Tartalom: A nyitó írás (Néma, Néma, Néma) már első megjelenésekor sikert aratott: az azóta megszűnt Nappali ház folyóirat "szeretkezés"-különszáma ezzel a verssel kezdődik: elképzelt és valós szeretkezések keverednek három tételben. Az elfojtott, a ki nem mondható érzelmek kavarodása, a pattanásig feszült idegek: így jellemezhetnénk leginkább Tóth Krisztina költészetét is. Legkedveltebb versépítő eleme a paradoxon, a szavakkal való játék, de célja nem önmagában a játék, a jó értelmű "szórakoztatás": a levonható tanulság mindig komor, mélyebb összefüggéseket sejtet. A kötetzáró és egyben címadó írás pedig egy József Attila-vers, a Születésnapomra remek parafrázisa: "Harminckettő hogy telhetett? / Hogy múltak el napok, hetek? / Letelt, / s hitelt // nemigen ad már a jelen." A szerzőről: Tóth Krisztina a kilencvenes években induló költőgeneráció egyik legjelentékenyebb tagja; viszonylag kevés számú publikációja ellenére jelenléte állandó az irodalmi életben.
Ez is elérhető kínálatunkban:
Jézus sosem gördeszkázott volna a kicsinyekkel. Vagy mégis? Istennek annyi dolga van, meghalni sem ér rá. Vagy mégis? És pont énértem? Jézus profilképet váltott: I stand with humanity. És bűnösök...
Online ár:
4 242 Ft
Eredeti ár: 4 990 Ft
Online ár:
2 542 Ft
Eredeti ár: 2 990 Ft
0
az 5-ből
0 értékelés alapján