A Nomad zenekar ötödik stúdióalbuma egy igazi mestermű. Tökéletes arányban szerepelnek rajta a csapat védjegyének számító, kitörölhetetlen dallamokra épített rock slágerek (Tövisek és rózsák, Lesz még nyár, Fordul a szélirány, Köszönöm), és a katartikus mélységű súlyosabb tételek, mint a kétrészes Az ember tragédiája, és Jánosi 'Cicó' Szabolcs gitáros első zenekarát, a The Bedlam-ot a Dreamland In Misery riff-jével konkrétan megidéző Élek abban az álomban. Izgalmas új színt hoz a Nomad repertoárba az izgalmas szöveg köré festett Kép a falon című szerzemény különleges ritmusképleteivel. Juhász Marcell énekes tündöklik az albumon, de a zseniálisan megszólaló felvételeken Nagy Levente basszusgitáros és Mihalik Ábel dobos is kiemelkedőt alkot.
Az album a Deezer lejátszási listájának 10. helyén nyitott.
A közönség szeretete mellett számos szakmai elismeréssel is büszkélkedhet a Nomad zenekar, melyet az ország egyik legjobb koncertzenekarának tartanak. Hotel Polimer című második albumukat a szakma és a közönség is a legjobb hazai rockalbumok között tartja számon. 2015-ös A38-as koncertjükről az MR2 koncertfilmet forgatott. Harmadik albumuk, a Márványmenyasszony Fonogram díj jelölést kapott "az év hard rock és metal albuma" kategóriában. Sajnálom című daluk révén Petőfi Zenei Díj jelölést kapott a zenekar. A Végál.om.. című első Nomad album 10 éves jubileuma alkalmából 2017. június 3-án a budakalászi Rockházban adott speciális koncert felvétele dupla CD formátumban jelent meg 2018. április 28-án. Az Új remény című negyedik Nomad album a hivatalos albumeladási lista 11. helyén nyitott, és Fonogram díj jelölést kapott "az év hazai modern pop-rock albuma" kategóriában. A Dal 2019-ből is ismerős A remény hídjai című daluk ezidáig 77 millió rádiós elérést produkált. A Nomad 2019-ben bekerült a NAGY-SZÍN-PAD tehetségmutató nyolcas döntőjébe.
1. Tövisek és rózsák
2. Lesz még nyár
3. Kilépő
4. Fordul a szélirány
5. Kép a falon
6. Az ember tragédiája 1
7. Az ember tragédiája 2
8. Élek abban az álomban
9. Papírhajó
10. Köszönöm
A nyolcvanas évek magyar underground színterének egyik legigényesebb zenekara a Sexepil volt. Hosszú évek lemeztelenségét követően 2014-ben, egy jelenős átalakulás után jelent meg Your Scream is Mu...
Online ár:
1 499 Ft
0
az 5-ből
0 értékelés alapján