Jodi Picoult szerző

Jodi Picoult

Jodi Lynn Picoult a Long Island-i Nesconsetben született, és ott is nevelkedett öccsével együtt. Első könyvét ötéves korában írta, melynek címe A rák, aki félreértette volt. A Princetoni Egyetemre járt, ahol írást tanult. Az egyetemi évek alatt két novellát is publikált a Seventeen magazinban. 1987-ben szerezte meg diplomáját. Miután végzett, többféle munkába is belefogott: többek között szövegkönyvek szerkesztésébe, nyolcadik osztályos irodalom tanításba, de dolgozott a Wall Streeten is. Mesterszintű tanári diplomát szerzett a Harvard Egyetemen, feleségül ment Tim Van Leerhez, akivel a Princetonon ismerkedett meg, és megszületett első gyermeke. A New Hampsire-i Hanoverben élnek. Első könyve 1992-ben jelent meg Songs of the Humpback Whale címmel, első sikeresebb könyve azonban a 2004-ben megjelenő Nővérem húga volt, melyet Cameron Diaz főszereplésével meg is filmesítettek. Eddigi legnagyobb sikere a Tizenkilenc perc, amely 2007-ben jelent meg, és sokáig állt a New York Times sikerlistájának első helyén. Miután már sikeres írónak számított, ő lett a DCC képregények harmadik szériás Wonder Woman sorozatának írója, rögtön Allan Heinberg után. Első alkotása 2007. március 28-án jelent meg, az utolsó pedig június 27-én. Hétvégéken nem ír, azt teljesen a családjának szenteli, de azt leszámítva teljesen munkamániás. Gyorsan dolgozik: körülbelül kilenc hónap alatt ír meg egy könyvet. Könyvei hitelesebbé tételéért sok mindent megtett már: a The Pact kedvéért bevonult egy napra a börtönbe, a Plain Truth című alkotásáért egy hétig együtt élt egy amish családdal, és megtanulta, hogyan kell tehenet fejni, a Second Glance-ért még a szellemvadászatra is hajlandó volt, a The tenth Circle alkotási folyamata alatt pedig Alaszkába utazott egy eszkimó faluba, ahol végigszurkolt egy kutyaszánhúzó versenyt.

Jodi Picoult művei - 3. oldal

Picoult, Jodi: Ich wünschte, du wärst hier idegen
idegen
Picoult, Jodi

Ich wünschte, du wärst hier - Roman

C.Bertelsmann, 2022

Der neue NYT-Nr.1-Bestseller der großen Erzählerin: Jodi Picoult stellt stets die richtigen Fragen zur richtigen Zeit - emotional, unterh...

Online ár:

9 028 Ft

Eredeti ár: 9 503 Ft

Jodi Picoult: Találj rám! - A szelíd vadak folytatódik (saját képpel! szent. antikv.) könyv
könyv

Találj rám! - A szelíd vadak folytatódik (saját képpel! szent. antikv.)

A Szelíd vadak e-könyv folytatódik! Mi a közös Virgilben, Alice-ben, Jennában és Serenityben? Adott pillanatban mindannyian ugyanott volt...

 

Előjegyezhető

Jodi Picoult: Nineteen Minutes idegen
idegen

Nineteen Minutes

Sterling is a small, ordinary New Hampshire town where nothing ever happens - until a student enters the local high school with an arsena...

 

Előjegyezhető

Jodi Picoult: Bis ans Ende aller Tage antikvár

 

3 740 Ft - 3 990 Ft

Jodi Picoult: Auf den zweiten Blick antikvár
antikvár

Auf den zweiten Blick

A Hely Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Piper & Co. Verlag, 2012

Online ár:

2 500 Ft

Jodi Picoult: My Sister's Keeper antikvár
antikvár

My Sister's Keeper

Vonnegut Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Hodder and Stoughton Ltd., 2008

Sara Fitzergald's daughterKate is just two years old when she is diagnosed with a rare form of leukemia. Reelingwith the helpless shock o...

Online ár:

1 690 Ft

Picoult, Jodi - Boylan, Jennifer Finney: Mad Honey idegen
idegen
Picoult, Jodi - Boylan, Jennifer Finney

Mad Honey

Hodder And Stoughton Ltd., 2023

In MAD HONEY Jodi Picoult joins up with co-author Jennifer Finney Boylan to give us the most compelling, challenging and contemporary nov...

Online ár:

4 702 Ft

Eredeti ár: 4 949 Ft

Jodi Picoult: Change of Heart antikvár
antikvár

Change of Heart

Könyvlabirintus Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Hodder and Stoughton Ltd., 2008

June has survived what no mother should face. 12 years ago, her husband and young daughter were murdered. For the sake of her unborn chil...

Online ár:

1 980 Ft

Jodi Picoult: Beim Leben Meiner Schwester idegen
idegen

Beim Leben Meiner Schwester

Die Entscheidung ist ihr schwergefallen, unendlich schwer. Die allerwenigsten Menschen müssen sie jemals treffen. Doch als Anna Fitzgeral...

 

Előjegyezhető

Jodi Picoult: The Tenth Circle antikvár
antikvár

The Tenth Circle

Tordai Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Hodder Headline Limited, 2008

For fifteen years, Daniel Stone has been an even-tempered, mild-mannered man: a stay-at-home dad to Trixie and a husband who has put his ...

Online ár:

2 300 Ft

Jodi Picoult: Small Great Things idegen
idegen

Small Great Things

Ruth Jefferson is a labor and delivery nurse at a Connecticut hospital with more than twenty years' experience. During her shift, Ruth be...

 

Előjegyezhető

Jodi Picoult, Anita Shreve: Bis ans Ende aller Tage- Eine gefangene Liebe ( 2 német regény ) antikvár
antikvár

Bis ans Ende aller Tage- Eine gefangene Liebe ( 2 német regény )

Könyvlabirintus Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

München, 2004

Online ár:

3 800 Ft

Jodi Picoult: Elrabolt az apám könyv
könyv

Elrabolt az apám

Athenaeum Kiadó, 2011

A harmincéves Cordelia Hopkins életében minden nagyon rendben van: imádott apja nagy szeretetben nevelte fel, szép kislánya, elbűvölő vől...

 

Előjegyezhető

Jodi Picoult: Second Glance antikvár
antikvár

Second Glance

Pestszentlőrinci antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Atria Books

When a plot of land is being developed in Vermont against the will of a local Native American tribe, strange things begin to happen - and...

Online ár:

1 890 Ft

Jodi Picoult: Vanishing Acts idegen
idegen

Vanishing Acts

Delia Hopkins has led a charmed life. Raised in rural New Hampshire by her widowed father, Andrew, she now has a young daughter, a handso...

 

Előjegyezhető

Picoult, Jodi: Umwege des Lebens idegen
idegen
Picoult, Jodi

Umwege des Lebens - Roman. Der Nr.-1-Bestseller aus den USA - erstmals im Taschenbuch

Penguin, 2022

Was wäre, wenn wir in entscheidenden Momenten des Lebens eine andere Wahl getroffen hätten? Dawn Edelstein hatte sich einst bei Ausgrabun...

Online ár:

4 929 Ft

Eredeti ár: 5 188 Ft

Picoult, Jodi: Ich wünschte, du wärst hier idegen
idegen
Picoult, Jodi

Ich wünschte, du wärst hier - Roman. Ein bewegender Roman über die Macht der Gefühle - von der Nr. 1 Bestsellerautorin aus den USA

Penguin, 2024

Eine Reise auf die Galapagosinseln. Eine Welt, die aus den Fugen gerät. Und eine junge Frau, die vor ihrer größten Herausforderung steht....

 

Előjegyezhető

Jodi Picoult: Vanishing Acts idegen
idegen

Vanishing Acts

New York Times bestselling author Jodi Picoult is widely acclaimed for her ability to tap into the hearts and minds of real people. Now s...

 

Előjegyezhető

Jodi Picoult: Harvesting the Heart antikvár
antikvár

Harvesting the Heart

Paige has only a few vivid memories of her mother, who abandoned her when she was five. Now, having left home and her father for dreams o...

 

1 290 Ft - 3 990 Ft

Jodi Picoult: House Rules antikvár
antikvár

House Rules

2010

Jacob Hunt is a teenage boy with Asperger's syndrome. He's hopeless at reading social cues or expressing himself well to others, and like...

 

2 490 Ft - 2 990 Ft

Picoult, Jodi: The Book of Two Ways idegen
idegen
Picoult, Jodi

The Book of Two Ways - A Novel

Random House LLC US, 2021

#1 NEW YORK TIMES BESTSELLER • From the author of Small Great Things and A Spark of Light comes a “powerful” (The Washington Post) novel ...

Online ár:

4 706 Ft

Eredeti ár: 4 953 Ft

Jodi Picoult: Sing you Home antikvár
antikvár

Sing you Home

In the aftermath of a series of personal tragedies, Zoe throws herself into her career as a music therapist. When an unexpected friendshi...

 

2 390 Ft - 2 590 Ft

Jodi Picoult: Handle with Care antikvár
antikvár

Handle with Care

2009

Charlotte O'Keefe's beautiful, much-longed-for, adored daughter Willow is born with osteogenesis imperfecta - a very severe form of britt...

 

2 890 Ft - 2 990 Ft

Picoult, Jodi: By Any Other Name idegen
idegen
Picoult, Jodi

By Any Other Name

Penguin Books Ltd (UK), 2024

**PRE-ORDER NOW - THE DAZZLING NEW NOVEL FROM MULTI-MILLION COPY BESTSELLING AUTHOR JODI PICOULT** There was once a girl who became invis...

 

Előjegyezhető

Jodi Picoult: Salem Falls antikvár
antikvár

Salem Falls

Hodder Headline Limited, 2008

Jack St. Bride was once a beloved teacher and soccer coach at a girls' prep school - until a student's crush sparked a powder keg of accu...

 

1 590 Ft - 3 990 Ft

Jodi Picoult: Plain Truth antikvár
antikvár

Plain Truth

Hodder and Stoughton Ltd., 2004

A shocking murder shatters the picturesque calm of Pennsylvania's Amish country, and tests the heart and soul of the lawyer who steps in ...

 

1 890 Ft - 2 000 Ft

Picoult, Jodi: By Any Other Name idegen
idegen
Picoult, Jodi

By Any Other Name - A Novel

Random House LLC US, 2024

From the New York Times bestselling co-author of Mad Honey comes a novel about two women, centuries apart—one of whom is the real author ...

 

Előjegyezhető

Jodi Picoult: Change of Heart antikvár
antikvár

Change of Heart

Pestszentlőrinci antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Atria Books, 2008

Change Of Heart looks at the nature of organized religion and belief, and takes the reader behind the closely drawn curtains of America’s...

Online ár:

1 990 Ft

Jodi Picoult: The Pact antikvár
antikvár

The Pact

For eighteen years the Hartes and the Golds have lived next door to each other, sharing everything from Chinese food to chicken pox to ca...

 

1 390 Ft - 1 900 Ft

Picoult, Jodi: Der Funke des Lebens idegen
idegen
Picoult, Jodi

Der Funke des Lebens - Roman. New-York-Times-Bestseller Nr.1

Penguin, 2022

Zwei Väter, zwei Töchter und die Frage nach dem Wert des Lebens An einem warmen Herbsttag wird Polizeiunterhändler Hugh McElroy zu einer ...

Online ár:

4 933 Ft

Eredeti ár: 5 192 Ft

Jodi Picoult: Perfect Match antikvár
antikvár

Perfect Match

A searing novel of the terrifying power of love from one of America's leading novelists. Nina has a perfect, well, close to perfect life....

 

2 990 Ft - 3 500 Ft

Jodi Picoult: Picture Perfect antikvár
antikvár

Picture Perfect

Cassie Barrett, a world-renowned anthropologist, wakes up in a graveyard and doesn't know who she is. Taken in for a few days by William ...

 

4 390 Ft - 4 490 Ft

Jodi Picoult: The Tenth Circle antikvár

 

1 890 Ft - 3 900 Ft

Jodi Picoult: Mercy idegen
idegen

Mercy

.Cameron McDonald has spent his life guided by duty. As the police chief of a small Massachusetts town that has been home to generations ...

 

Előjegyezhető

Jodi Picoult: Lone Wolf antikvár
antikvár

Lone Wolf

2012

On an icy winter night, a terrible accident forces a family divided to come together and make a fateful decision. Cara, once protected by...

 

2 790 Ft - 2 990 Ft

Jodi Picoult: Change of Heart antikvár
antikvár

Change of Heart

Hodder and Stoughton Ltd., 2008

June's first husband was killed in a car crash. Against all the odds, her daughter was uninjured and, in another miracle, June found love...

 

1 850 Ft - 1 990 Ft

Jodi Picoult: Das Herz ihrer Tochter antikvár
antikvár

Das Herz ihrer Tochter

Vonnegut Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

2010

Online ár:

2 990 Ft

Jodi Picoult: Elrabolt az apám könyv
könyv

Elrabolt az apám

A harmincéves Cordelia Hopkins életében látszólag minden nagyon rendben: imádott apja nagy szeretetben nevelte fel, szép kislánya, elbűvö...

 

Előjegyezhető

Jodi Picoult: Találj rám! antikvár
antikvár

Találj rám!

Athenaeum Kiadó, 2014

A világ tele van olyan emberekkel, akiket senki más nem lát. A Szelíd vadak folytatódik! Mi a közös Virgilben, Alice-ben, Jennában ...

 

3 690 Ft - 4 290 Ft

Jodi Picoult: Second Glance (Második pillantás) antikvár

 

1 550 Ft - 1 790 Ft

Jodi Picoult: Egyszerű igazság antikvár
antikvár

Egyszerű igazság

Studió Antikvárium Kft

jó állapotú antikvár könyv

Athenaeum Kiadó, 2013

Egy békés Pennsylvania állambeli amis kisvárosban halott csecsemőre bukkannak egy elhagyatott istállóban. A rendőrségi nyomozás során egy...

Online ár:

8 990 Ft

Jodi Picoult: My Sister's Keeper antikvár
antikvár

My Sister's Keeper

From Publishers Weekly The difficult choices a family must make when a child is diagnosed with a serious disease are explored with pathos...

 

1 580 Ft - 1 690 Ft

Jodi Picoult: Apró csodák antikvár
antikvár

Apró csodák

Athenaeum Kiadó, 2017

Ruth Jefferson már több mint húsz éve dolgozik szülész szakápolóként egy connecticuti kórházban, amikor egy újszülött vizsgálatát követőe...

 

9 390 Ft - 9 790 Ft

Jodi Picoult: Tizenkilenc perc antikvár
antikvár

Tizenkilenc perc

Athenaeum Kiadó, 2008

Tizenkilenc perc alatt lenyírhatod a ház előtt a füvet. Befestheted a hajad. Megnézheted egy hokimeccs első harmadát... Tizenkilenc perc...

 

4 390 Ft - 5 900 Ft

Jodi Picoult: A Spark of Light antikvár
antikvár

A Spark of Light

Hernádi Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Hodder and Stoughton Ltd., 2019

The Center for women's reproductive health offers a last chance at hope - but nobody ends up there by choice. Its very existence is co...

Online ár:

1 490 Ft

Jodi Picoult: Keeping Faith antikvár
antikvár

Keeping Faith

For the second time in her marriage, Mariah White catches her husband with another woman, and Faith, their seven-year-old daughter, witn...

 

4 190 Ft - 4 350 Ft

Jodi Picoult: Tizenkilenc perc antikvár
antikvár

Tizenkilenc perc

A világszerte méltán népszerű írónő új regénye olyan problémákat feszeget, amelyek nemcsak Amerikában, hanem Magyarországon is egyre inká...

 

3 600 Ft - 7 890 Ft

Jodi Picoult: Elrabolt az apám antikvár
antikvár

Elrabolt az apám

Athenaeum Kiadó

A harmincéves Cordelia Hopkins életében látszólag minden nagyon rendben: imádott apja nagy szeretetben nevelte fel, szép kislánya, elbűvö...

 

1 790 Ft - 4 890 Ft

Picoult, Jodi: Wish You Were Here idegen
idegen
Picoult, Jodi

Wish You Were Here - A Novel

Random House LLC US, 2022

"A ... novel about the resilience of the human spirit in a moment of crisis. Diana O'Toole is perfectly on track. She will be married by ...

Online ár:

4 914 Ft

Eredeti ár: 5 172 Ft

Picoult, Jodi: By Any Other Name idegen
idegen
Picoult, Jodi

By Any Other Name

Gale, 2024

 

Előjegyezhető

Jodi Picoult: Gyere haza antikvár
antikvár

Gyere haza

Athenaeum Kiadó

Zoe Baxter sikeres és elismert zeneterapeuta, hangszereivel és énekével számtalan beteg embernek segít a gyógyulásban. Számára mégiscsak ...

 

1 620 Ft - 3 890 Ft

Jodi Picoult: Elrabolt az apám antikvár
antikvár

Elrabolt az apám

A harmincéves Cordelia Hopkins életében minden nagyon rendben van: imádott apja nagy szeretetben nevelte fel, szép kislánya, elbűvölő vől...

 

1 990 Ft - 3 950 Ft

Jodi Picoult: Csodalány antikvár
antikvár

Csodalány

Athenaeum Kiadó, 2015

Mariah White életében másodszor kapja rajta férjét egy másik nővel, lányuk, a hétéves Faith pedig életének minden fájdalmas másodpercében...

 

2 580 Ft - 2 990 Ft

Jodi Picoult: Magányos farkas antikvár
antikvár

Magányos farkas

Athenaeum Kiadó, 2017

Az igazi kérdés nem is az, miért vonultam ki a világból. Sokkal inkább az, hogy mi vett rá a visszatérésre. A tizenhét éves Cara és ...

 

3 600 Ft - 3 990 Ft

Árinfó

Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár

Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár

Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár

Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár

Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára

További információk

Árinfó

Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár

Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár

Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár

Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár

Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára