A szerelem lehet olyan, mint a költészet.
De olyan is lehet, mint egy szívcsapás.
Apja váratlan halála után a tizennyolc éves Layken lesz édesanyja és öccse legfőbb támasza. Bár kifelé erősnek mutatkozik, valójában teljesen reményvesztetté válik.
Ekkor lép be életébe egy fiatalember, aki mindent megváltoztat. Az ország másik végébe költöző Layken megismerkedik új szomszédjával, a huszonegy éves, jóképű Will-lel, aki szenvedélyesen rajong a slam költészet iránt. A fiatalok hamar egymásra találnak, és a lányban újra feléled a remény.
Csakhogy egy megdöbbentő felfedezés már az első csodálatos randevú után kettejük közé áll. Ettől fogva minden találkozás fájdalmassá válik számukra. Meg kell találniuk az egyensúlyt az egymás iránt táplált érzelmek
és az őket szétszakítani akaró erők között.
"Szenzációs! Muszáj elolvasni. Faltam ezt a könyvet. A történet magával ragadott, és egy pillanatra sem engedett el. Imádom Colleen Hoovert. Minden regényét elolvasom."
- Abbi Glines, goodreads.com
"Atyaég! Hat óra alatt kiolvastam. Nem emlékszem, hogy adtam-e enni a gyerekeknek, és arra sem, hogyan kerültek ágyba. Ez a könyv sokkal többet érdemel öt csillagnál. Nem is tudom, mikor ragadott utoljára úgy magával valami, mint a Slammed."
- Tara, goodreads.com
Szereted az érzéki, de tartalmas könyveket?
Vidd haza nyugodtan, tetszeni fog!
16 éves kortól ajánljuk!
Bárcsak évekkel ezelőtt megmondtam volna neki, hogy szeretem, akkor most nem lennék itt... Finn mindig is szerette Autumn-t. Mert Autumn nem egyszerűen a szomszéd lány vagy az anyja legjobb barátn...
Bevezető ár:
4 400 Ft
Eredeti ár: 5 499 Ft
Online ár:
4 242 Ft
Eredeti ár: 4 990 Ft
5
az 5-ből
3 értékelés alapján
Azért kap 5 csillagot, mert 10 csillagos lehetőség nincs! Egy újabb fantasztikus CoHo könyvet olvashattam! Hol sírtam, hol nevettem, az összes szereplőjével együtt éreztem. Egy biztos, Colleen Hoover a romantikus könyvek királynője! Nem is értem miért írja őket a 20-as korosztálynak, én 40+-ként is imádom!!! Máris bele vetem magam a következő kötetekbe, még szerencse, hogy van további két része.