Drámák IV. - Vircsaft - Honderű - Szappanopera - Prah

Összefoglaló

A Scolar Kiadó által megjelentetett drámasorozat IV. kötete igazi különlegesség a drámai műfaj, a színház és a kortárs magyar irodalom iránt érdeklődő olvasóknak, színházrajongóknak. A kötetbe beválogatott művek közös vonása, hogy aktuális magyar társadalmi problémákra reflektálnak – ekképpen lényegében a rendszerváltozás körüli évek krónikáiként foghatók fel. A Drámák IV-ben szereplő alkotások:

Vircsaft (1995–1996),
Honderű (1997),
Szappanopera (1998),
Prah (2005).

A Drámák IV. a mai magyar irodalom egyik legjelentősebb alkotójának fontos, ám a nagyközönség körében talán kevésbé ismert műveit gyűjti egy csokorba. A kötet nem csupán Spiró György témaválasztásainak, írói eszköztárának elmélyült tanulmányozására ad alkalmat, hanem egy művész szemén keresztül, „alulnézetből” nyújt rálátást a rendszerváltozás éveinek sorsdöntő, ám – sajnos – nem mindig sorsfordító történéseire. A Scolar Kiadó különösen fontosnak tartja e drámai művek megjelenését.

A Vircsaft egyes értelmezések szerint Gogol A revizor című művének magyar viszonyokra adaptált, ám az eredetinél jóval keserűbb és kiábrándultabb változata. A Vircsaftban nincs, aki leleplezze a szélhámosságokat, s igazából nincs is kit leleplezni, mert a szereplőket csupán az különbözteti meg egymástól, hogy az elaljasodás különböző szintjeit képviselik. A kiinduló bonyodalom, hogy egy hitelező ugyanazt az őrző-védő céget bízza meg kintlévősége behajtásával, mint az adós személye védelmével. A behajtó emberek azonban félreértik az adós nevét, és egy tanártól kezdik követelni a tartozást, akitől a nyomaték kedvéért imádott lányát is elrabolják. A lány tiltakozás helyett maga is részt vesz az akcióban, és különféle rémségekkel ijesztgeti az apját, aki a megpróbáltatásokba belerokkan. A Vircsaft egy olyan új világot ábrázol, amelyben a polgári társadalom korábbi értékrendje már semmit nem jelent, nincsenek erkölcsi szabályok, mindenki túlélni és boldogulni akar bármi áron, bárkin keresztültaposva. Spiró drámája provokatív alkotás, a József Attila Színházban kisebbfajta botrányt váltott ki.

A Honderű Pest, Buda és Óbuda egyesülésének 125. évfordulója alkalmából kiírt pályázatra született, melyet meg is nyert, sőt a kritikusok 1998-ban az évad legjobb drámájának választották. Az ötszereplős darab tulajdonképpen abszurd komédia, amely az akkori jelenben, 1997-ben játszódik. A cselekmény szerint a 82 éves Annamarihoz beállít Vancsura, a végrehajtó, hogy az öregasszony elvből nem fizetett tartozásai fejében ingóságokat foglaljon le. Annamarinak azonban nem alkalmas az időpont, mivel éppen régen látott egykori osztálytársait várja vendégségbe. A Honderű nem egzisztenciális problémákról, nem is nosztalgiázó öregekről szól, hanem a túlélés képességéről, arról, hogy az idős emberek úgy vészelték át a történelem kisebb-nagyobb viharait, hogy bár testileg-lelkileg megviselték őket a tragédiák, mégis megőrizték optimista hozzáállásukat az élethez. Ők képviselik az élettapasztalatokkal teli szellemi fölényt, amelynek mindenkor értéknek kell maradnia, míg Vancsura a múlandó anyagi javakat, pozíciót és hatalmat. A különbségeket Spiró a nyelvhasználattal is érzékelteti. Vancsura szóhasználata bürokratikus, fontoskodó és alázatoskodó, míg az öregeké fennköltebb és régies.

A Szappanoperáról a szerző így nyilatkozott: „Ahogy korosodom, egyre jobban becsülöm a görögöket, akik még tiszta fejjel gondolkoztak az emberről. A Szappanoperában egy mai Antigonét akartam megírni. Igyekeztem a szereplőim lelkében elsüllyedni nyakig, sőt a fejem búbjáig. Ebben az sem zavart, hogy netalán érzékenységet sértek. A dráma műfaját nem a gyönge lelkeknek találták fel a görögök.” A Szappanopera hat szereplőjének nincsen neve, ami arra utal, hogy egyéni sorsuk valójában általános érvényű. A dráma tétje, hogy eladó-e a múlt, megválthatóak-e pénzzel az átélt szenvedések. A görög tragédiákkal ellentétben azonban a Szappanopera végéről hiányzik a katarzis: Spiró egy olyan társadalmat ábrázol, amely elnyerte ugyan a szabadságot, de elveszítette morális tartását. A mű nemzetközi figyelmet keltett, bemutatták Londonban és Varsóban, Lengyelországban még tévéfilm is készült belőle.

A Prah főszereplői, a Férfi és a Nő több mint 600 millió forintot nyernek a lottón. A hatalmas nyeremény eleinte életük nagy lehetőségének tűnik, ám rövidesen tehertétellé válik. A hatalmas vagyonnal való tervezgetés során megismerjük kettejük kudarcokkal teli életét és kiszolgáltatottságát, mígnem eljutnak addig a felismerésig, hogy sorsukon a mesés nyeremény sem változtathat. Számukra nincs perspektíva, s ami még szomorúbb, gyerekeik számára sincs. Egyszerűen feleslegesek: a rendszerváltással együtt járó átalakulásokból kimaradnak, vagy csak a negatív hatásokat tapasztalják. Sorsukkal, problémáikkal valójában senki nem törődik, ahogy hozzájuk hasonlóan él és tengődik még az országban sok tízezer ember. Róluk sokan beszélnek, értük kevesen cselekszenek. A kétszereplős darab jelentős visszhangot váltott ki, mivel – a kiinduló helyzetet jelentő nyeremény ellenére – valójában a rendszerváltás veszteseiről szól.