Erdély, mint ősi magyar tartomány már az Árpád-korban is megkülönböztetett, némileg elkülönülő területként létezett, és egészen 1541-ig a Magyar Királyság keleti részét alkotta. Erdély élén a magyar király által kinevezett vajdák álltak, akik méltóságuk megszerzésével az ország főméltóságainak, más néven zászlósurainak sorába emelkedtek. A Magyar Királyság 1541. augusztus 29-én három részre szakadt: a Tiszántúl és Erdély önállósodott, ebből alakult ki az Erdélyi Fejedelemség. A jelzett időszakban Erdélynek húsz fejedelme volt. Sebestyén Mihály arra vállalkozott, hogy a hiteles dokumentumok feldolgozásával a lehető legtárgyilagosabban, legszemléltetőbben, valamennyi, a történelmet kedvelő érdeklődő számára olvasmányosan bemutassa, hogyan működött a fejedelemség egy-egy vezetője korában, hogyan érvényesült a kor biztosította körülmények között a függetlenség, hogyan fejlődött a társadalom, a tudomány és a
kultúra ebben a többségében magyarok lakta régióban, hogyan érvényesültek a különböző nemzetek együtt és egymás mellett élésének feltételei. A kötetet történelmi arcképcsarnokként is felfoghatjuk, a tíz éven felüli valamennyi korosztály számára tanulságos és olvasmányos ismeretterjesztő mű.
Ez is elérhető kínálatunkban:
A szerző geográfus, tudománytörténész 1983 óta az érdi Magyar Földrajzi Múzeum igazgatója. Fő kutatási területe a magyar utazók, földrajzi felfedezők tevékenysége. Már pestszentlőrinci gimnazistaké...
Online ár:
8 415 Ft
Eredeti ár: 9 900 Ft
Online ár:
3 230 Ft
Eredeti ár: 3 800 Ft
Online ár:
5 100 Ft
Eredeti ár: 5 999 Ft
Akciós ár:
4 900 Ft
Online ár: 5 950 Ft
Eredeti ár: 6 999 Ft
Online ár:
5 347 Ft
Eredeti ár: 6 290 Ft
0
az 5-ből
0 értékelés alapján