtt izgalmas regénnyel jelentkezett (7.), Ugron Zsolna Erdélyi menyegzője (11.) a XVII. századba repíti az olvasót, Fábián Janka pedig A német lány folytatásával, A francia lánnyal (13.) követelt helyet magának a listán. A hónap egyik legjobban várt újdonsága a Papírsárkányok szerzője, Khaled Hosseini új könyve: az És a hegyek visszhangozzák az év egyik irodalmi szenzációja. Egy másfajta sikertörténettel találkozhatunk Hozleiter Fanny Mosolyka Te döntesz (14.) című önéletrajzi írásában: az izomsorvadással született fiatal lánynak 18 évet jósoltak az orvosok, ám ma már 25 éves, dolgozik és valóra váltja az álmait. Mindig mosolyog, pedig folyamatosan harcot vív a betegségével, az élettel, a hétköznapi nehézségekkel.

Persze nem hiányozhatnak a mesekönyvek sem: a Bogyó és Babóca-sorozat részei például töretlen népszerűségnek örvendenek, előrevetítve, hogy idén is sok gyerek örülhet majd karácsonykor kedvencei legújabb kalandjainak.

pozíció szerző cím kiadó változás ...napja a listán

1

Dan Brown

Inferno

Gabo Kiadó

2

80

2

Frei Tamás

2015 - A káosz éve és a magyar elit háborúja

Ulpius-ház

-1

57

3

Vekerdy Tamás

Jól szeretni - Tudod-e, hogy milyen a gyereked?

Kulcslyuk Kiadó

1

49

4

Nyáry Krisztián

Így szerettek ők 2.

Corvina Kiadó

-2

44

5

Dr. Csernus Imre

A kiút

Jaffa Kiadó

új

25

6

Müller Péter

Férfiélet, női sors

Kossuth Kiadó

-1

46

7

Fejős Éva

Nápolyi vakáció

Erawan Könyvkiadó

új

23

8

Nyáry Krisztián

Így szerettek ők - Magyar irodalmi szerelmeskönyv

Corvina Kiadó

2

409

9

Khaled Hosseini

És a hegyek visszhangozzák

Libri Könyvkiadó

új

15

10

Buda László

Mit üzen a tested? - Gyógyító kommunikáció belső világoddal

Kulcslyuk Kiadó

-4

45

11

Ugron Zsolna

Erdélyi menyegző

Libri Könyvkiadó

27

31

12

Jeff Kinney

Egy ropi naplója 6. - Négy fal között

Könyvmolyképző Kiadó

4

35

13

Fábián Janka

A francia nő

Ulpius-ház

új

8

14

Hozleiter Fanny Mosolyka

Te döntesz

Libri Könyvkiadó

új

14

15

Leslie L. Lawrence

A szitáló fehér por kolostora 1-2.

Studium Plusz Könyvkiadó

új

17

16

Vadadi Adrienn

Leszel a barátom? - Ovis mesék

Pozsonyi Pagony

új

26

17

Debreczeni József

A fideszes rablógazdaság

De.hu Kft.

új

9

18

Magyar Bálint

Magyar polip - A Posztkommunista maffiaállam

Noran Libro Kiadó

új

11

19

Rhonda Byrne

Határtalan gondolatok

Édesvíz Kiadó

új

30

20

Suzanne Collins

Az éhezők viadala

Agave Könyvek

20

46

21

Bartos Erika

Bogyó és Babóca karácsonya

Pozsonyi Pagony

új

20

22

Moldova György

A beszélő disznó - Józsi rendszert vált - Mi, I. Viktor

Urbis Könyvkiadó

-14

57

23

Vekerdy Tamás

Érzelmi biztonság - Mit kell(ene) tudnunk a gyerekekről és magunkról?

Kulcslyuk Kiadó

-2

69

24

Jamie Oliver

Jamie 30 percesek - Finom ételek villámgyorsan

Park Könyvkiadó

-17

53

25

Csáki Judit

Alföldi színháza - Öt nemzeti év

Libri Könyvkiadó

-16

87

26

Suzanne Collins

Futótűz

Agave Könyvek

16

42

27

Leiner Laura

Bábel

Ciceró Könyvkiadó

-14

88

28

Suzanne Collins

A kiválasztott

Agave Könyvek

új

25

29

Bartos Erika

Bogyó és Babóca alszik

Pozsonyi Pagony

-15

86

30

James Bannon

A beépített huligán

Candover Kft.

-1

57

31

Leiner Laura

A Szent Johanna gimi 1. - Kezdet

Ciceró Könyvstúdió Kft.

14

305

32

Jonas Jonasson

Az analfabéta, aki tudott számolni

Athenaeum Kiadó

új

8

33

Bartos Erika

Hógolyó - Versek óvodásoknak

Alexandra Kiadó

új

21

34

Malala Juszufzai, Christina Lamb

Én vagyok Malala

Bookline Könyvek

13

32

35

WM. Paul Young

Keresztutak

Immanuel Alapítvány

2

30

36

Murakami Haruki

A színtelen Tazaki Cukuru és zarándokévei

Geopen Kiadó

új

25

37

Dynamo

Semmi sem lehetetlen

Jaffa Kiadó

-22

48

38

Jo Nesbo

Police

Animus Kiadó

új

3

39

Leiner Laura

A Szent Johanna gimi 2. - Együtt

Ciceró Könyvstúdió Kft.

új

6

40

Kim John Payne

Egyszerűbb gyermekkor - Hogyan neveljünk nyugodtabb, boldogabb, magabiztosabb gyerekeket?

Kulcslyuk Kiadó

-15

175

41

Timur Vermes

Nézd, ki van itt

Libri Könyvkiadó

-29

84

42

Papp Diána

Téli fagyi

Bookline Könyvek

új

8

43

Marék Veronika

Kippkopp karácsonya

Ceruza

új

23

44

Elisabetta Gnone

Fairy Oak 7. - Ég veled, Fairy Oak!

Könyvmolyképző Kiadó

új

26

45

Dömsödi Gábor

Friderikusz és Hajdú serpája voltam

Digitalbooks

-34

46

46

Steve Berry

A Jefferson-kód

Ulpius-ház

új

2

47

Csányi Vilmos

Segítség, kutyás lettem!

Libri Könyvkiadó

új

21

48

Julia Quinn

Ma éjjel táncolnék - Csudajó trilógia 2.

Gabo Kiadó

új

6

49

Leiner Laura

A Szent Johanna gimi 3. - Egyedül

Ciceró Könyvstúdió Kft.

új

0

50

Szabó Anna Eszter, Nagy Szilvia

Tudom, mit csinál a gyereked szombat éjjel!

Bookline Könyvek

új

24

Árinfó

Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár

Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár

Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár

Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár

Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára

További információk

Árinfó

Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár

Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár

Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár

Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár

Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára